Árvai Emil: Emberi sors - Tél, Betegek, Eszedbe juthat

Csillag csillog, sápadt, hallgat a Hold;
szatyraival hajléktalan bolyong.

Nappal a metró langyos temető;
éjjelente, mint kísértet, feljő.

Már puszta léte néma tüntetés:
egy-egy ember értéke ily kevés?

Úgy látszik, így ő nem kell senkinek;
talán csak az Isten nem veti meg.

Csúnyán beszél, bár néha magába’
imádkozik, ne legyen oly árva.

Fekszünk, mint harctéren sebesültek…
Álmaink kifosztva menekülnek…
Nincs erő, csak jajgatás az élet…
Emlékek közt sírdogál a lélek…

Himbál hajónk az élet tengerén…

Míg te ringatózol, eszedbe juthat:
vannak ám jócskán hajótöröttek,
vannak sokan, kik fuldokolnak
körötted…