Előszó Sárközi László új
és az asztalfiókjában elfekvő verseiről

Izgalommal várom, hogy Sárközi László új költeményei, szonettjei mikor és hol jelenik majd meg, de ezt megelőzően talán arról, hogy miről is vallanak, miről szólnak az új költemények. Reflexiók sorát olvashatjuk, Dömötör László Nehezék c könyvére. Ismerni kellene a Dömötör László Nehezék c. művét, különben nehéz dolgunk lesz. Dömötör László mellett a megszólítottak Sárközi László barátai és Koleszár Lilla. Koleszár Lilla élettársa a negyvenes éveiben járó költőnek. Szerkezetét tekintve szonetteket olvashatunk. Ajánlások Faludy György és Dömötör László részére íródtak. További iratok elfekvőben voltak ez idáig.  

Prologus

Ha a címből indulok ki, akkor az elvárásom az lehetne, hogy a prológusban a mondandó előzményeit, körülményeit ismerjük meg. Legalább is a mondanivaló alapját, alaphangját, hangütését szeretnénk megismerni. Nézzük és bontsuk ki, hogy mire is mutat előre a Prológusban leírtak! Egy meglátás, egy sajátos nézőpontból, a (költői) pozícióból történő megállapítással nyit az előszó hangja. A hagyománykövetés és ennek helyszíne a költő hazájában tapasztalt, látott viselkedésről, nexusról árulkodik, amikor is az egymástól való undorral kísért hányást veti papírra. Általánosításra vall a többes szám első személyű névmás használata, /(mi) hányunk egymástól,/ amelynek fokozását a kölcsönös névmás használata erősít fel. A hazai kisebbségekre utalás (a megkövezett cigányra, és a zsidókra) vonatkozik. A kor divatja szerint Marxot idézünk, s eközben a megvetés, lenézés, kivetés állapotáról beszél a Prológus. Tragikomikus a zárszó, amelyben a költő sorsának ügyetlen voltát ecseteli. „A sors elfeledtetni ügyetlen e konok komédiát, hogy magyarok között kellett embernek születnem…” Az irigység, gyarlóság a hatalomvágy a birtoklás vágya, mindig is jelen volt az emberiség történetében. – Drámai küzdelmekkel teli sors a költő sorsa, ellenben megjegyzem, hogy a fenti előrevetítés (Prológus) nem csak kifejezetten a költői sors sajátsága, hiszen a szeretet és gyűlölet, megvetés és csodálat, mind olyan emberi gesztusok, amelyekkel nem lehet igazán mit kezdeni. Általánosítás mellett szól a már korábban említett személyes névmások használata, amely nem hordoz új információt, hanem a már mindig is jelentkező problémákat hozza fel a prológus. Ha a művekre, mint rendszerre tekintek, akkor egy drámai ív, feszültséggel teli állapot, érzés s tapasztalatvilág jelenik meg, hiszen ennek letéteményesei azok a versek, amelyek ugyan az életből merítik a témát, az ihletet, de talán a jogos vagy érthető emocionális tartalmakat is, amelyek mellett érdemes lenne elidőzni, szellemileg és lelkileg szemlélődni eme komoly jelenségek felett. A teljességhez hiányzik a megoldás, a kifejlett. Ezt érezzük, amikor is a költő verseit olvassuk. Nincs megoldás, igaz nem feladata a költőnek a megoldás. De azért valamilyen ötlete, tanácsa, lehetne arra, hogy mégis miképpen lehetne túlélni ezt a csöppet sem vidám életet, világot túlélni.
Ha a szonetteket sorra vesszük, akkor számos életrajzi adalék, életérzés tájékoztat a költő egykori napjairól. Súlyos képek, már-már horrorba illő borzalmak csak fokozzák a feszültséget bennünk. „...A depresszióm látja a valót:
kikötve ring s csöndben merül hajóm,
hídján rég a kormányon lóg zakóm,
fárasztó tudat, mit kívánna az út,
feszes vitorlákkal legyek kalóz.

Bezárkózom, hogy senki ne bántson,
hogy a sebem valahogy se látsszon,
a semmit is úgy teszem – ne ártson,
naphosszat csak a számítógép előtt
ülök és játszom. Bizony, csak játszom…"

Ide kívánkozik az, hogy Sárközi László költészetének alaphangja alapjában véve szomorúnak, dramatikusnak, mondható. Életkörülményei, világa, amelyben él, tölti mindennapjait, a politikai események tragikuma tették talán ezzé a költőt. Kétségtelen, hogy ilyen életsors mentén aligha lenne okunk különösebben örömre, boldogságra s legfőképpen ünneplésre. A korábbi költészettel ellentétben a példaképek s mesterek előtt tisztelgés sem maradt el ezúton. Komolyabb hangsúlyt kap viszont a kor vagy talán a kórkép. A jelenleg fennálló kormány megkapja a magáét. Jogos, hiszen mind az, ami valóban érték, az el fog pusztulni. A tisztességet a korrupció s egyéb alantas dolog váltotta fel, amelyek nyilván a nemtetszést váltotta ki belőlünk. A feszültséget és vele együtt a költő elégedetlenségét is fokozza, hogy jelenleg Magyarországon nincs egy ütőképes ellenzék, nincs baloldal, nincsenek baloldali értékek, hiányoznak az emberi élethez szükséges alapok. Szomorúan vesszük ezt tudomásul, amit a negyvenes éveiben járó költő papírra vetett s meg oszt olvasóival. Ha összegeznem kellene, akkor egy drámai füzér, láncolat, amelyeken képszerűen, láncszemenként vannak felfűzve mindazok a drámai mozzanatok, képek, érzések, amelyek egyrészt reálisan, már-már fájóan realisztikus s groteszk képek csalnak fanyar mosolyt vagy sokkal inkább könnyeket a szemünkből. Stílus vonatkozásában a nem éppen fennkölt, sokkal inkább a nyers naturalisztikus, továbbmenve alpári kifejezésekben bővelkedő sorok azok, amelyek biztosítanak arról, hogy nem egy teátrális jelenségről, nem egy megjátszásról s nem is magas lóról történő lenézésről beszélhetünk. Orbán Viktor s kormánya sodort sok embert a keserű nyomorba. Néha olyan érzésem van, hogy Sárközi Lászlót gyakran a hányinger kerülgette, hiszen keserűségei, kritikái is ezt támasztják alá. Jó indulattal azt mondanám, hogy egy görbe tükröt tart elénk Sárközi László, tükröt a képünk elé, talán a felhívás, figyelemfelkeltés, megállapítás gyanánt. Erősek a hangulati tényezők. Nehéz visszafogottan írni emotív tartalmak nélkül olyan jelenségekről, állapotokról, amelyek önmagukban is katasztrofálisak és siralmasak.

Négysoros válasz Koleszár Lillának
I. Őszi napfény
II. - III.
IV. - V. - VI. - VII. - VIII.
IX. Dr. Szepes Erikának
X. Barátaimnak
XI. - XII. - XIII. - XIV.
XV. - XVI. - XVII. - XVIII.
XIX. Egy felfuttatott cigány énekes-celebre
XX. Pest-is
XXI. Kérelem a miniszterelnökhöz
XXII. Összegzés
XXIII. Falfirka és történelem
XXIV. Megtörtént hát...
XXV. Renegát tollnok
XXVI. Újévi köszöntő
XXVII. Hogy mesterem...
XXVIII. Egy disztichon - Nem búcsúzom
XXIX. Töredék
XXX. Gazdag most ez az ország...
XXXI. Élet
XXXII. Baráti ebéd
XXXIII. Diákmunka
XXXIV. Epilogus
XXXV. Curriculum vitae