Rövid napok

Rövid napok, hosszú esték,
itt van, újra megjött a tél,
festővásznán fehér festék,
az őszi szín mind elvetél.

Égbolt kékje, nap sárgája,
a fű zöldje, pipacs lángja:
fázós lelkünk rabszolgája
semmivé lett tarka máglya.

Álmomban még pattog a tűz,
körülvesznek színes kelyhek,
figyeli egy szomorúfűz:
hullanak a néma pelyhek.

Néma, hideg egyszerűség
hull az égből, s betakar.
Szívemben pihenő hűség
bekopogtat, és mit akar?

Bekopogtat hívatlanul
tarka emléke a nyárnak,
jövőt festegetni tanul,
várom már, mint színt az árnyak.



Következő alkotás >