Egy eltűnt város balladája
A Nagy Tó vize megremeg, ismeri a jeleket,
Texcoco szívében párizsi, velencei szépségek,
viseli büszkén testébe helyezett súlyos köveket,
Tenochtitlánt, melyet épített azték szép lélek,
Tollas Kígyó istene, tó mélyén várja a nagy ünnepen,
hercegnőjét, kit nem csókolt még az élet piros virága,
dobverők küldik egymásnak a titkos jeleket szüntelen,
aranycsengők asszonyon, papon, a nagy ünnep világa
izzik a lelkekben, tíz napig ének és dal mindenütt,
bánat sem tépheti ki a nyelveket, a következő nap
hercegnő szava Szent Tóba szakad, majd egyesül
istenével örökre, a lélek, esztendőre feloldozást kap.
- elalélnak emberek, bogarak, férgek,
minden olyan véges, semmi sincs tovább,
vásott köpenyében a kárhozat lézeng, a
végtelenség arcán az idő hit nélkül lép odább!
Teocalli falából kígyók tekergőznek, hősök, istenek,
quetzal-madár farka tündöklik orchideák aranyán,
haragos istenek ölébe hull minden vér, szív, kisdedek,
s ha vér cseppen, a fény új erőre kap istenek oltárán,
keselyűtollas, kígyófarkú istenség, vicsorgó ábrázatok,
halálfejes figurák, sehol egy pillanatnyi pihenés, elernyedés,
mindenütt vér, kegyetlenség, halál, kígyótestek, áldozatok,
Tenochtitlán áll ember és isten szakadékán, bűn, s vezeklés -
de megbomlani látszik az égi rend, üvölteni, okádni kezdnek
a felébredt vulkánok, jelződobok hangjától zeng
Tabasco vidéke, agavelapok jeleznek, gyökeret vernek
sápadtak, idegenek, nem istenek, kiket más égi világ nemzett.
- elalélnak emberek, bogarak, férgek,
minden olyan véges, semmi sincs tovább,
vásott köpenyében a kárhozat lézeng, a
végtelenség arcán az idő hit nélkül lép odább!
Bozontos hajnal simogatja tekintetével a fákat,
erdők nedves aljába villódzó foltokat harap,
amíg kóstolgatja fanyar gyantáikat,
szél karján bolondos tánca abbamarad,
húsába a felhőborostás ég árny-csíkot tép,
szíve szorong, didereg, majd vészvitorlát bont,
a Sátán settenkedve Tenochtitlán kapuiba lép,
jeges a lehelete, a védtelen bőr alá ront,
s láz kúszik a testre, mint sűrű folyondár,
áthatolhatatlanul, feketén, ahogyan
humuszt ölel ceibafa tövénél a lián,
jaguárfejű istenek nyögnek panaszosan!
- elalélnak emberek, bogarak, férgek,
minden olyan véges, semmi sincs tovább,
vásott köpenyében a kárhozat lézeng, a
végtelenség arcán az idő hit nélkül lép odább!
Tűz marja testét, égeti, emészti,
imbolygó foltokat táncoltat lángja,
halál szótlansága a félelmet tenyészti,
reszket földre hullt teste, a kín rágja,
feljajdul a kórus, üvöltő körtánc és
ezertestű tömeg szül halálmozgást,
visszahull örökre, a mélybe Tenochtitlán,
vissza ahonnan vétetett, a vízbe, a földbe…
szétverve, végleg felégetve…nem értették,
ő sem értette…és nem hitt a sápadt arcú istenségben,
hogy a „Kereszten Függő” az ő istenénél is nagyobb érték,
az övénél is hatalmasabb úr, hogy vele is törődik életében!
- elalélnak emberek, bogarak, férgek,
minden olyan véges, semmi sincs tovább,
vásott köpenyében a kárhozat lézeng, a
végtelenség arcán az idő hit nélkül lép odább!
Tenochtitlán kapujában áll, a köd selyemként alászáll,
paplanként ölelve a tájat, könny-foltja nedvesen cseppen,
végigcsorog arcokon, lelkeken, ténfereg nesztelen a halál,
azúrszínt morajlik a tenger, levél zizzen, s elhal csendben,
könny és vér mindenütt, valóság leng a halál odván,
arcul ütött jog, megannyi védtelen áldozat, csak a vér marad,
nincs ami elmosná a rettenetet, sehol sincs ekkora orkán,
halhatatlan mindenség görnyed, a kín sem üzen már hadat,
Tenochtitlán kapujában áll, figyeli a lépéseket,
Tláloc egyre szelídebbé vált, már nem küld villámokat,
csak nyöszörög szelíden, feledni jött halotti képeket,
tenger vizébe esőszemek könnyeznek tenochtitláni álmokat.
- elalélnak emberek, bogarak, férgek,
minden olyan véges, semmi sincs tovább,
vásott köpenyében a kárhozat lézeng, a
végtelenség arcán az idő hit nélkül lép odább!
Alkotások
Lélekhang csillagmozgása - Merengő - Ha... - Téli didergésben - Gondolatok hídjain - Amikor a csend színeit leveti - Minden megengedett... - Szembesülés - Psycho - Árnyéktalan, vén utak - Fohászunk feljut Istenig - Siculicidium - Én vérem, Erdély - Guernica - Beúszva az idő pillanatába - Bizonyosság - Ite, Missa est! - Egy eltűnt város balladája - Tegnapi hóesés - Semmelweis napi köszöntő - Apám mondta... - Ragyogásod - Katának - A Te napod! - Szabadság tengerében - Kimondatlan szavak... - Nagyi pávatollai - Dúdoló - Tavasz - Májusi dal - Veled - Naponta magamban - Add a kezed! - Hajnalonta - Töretlen - Ha nem vagy... - Érintésed - Vágyaim reggelén - A szépség szőkesége - Ha behunyom és Te is a szemed - Ébredés - Örökünkbe - Vágy - Lélekharang - Városlakó - Csöppjeivel a fény... - Valahol csillagfény vár! - Ad absurdum - Lélek temploma - Szembenállás - Fényképeim - Egyetlen egy - ...egyszer, valahol... - A test monológja - Arasznyi lehelet - Mezítláb - Térdig ér a szél - Ha kikönyökölsz a világ peremén - Keresem mi lehet - Magamból magamba