A bő és sokoldalú termésű angol regényíró, akit nálunk eddig inkább csak néhány színdarabjáról ismertek, ebben a regényében elsősorban a témájával ragadja meg figyelmünket. Egy egészen kivételes emberi jelenséget próbál megrajzolni és megértetni: a művész-zsenit, aki semmi más, mint művész-zseni, tiszta tenyészetű művész, alapjában véve vadember, akiben a művészet démona dolgozik. Teljesen amorális, nem ismer erkölcsi, sem társadalmi korlátot, szeretetet, ragaszkodást, hálát, irgalmasságot, semmit, ami az embert képessé teszi arra, hogy emberek társaságában éljen, közömbös nyugalommal tép szét minden emberi kapcsolatot, még azzal sem törődik, hogy műveit mások lássák, ismerjék, szeressék. Magáért a festés szenvedélyéért dolgozik, valami rejtelmes ősösztön dolgozik benne, amely arra kényszeríti, hogy fessen, semmivel ne törődjék, csak a festéssel, csak azzal, hogy ami benne lénye legmélyebb valójában öntudatlanul vagy félöntudatosan forr, azt kifejezze a festés eszközeivel. Démona a művészetnek, akiről csak halála után tudják meg, hogy halhatatlan műveket alkotott.

Könnyű felismerni, hogy Maugham a mintát Gauguin életéről és művészetéről vette. Szabadon alakítja a művészet történetében adott anyagot. Az ő Stricklandja angol ember, negyven éves koráig londoni tőzsdeügynök, egy irodalmi sznob asszony férje, két szép gyermek apja, jóravaló polgár s negyven éves korában szó nélkül otthagyja a családját és elmegy Párizsba festeni. Szörnyű nyomorokon megy keresztül, félig éhen haltan magához veszi egy giccs-festő, az egyetlen ember, aki teljesen tisztában van zsenialitásával s ő, amint felgyógyul, azzal az elementáris nemi vonzóerővel, ami félig állati lényéből sugárzik és ellenállhatatlanul vonzza magához a nőket, elcsábítja, aztán öngyilkosságba kergeti a barátja feleségét. Később valahogy elvergődik Tahiti szigetére, arra a helyre, amely a neki való hely a világon, ahol tulajdonképpen mindig élnie kellett volna, ott egy minden civilizációtól messze eső, vad helyen bennszülött módjára él, bennszülött nővel, sorra festi képeit, melyekben most már megtalálta a kifejezés végső módját s aztán a legszörnyűbb betegségben, leprában hal meg.

A regénynek angol címe: The Moon and sixpence.

Forrás: Schöpflin Aladár: AZ ÖRDÖG SARKANTYÚJA - 1930 (részlet)