Salvador Dalí regénye Magyarországon 1993-ban jelent meg. Részlet a könyv hátulján olvasható ajánlásokból:

"Salvador Dalí világsikert aratott egyetlen regényének segítségével újra beléphetünk abba a bizarr világba, melyet festményeiből már jól ismerhetünk. Dalí élénken vizuális kifejezésekkel tárja elénk egy káprázatos, különcködő és szertelen arisztokrata csoport szerelmi kalandjait és intrikáit. A szereplők extravagáns élet stílusukkal kitűnően szimbolizálják az 1930-as évek Európájának dekadenciáját. Az 1934. februári párizsi zavargásoktól a II. világháború utolsó napjaiig követhetjük nyomon összefonódó-szétváló sorsukat, miközben Dalí ragyogó és drámai látomásának sebesen pörgő keréken szemünk elé tárul a háború előtti Európa sírfelirata. A könyv…tele van vizuális felfedezésekkel, és annyira szellemes, annyi erőt sugároz magából, hogy lehetetlen nem elfogadni a szerző kijelentését, ő valójában géniusz…"

"Az első mindattól kezdve ódon, barokk légkör vesz körül minket, ami annyira foto realisztikusan precíz, akár Dalí képei, de a kifejezni kívánt érzések itt sokkal érthetőbbek. Dalí egyszerűen mindent észrevesz…"

"Előbb-utóbb mindenki megismerkedik velem. Ezt a regényt azoknak is el kell olvasniuk, akiket hidegen hagynak festményeim, akik nem törődnek rajzaimmal, szürrealista tárgyaimmal és ékszereimmel…"

Részlet regényének előszavából:

"Előbb vagy utóbb mindenkinek kapcsolatba kell kerülnie velem! Azok is vallják, úgy rajzolok akár Leonardo, akiket hidegen hagy a festészetem. Mások, akik nem értenek egyet esztétikámmal, elismerik, hogy önéletrajzom a korszak "emberi dokumentumai" közé tartozik. Megint mások, akik megkérdőjelezik a Titkos életem "hitelességét", felfedezték, irodalmi képességeim sokkal magasabb rendűek annál, amit képeim elárulnak, és annál is, amit önéletrajzi vallomásaim misztifikációjának neveznek. A nagy költő, García Lorca már 1922-ben azt javasolta, hogy irodalmi pályát kellene választanom, és úgy érezte, a jövőm a "tiszta regényben" van. Azok akiknek nem tetszenek festményeim, rajzaim, írásaim, ékszereim, szürrealista tárgyaim stb., kénytelenek kijelenteni, a színházhoz valóban kivételes érzékem van, és a legutóbbi díszletem a legizgalmasabbak közé tartozik, amit a Metropolitan színpadán valaha látni lehetett… Így aztán valóban nehéz, hogy valaki így vagy úgy, de ne kerüljön a hatalmamba."

Ajánlás

Larvatus prodeo
(Álarcokban járok)

Descartes

Ezt a könyvet Galának ajánlom,
aki végig mellettem volt, miközben írtam.
Galának, aki lelki egyensúlyom jó tündére volt,
elkergette kétségeim szalamandráit,
és erőt adott önbizalmam oroszlánjainak…
Galának, aki nemes lelkével inspirált,
és tükörként szolgált, melyben megláthattam
az érzelmek esztétikájának geometriáját,
ami munkám során végig irányított.

Első rész

A fénytől ragyogó vidék

1. Hervé de Grandsailles gróf barátai

Grandsailles gróf már hosszú ideje ült fejét a kezére hajtva, gyötrő álmok hatalmában vergődve. Aztán felpillantott, és tekintetét végigfuttatta Creux de Libreux vidékén. Ez a táj többet jelentett neki, mint bármi más az egész világon. A mezőkben a legértékesebb maga a föld, a földben a legdrágább a nedvesség volt. Ez a nedvesség hozta létre a legfontosabbat, a termőtalajt.
A gróf mindenki által ismert intézője – és leghívesebb barátja – Maitre Pierre Girardin, aki rendkívül jó érzékkel rendelkezett költői hangulatú kijelentések megfogalmazásához, csak így beszélt Grandsailles-ról:
- A gróf a termőföldnek az a ritkán megtestesülő inkarnációja, mely messzire menekül az agronómia szakértő és romboló erőitől. Egy meghatározhatatlan ősöktől származó föld-vér lény, egy varázslatos porhüvely, melyben otthonára lelt hazánk régóta tévelygő szelleme.
Ahányszor a gróf a zsilipkapuk felé sétált egy-egy, a birtokra kíváncsi látogatóval, mindannyiszor lehajolt, felemelt egy sáros rögöt, és arisztokratikus ujjaival rámutatott.
- Nézze, kedves barátom! Ez a mi földünk egy kicsiny darabkája. A földünké, mely e vidék csodája – mondta századszor is ugyanazzal a meglepett hanglejtéssel, mintha csak abban a pillanatban fedezett volna fel egy évszázadok mélyére temetett, féltve őrzött titkot. – Nem csupán zamatos borunk, de a szarvasgomba, a vidék rejtélyes kincse is megterem rajta. A szarvasgombák, melyek testén egész Franciaország legtermetesebb csigái élnek. Ezek a csigák furcsaságban felveszik a versenyt még a folyami rákokkal is. És mindezen fantasztikus növények és állatok lakóhelyét átöleli, mintegy keretbe foglalja a legnemesebb fákból, a paratölgyekből álló erdőt. A paratölgy, mely kérgével haszonhoz és élvezethez juttat bennünket…
Ha elhaladt egy alacsonyra ereszkedett faág mellett, mindannyiszor letépett egy maréknyi levelet, majd tenyerében összemorzsolva szerzeményét, élvezte, ahogyan finom bőre enyhe ellenállásba ütközik. A simogató-szúró, de végeredményben kellemes érzés hatására a gróf számára megszűnt a külvilág. Imádta ezt a környezetet, mert a földgolyó összes kontinense közül egyedül Európát becsülte valamire, egész Franciaországból csak Vaucluse-nek, az istenek által megáldott helynek egyetlen pontjáért rajongott igazán. Chateau de Lamotte-ért, ahol egykor világra jött.
Chateau de Lamotte-ban pedig a legjobban a szobájában érezte magát; a szobán belül azt a bizonyos pontot kedvelte elsősorban ahonnan lélegzetelállítóan szép kilátás nyílt a vidékre. Ezt a pontot négy nagy rombusz jelölte a fekete-fehér lapokkal kirakott padlón. A négy rombusz sarkaiba helyezett kecses macskalábakon állt az a XVI. Lajos korabeli dolgozóasztal, melyet Jacob, a nevezetes műbútorasztalos látott el kézjegyével. Ennél az asztalnál ült most Grandsailles grófja, innen meredt tekintete az óriási balkonon árulva Creux de Libreux-nek lenyugvó nap fényétől ragyogó vidékére.