Gondolatok a temetőben

Keresztek, fejfák, sírok, temető,
Bennük olykor sok-sok emberöltő
Elhunytjai nyugodnak, néha sivár,
Gazos, ápolatlan a sír ma már.
Másutt gránit és fényűző pompa,
Mely a külvilágnak megmutatja,
Milyen gondosan ápolnak emléket,
Pénzt és virágot nem kímélnek!
Néha egy szál gyertya többet ér,
Csokor virággal fizetsz mindenért.
Emléket űzöl, ez a nap oly szürke,
Köd vagy eső szitál kinn a temetőbe'.
Ha este lesz, a sok mécses világít,
Jól figyelsz, a szellemek tánca látszik,
Hisz az ő napjuk, a halottaink napja,
Megérted akkor, hogy a nap mottója:
Szeretni kell az embert életében!
Hiszen, ha elment, ez már mit sem ér.
Emlékezés lángja lobogjon szívedben,
S ne csak addig, még a mécses ég!