Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

 

Előszó

Ajánlás

Versek:

1. Kunyhó

2. Az a tavasz...

3. Rókatánc

4. Cirkuszország

5. A rókaarcú Érdek

6. A szívemből a hidak...

7. Árokparti tűnődés

8. Túlpart

9. Az Ördög Országa

10. Azt, hogy mi fáj...

11. Fényképek, Apámnál

12. Különös esték

13. Balatoni alkony

14. Egy-egy fa...

15. Borsószem Királykisasszony
(Szegedi Katalin képeihez)

16. Évszakok álma (Böszörményi Zoltánnak)

17. A végponton

18. Ördögi kör

19. Lola Úrnő kedvence (Szegedi Katalin művéhez)

20. Kalászok
(Kaskötő Istvánnak)

21. Magyarul

22. Mindenben

23. Fehér ingek

24. Az eső mindig szép volt

25. Esti hold

26. Én már a nyárba vágyom át...

27. Az erdő legmélye

28. Miről beszéljünk? (Apámnak)

29. Ellenpontok

30. Mértani formák

31. Álomgépek

32. A kikötő

33. Karácsonyi fények
(L. Csépányi Katalinnak)

34. Kárpátalja csillaga

35. Kharón ladikja

36. Pünkösdirózsák

37. Azt kutatom...

38. Ötvenhat

39. Október álma

40. Menekülés

41. A Költészet Napjára, 2007-ben

42. A nyár közel jött... (Németh Dezsőnek)

43. Miként lett ősz?

44. Őszi utak

45. Elégő utak
(Németh Dezsőnek)

46. Biológia

47. Padlás

48. Látszat-szabadság

49. Utazom

50. Idő

A szerzőről

Impresszum

 

 
 

 

Kárpátalja csillaga

Bárhol is élsz, egyszer erre a tájra
utazz el: szépség-dús, s titkok hazája.
Más itt a hold, mint másutt, énekében
bánat is bájos, gyöngyruhás reményben,
s hajnalokban piros lovak sörénye
lángol színt a még bóbiskoló égre,
s búcsúzó csillag csók-pillanata
döbbent szívet: a Világ Csillaga!

Ilyen tájat eddig sehol sem láttam.
Folyók tobzódnak szivárvány-csodákban,
ezüst zengést adnak a hegysötétnek,
fenyőkben mélység és magasság: lélek.
Különös föld! Akárcsak Csillagában,
nyugalmában is elszállni kész szárny van.
Arany tücskök szórnak szikrát a réten:
Szépség-tűz gyúljon alkonyi mesékben!
Az esték illatban, sziromkehelyben,
s az ember helyett eltűnődő csendben
máris égen a világ-jel maga:
Kárpátalja fenséges Csillaga.

Tavaszkor e táj még szebb, mint a nyárban:
határtalanban viráglobogás van,
fű, fa, bokor, újult kristályú ének
mutat erdőt, rétet, felhőt: Egészet, -
kis ékszerekből összeáll az Ékszer,
s messzeséget koronáz Messzeséggel.

S ősze oly szép, míg pirosat keverget,
s barnát zöldjébe ballagó hegyeknek!
Majd sárga füttyent, jön függönyös eső,
s köd, a csúcsok közt furán eltekergő,
szürkén lóg vízbe kis törpék szakálla,
s a Felejtés emlékezik a Nyárra.

Milyen tele? Az Elmúlás - fehéren,
szépségtisztán, ha nap kisüt, a fényben.
Alszik a medve brummos barna lénye,
s nyelvén málnaszem álomédessége.
Azé ily álom, kit csak érzet éltet,
csak szín, csak szél, csak fel nem ismert élet.
Az ész hiú, de a szív olykor kérdi:
nem jobb csupán csak érzetekben élni?

Ám azt is láttam: hányan meg sem értik
se történetük elejét, se végit,
az eddigit! Múltjuk. Igazat adnak
gőgös ukránnak, butított magyarnak.

Gyógyíts sebet, sajgó emberi lelket,
Láthatatlan Varázslat! És szerelmed
mutassa fel szíveknek a Csodát:

Megértés, Béke közös Csillagát!

 

 

 

2008. © A honlapot az Irodalmi Rádió készítette: www.irodalmiradio.hu