Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

Előszó

Ajánlás

Versek:

1. Kunyhó

2. Az a tavasz...

3. Rókatánc

4. Cirkuszország

5. A rókaarcú Érdek

6. A szívemből a hidak...

7. Árokparti tűnődés

8. Túlpart

9. Az Ördög Országa

10. Azt, hogy mi fáj...

11. Fényképek, Apámnál

12. Különös esték

13. Balatoni alkony

14. Egy-egy fa...

15. Borsószem Királykisasszony
(Szegedi Katalin képeihez)

16. Évszakok álma (Böszörményi Zoltánnak)

17. A végponton

18. Ördögi kör

19. Lola Úrnő kedvence (Szegedi Katalin művéhez)

20. Kalászok
(Kaskötő Istvánnak)

21. Magyarul

22. Mindenben

23. Fehér ingek

24. Az eső mindig szép volt

25. Esti hold

26. Én már a nyárba vágyom át...

27. Az erdő legmélye

28. Miről beszéljünk? (Apámnak)

29. Ellenpontok

30. Mértani formák

31. Álomgépek

32. A kikötő

33. Karácsonyi fények
(L. Csépányi Katalinnak)

34. Kárpátalja csillaga

35. Kharón ladikja

36. Pünkösdirózsák

37. Azt kutatom...

38. Ötvenhat

39. Október álma

40. Menekülés

41. A Költészet Napjára, 2007-ben

42. A nyár közel jött... (Németh Dezsőnek)

43. Miként lett ősz?

44. Őszi utak

45. Elégő utak
(Németh Dezsőnek)

46. Biológia

47. Padlás

48. Látszat-szabadság

49. Utazom

50. Idő

A szerzőről

Impresszum

 

 
 

 

Idő

Szállt a Folyó. Elvitt keresztes lángot,
s újat hozott. Egy új látszatvilágot.
S szomorú volt felismerő szemekben:
ami ismerős, az is ismeretlen.

Újra-újra az bántott, ami bánthat:
vért és könnyet miért kér annyi látszat?
Szállt a Folyó, s partján úgy voltam ébren:
hitetlenül valót álmodott létem.

Fényt dobott rám keresztek lengő lángja,
Anyag sötétből kilépő világa, -
de víz repült, s a volt-fényt visszavette
Folyó, Idő, az Érthetetlen Este.

Megérthetetlen. Fénynek, fényhiánynak
mi parancsol? Miért hullnak a vágyak
a Nagy Vízbe, mely száguld? Volt-remények
miért ígérnek újra Messzeséget?

A lélek miért fény-árny-vitte Semmi?
Miért nem képes önmagát szeretni,
megérteni Szálló Folyót, a Múltat,
a mélyben újravérző háborúkat,
Csend csengését tükrén villanó Szépnek,
melytől piros dal ég-gyümölccsé érhet?

Száll a Folyó, áldónak hitt Kegyetlen,
s vízszárnyain tűnődő Érthetetlen.

Partján vagyok, már mindenkitől távol.
A nemlét szélén Csillagom varázsol.

Varázslatától szemek újra fájnak,
de mégis kellesz képzelt Fényvarázslat,

kell a hullás, mely felemel Magasba,
titok, mely Titkok mély titkát kutatja,

az élet kell, nem ez: egy másik Élet,
a Részek tánca, mely felfed Egészet,

a Végtelen, véges győztes halála,
s születése, mely rálelt önmagára,

az Ember kell, ki nem volt soha s nincsen,
a Béke kell kinyíló szóban, szívben,

az a Béke, mely nincs és nem lesz holnap,
melynek zászlói sohasem lobogtak.

Száll a Folyó, maga a Végtelenség,
Idő, mely hozna egy megértőbb Estét,
de nincs, sehol... hát jobb tőletek távol:
behúnyt szememben Csillagom varázsol,
s én megáldom, istenként, Messzeséged

Piros Csillag, Piros Dal, - Piros Lélek.

 

 

2008. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu