Leleszi kép
A négylyukú kis kőhídhoz közeledve,
az akácoson túl a templom tornya int.
Rövidnadrágos lelkem, lám elmerengve
kérdő szemeimbe friss gyöngyharmatot hint.
A térdeplő tőkék megmaradt kézcsonkja
esdeklő gesztussal az ég felé mered.
A felébredő nap legelső fénycsókja
már nem talál többé se fürtöt, se szemet.
Szőlőhegy tövében a kis tó víztükre
martaléka lett a hínáros posványnak.
A tájra lesújtott az enyészet ökle,
a feszület körül temetői árnyak.
Lelkem is benőtte laboda és paréj,
zsebkendőmön bánat, csak egy nedves folt.
Emlékeim dísze: száraz disznóganéj,
bűzlik és pusztul, mi egykor kedves volt.