|
A szeretet mindenekfelett!
Ha fáj, ha kínoz az élet,
ha bántanak az emberek,
Te ne törődj semmivel!
Csak szeress!
Az ismerős érzés a
lelked járja át!
Töltse ki annak
minden zeg-zugát!
Fontos, hogy feltétel nélkül add!
Senkitől, soha meg ne tagadd!
Mert, ha szereteted senkitől se félted,
meglásd, teljes lesz az Élted!
Aggodalmaid a semmibe vesznek...
Próféciai napjaid lesznek!!!
Hogy mi is az Élet...?
Hogy mi is az Élet...?
Az Élet egy röpke álom,
s én csodálatosnak találom.
Néha keserédes felocsúdás,
az örök titok, mi lenne más...
Óh az Élet a minden, a gyönyörűség,
a szerelem, a csók, a hűség.
Ő a halál ellentéte, a Föld egésze,
a világmindenség ölelése.
Az Élet a jövő, a reménység,
a víz, a fény, az egészség.
Az Élet a hajnal hasadása,
a virágok illatozása,
a madarak csicsergése,
gyermekek önfeledt gügyögése...
Ez mind-mind az Élet,
s Te nem becsülöd, attól félek...
Mintha lelked-lelkem volna…
Csöndben ültünk, egymással szembe,
végtelen nyugalomba, lelkünkre lelve…
Szemünk behunytuk, szívünk kitártuk,
a szeretet önfeledt örömtáncát jártuk.
S Te „arc nélkül” is rám mosolyogtál,
fejemre millió kis csillagot szórtál…
Test nélkül…végtelen nyugalomba,
mintha lelked-lelkem volna,
mintha hozzánk az Úr szólna…
Így maradni de jó volna!
Mintha el sosem engednél…
Mintha nélkülem nem lennél…
Mintha belülről ölelnél…
Mintha velem eggyé lennél…
Óh Természet,
…csodás Természet.
Megbabonázva állok előtted,
beléd feledkezek.
Tőled olyan emberfeletti leszek,
és irányítanak égi kezek,
lélegzetet alig veszek...
Szűnni nem akaró esőcseppek,
fülemnek zenélnek,
Terólad mesélnek...
Vajon hol lehetsz..? – elmerengek.
Hát vigyázzanak Rád az Istenek!
Őrködjenek feletted Égiek!
...ha már nem leszek...
...ha majd örökre elmegyek...
Belehallgattam a csendbe...
Miután elment, kiültem a kertbe
a tücskök közé,
belehallgatni a csendbe...
Ez a nyugodtság, az esti szél,
s egy-két éber ablak fénye
Őt juttatta eszembe...
Milyen érdekes...
igen szinte meseszerű,
hogy alig ismerem,
és a nevén kívül tán csak
a szeme kékjét,
na és a hangját is
felismerném ezer közül is..
Lassan szemem megszokta a sötétséget..
és láttam a felettem elterülő kékséget..
s tán le is szakadna, annyi csillag ragyog rajta...
de „Éj Tündér” aranyfonállal jól odavarrta...
Kell ennél szebb látvány... ennél bódítóbb..???
...tücsök-muzsika, a rózsák, a csillagok...
s én sóhajtottam egy nagyot:
„...Óh beh’ szép az élet! Mily’ csodálatos...”
s érzem, tengernyi energiát kapok..
miközben csak Rá gondolok...
/Pillangómnak/
A csillagos Égbolt
Csöndes nyári éjjelen,
ha csillagos az Égbolt
elfog egy furcsa félelem
elmúlik mi szép volt…
Hát gyönyörködj az Égben
a Hold háremében
fényük fürödjenek
csillogó szemedben…
És csöndes nyári éjjelen,
ha felnézel a Csillagokra
csak egyszer, egy percre gondolj
meleg szívvel a VAKOKRA!
Hű társam
Sokszor ülők szótlanul
mereven bámulom a semmit,
ő a nyakamat átöleli
sőt már-már fojtogat
és nem tudok ellene tenni…
hű társam éjjel,
nappal is fogja a kezem,
s ha szomorú vagyok,
együtt szomorkodik velem.
Igen, van egy hű társam
kinek kora talány,
régóta együtt élünk,
hát elfogadom
a neve: Magány!
Elveszek, ha két szemedbe nézek…
Szorosan ölellek
el már nem engedlek.
Parázslik a bőröm szinte fáj,
mikor, végigszántja selymes szád.
Gyönyörű vagy két karomba zárva
mindig vágyom csókra éhes szádra
Elveszek, ha két szemedbe nézek
Én már a haláltól se félek
Szorosan ölellek
El dehogy engedlek
Tied a Szívem, a Lelkem
a sírig tartó nagy Szerelmem!
