Festményei különös, víziószerű képi világukról híresek, melyeken sokszor hétköznapi tárgyak transzformálódnak irracionális, sejtelmes-misztikus szimbólumokká. Számos tárgy állandó motívumként kísérte végig alkotói pályáján. Lássunk ezek közül néhányat!

A lágy órák

A cseppfolyós, lágy órák szintén visszatérő motívumok Dalí festményein. A furcsa tárgyat Dalí egy különösen érett camembert sajt evése közben ötlötte ki. Egyes műelemzők azonban mélyen, Dalí pszichéjében keresik e fura tárgyak képzetének magyarázatát: "A montre (óra) szó kettős jelentésű szókép: a francia nyelvben a montrer ige imperativusza, és a szerkezet, neve szerint, montrant (mutatja) az időt. De van egy nagyon általános gyerekkori élményünk: az orvos szól a gyereknek, hogy montrer sa tongue (mutassa a nyelvét), ami nyilvánvalóan puha. Mondhatjuk, hogy a gyerek la montre molle (megmutatja, hogy puha), aminek franciául az a jelentése is lehet, hogy "a puha óra". Itt kereshetjük hát a puha órák hiteles gyerekkori emléken alapuló legkonkrétebb eredetét..." - így szól Marcel Jean kissé nyakatekert, de mindenkép érdekfeszítő véleménye.

A tükörtojás

Dalí festményein jól megfigyelhető, hogy a tükörtojások is a festő előszeretettel ábrázolt motívumai közé tartoznak. Állítása szerint bármikor fel tudta idézni magában a tükörtojások képét, valahányszor erősen megnyomta becsukott szemét. Így tulajdonképpen örök hallucinációs motívumként kísérték végig az életét.


A mankó

Dalí mindig is különös érdeklődéssel fordult egyes tárgyak felé. "Hétköznapi" ember számára teljesen jelentéktelen használati tárgyak ingerelték fantáziáját, misztikussá, fétissé varázsolta őket a maga számára. A mankóval való "találkozásáról" így ír Conroy Maddox Dalíról szóló könyvében:

"Hársfavirágszedéskor létrákat vittek le a toronyból. Dalí, miközben segédkezett, talált egy súlyos fémkoronát - alighanem színpadi kelléket - meg egy ócska mankót. Izgalmas, fetisiszta jelleggel bíró lelet volt. A virágszedők közt felfedezett egy hatalmas mellű, rendkívül vonzó asszonyt és tizenkét éves kislányát. Az utóbbiba tüstént beleszeretett (...) Heves viselkedésével megrémítette a kislányt, így hát abban keresett vigaszt, hogy titokban anyját, főképp nagy, kemény melleit bámulta, s kéjes vággyal támasztotta volna alá e kebleket a mankó hónaljtámaszával. E vágytól hajtva, ábrándjait beteljesítő cselszövést eszelt ki. Talált magának egy zugot - csak a kertre néző ablak világította meg -, ahol három dinnye csüngött a gerendákról. Lázas képzelete még a női melleknél is kívánatosabb pótlékra talált. Diabolóját (ez egy játékszer) nagy műgonddal belebogozta az ablak fölött burjánzó vadszőlőbe, aztán megkérte a hársfavirág nevű asszonyt, hogy szerezze vissza játékát. Az asszony az ablak alá állította a létrát, Dalí eközben levetkőzött, fejére tette a koronát és beburkolózott egy hermelinköpenybe. Amikor az asszony felsőteste betöltötte a kis ablaknyílást, ledobta meztelen testéről a köpenyt, gyöngéden az egyik dinnye alá tolta a mankót, majd felfelé dobta az érett gyümölcsöt. Tekintete ide-oda járt a duzzadt mellek és a dinnyék között. (...) A dinnye végül leszakadt, és pontosan abban a pillanatban esett a fejére, amikor az asszony kiszabadította diabolóját, és lemászott a létrán. Dalí gyorsan a padlóra vetette magát, és lélegzetvisszafojtva várta, hogy fölfedezzék, de hiába. Remegett a kimerültségtől, a két ép dinnye baljós szimbólummá vált, tovatűnt a virágszedő asszony délutáni napsütésben fürdődő keblének képzete.(...) Megmaradt azonban a mankó keltette titkos gyönyör: nemcsak fallikus szimbólumnak tekintette, hanem uralkodó motívumnak, amelyet mániákusan és leleményesen használt fel festményein."

Fiókos testű emberek

Az antropomorfikus szekrények ötlete állítólag egy nyelvi félreértésnek köszönhető. Dalí még nem tudott igazán jól angolul, mikor megismerkedett Edward Jamesszel, aki számos művét vásárolta meg és pártfogójává vált. Egy vendégeskedés alkalmával valaki egy fiókos szekrényről (chest of drawers) beszélt, és Dalí szó szerint értelmezte (chest=mellkas). Szintén segíthették az ötlet megszületését egy 17. századi művész, Bracelli rajzai: Dalí ismerte a különböző használati tárgyakból megkomponált (teniszütő, dobozok, tornyok) emberi alakokat ábrázoló képeit.

Őrültség - hóbort

Túlságosan egyszerű és Dalí zsenialitásához méltatlan lenne képi világának különlegességét valamiféle őrültséggel magyarázni. Ha nem is mondhatjuk, hogy képei a legtervezettebb művészi alkotómunka termékei, mégis beszélhetünk egyfajta tudatosságról Dalí alkotói módszerét illetően.

Bár - mint szürrealista festő - törekedett arra, hogy a pszichés automatizmusnak ne álljon útjába semmiféle értelmi vagy esztétikai kontroll az alkotás pillanatában, belátta, hogy pszichés látomásai legtökéletesebb és legkifejezőbb ábrázolásához abszolút tudatosan kell alkotnia. E megfontolásból ered pontos, valósághű technikája. Álmait és hallucinációt a valóság nyelvére fordította le képein.

Dalí az elsők közé tartozott, akik Freud elméleteit művészetükben alkalmazni kezdték. Freud tanainak hatására dolgozta ki az ún. "paranoia-módszert", melyet így magyaráz:

"Az irracionális tudás spontán módszere, amely a delíriumos asszociációk és interpretációk kritikus és szisztematikus objektivizációján alapul" -azaz a művésznek afféle médiumként kell átadnia a közönség számár fantáziája szüleményeit.

Freuddal való személyes találkozása nagyban megváltoztatta művészi érdeklődését. A mélységesen tisztelt pszichológus egyetlen megjegyzése a szürrealizmus halálos ítéletét jelentette Dalí számára. Megjegyzése ennyi volt: "A klasszikus festményekben a tudatalattit keresem, a szürrealista képekben a tudatosat". Ettől kezdve Dalí egyre inkább a hagyomány, a reneszánsz felé fordult, s lelépett a kísérletezés és a forradalom útjáról. A geometria, a matematika, az anatómia és a perspektíva lelkes tanulmányozójává vált. Színkezelése romantikusabbá, formái lágyabbá váltak.

Mindezek ellenére továbbra is az egyetlen igazi szürrealistának tartotta magát, s hogy-hogy nem, a szürrealizmus kapcsán nekünk is elsőre ő jut az eszünkbe. 1989-ben távozott az élők sorából.