|
|
Született:1988.
Lakhelye: Hajdúszoboszló
|
Egri László
1988. május
11-én születtem Nyírbátorban. Életem eddigi nagy részét egy
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis településen, Pócspetriben töltöttem. A kis
falu kitörölhetetlen emléket hagyott életemben. 2006-2012 között a Debreceni
Egyetem történelem-magyar szakos hallgatója voltam, itt szereztem tanári
képesítést. Jelenleg történelmet és magyart tanítok egy hajdúszoboszlói
középiskolában. Ebben a városban élek feleségemmel együtt.
Tizenéves korom óta foglalkozok versírással. 2012-ben a Karinthy versíró
pályázaton II. helyezést értem el Így írt
ő című alkotásommal. 2013-ban jelent meg első e-verseskötetem Pennamorzsák címmel. A Polikróm online művészeti folyóirat
alapító-főszerkesztője vagyok. Folyamatosan publikálom költeményeit különböző művészeti
portálokon és folyóiratokban. Mindemellett történelmi témájú recenziókat is
írok különböző hazai történelmi folyóiratok számára. |
|
|
|
|
Az Irodalmi Rádió szülővárosa, otthona és központja: |
Miskolc város
Miskolci felolvasóestjeink helyszíne:
Pesti Szalonaink helyszíne:
Csokonai Művelődési Központ
Budapest, XV. ker.
Hirdetés
|
|