/Pillangómnak/
Ha rúzs lehetnék…
Ha Nap lehetnék
Mindig sütnék…
A lelkedbe, hogy ne fázz
Jól befűtnék..-
Ha madár lehetnék
Hozzád repülnék
Csőrömben Néked
Rózsaszálat vinnék…
Ha rózsa lennék,
mindig nyílnék
és nyári estéken
csak Néked illatoznék…
ha szellő lehetnék
mindig fújnék
kéményedbe bele bújnék
este mikor minden csendes
altatódalt fuvoláznék…
és ha netán rúzs lehetnék
csakis a legszebb színű lennék
így ajkadon mindig Véled lennék…
/modern vallomás Pillangómnak/
Vigyázza léptedet örökkön az Ég...
Eltelt már száz nap és ezer éjszaka,
hogy lezárult életem gyönyörű szakasza.
Visszavetted tőlem a sok érzést, mit adtál,
szinte félek, ahogy így magamra hagytál!
Mondd, nem üres az élet nélkülem?!
Így is édes? Van benne értelem?
Nem fáj, hogy nem látsz?
Nem hallod a hangomat?
Hogy nem csókolod többé,
Rád mosolygó arcomat?
Azt „hazudtad”, szeretsz majd halálodig...
Való, hogy az érzés ily’ gyorsan változik?
Ily’ hamar feledted azt az embert,
ki még szeretni ennyire senkit sem mert?
Igaz, hogy nem akarsz többé már magadnak?
Mért? Óh mért hittem csalfa szavadnak?
Összetörted a szívem,
most hitetlenkedve állok,
de reménykedek míg élek,
s valami „Égi csodára” várok.
Szíved másé, hervad az enyém,
de így is szeret, s ez szép erény!
Mielőtt meghalok, talán látlak még…
Vigyázza léptedet örökkön az Ég!
Csak Isten van szerelmünk felett...
Hát eljött újra a pillanat,
utunk ismét ketté szakadt...
Megint csak a gondolat,
az, mi enyém maradt.
Hat nap, s öt éjjel,
küszködök majd a kéjjel...
Csak telefonon hallak, s nem látlak,
óh, hogy mennyire kívánlak!
Gyere hát, fuss a karjaimba,
menekülj a csókjaimba!
Szorítsd a tested a testemhez,
megfáradt kis lelkemhez.
Szólj csöndesen, becézgesd,
a PILLANATOT ÉLVEZD!
Légy önmagad és önfeledt!
Csak Isten van szerelmünk felett!
Higgy magadban és bennem!
Higgy-e csodás szerelemben!
A kezem...
Nézem a kezemet... az enyém…
...így hát kedves Nekem!-
Nézd el ezt az elfogultságot Nekem!
Igaz, hogy csak egy alkatrész, egy tartozék,
mely bár mindig adni kész...
s mégis csak egy egyszerű, jóságos tenyér,
akár egy királyi kézzel is felér.
Igaz, hogy markolt már kapát...
S ütött büntetlenül züllött Apát,
s ringatott síró gyermekfejet,
és jegyzett el „öröknek hitt” asszonyi kezet,
s nyújtott már igaz baráti jobbot...
és tengernyi szeretet adott...
csak adott...
s a Te érintésednél szebbet,
még soha nem kapott...
Apánk emlékére
Rázd le magadról az emlékek súlyát,
ne cipeld feleslegesen tovább!
Korán megtanított az Élet minket félni,
de jó is lenne, rossz emlékek nélkül élni!
Tudom, most is megremegsz, ha Apánkra gondolsz,
részeg esték emlékére könnyes imát mormolsz…
Ne hagyd, hogy nyomasszon keserű emléke,
mikor álmatlan éjjelen feltűnik a képe!
Ne hagyd, hogy hiányát érezze a lelked!
Ne tudja meg soha, mennyire szeretted!
Nem látja unokáit sem, pedig már jaj de nagyok…
Nem tudja azt sem, milyen beteg vagyok…
S mi az, mit bölcsen ráhagyok?
„Vigyázzanak rá az Angyalok!”
/Nővéremnek ajánlva/
Karácsony
Mikor az Angyalok
a Földre szállnak,
és minden fenyőt
körbe állnak,
szárnyaikat kitárva,
szeretetet szórnak
a világra.
Énekük meleg takaró
az utca emberének,
a házak ablakiban
Advent-gyertyái égnek.
Gazdag a szegénnyel
osztozik a kalácson,
Hát ezért szép,
a legszebb ünnep
a Karácsony!
Isten mindenkit szeret
Ha majd könnyes szemmel felnézel
a kéklőn tiszta Égre
és Isten jóságos színe előtt
veted magad térdre.
Ha úgy érzed majd
a hiány szétveti a lelked
mert elment tőled messze
a Te nagy szerelmed…
Hát ott, a virágos
ám szomorú sírhalom felett
jusson eszedbe:
ISTEN MINDENKIT, TÉGED IS
ÖRÖKKÉ SZERET!!!
|
