versillusztráció - Mónos Jenő grafika

Keserű méz

fekete kapuk nyílnak
körültem,
távoli, fénytelen arcok
merednek
felém,
rámcsukódott tegnapok
nyomják vállam,
roncsolt tükörben arcom
szétmálló masszaként
aléltra váltan,
karom béna ölelése
a tükör másik oldalán,
toldott szoknyájú kislány
torzult mosollyal néz vissza rám,
szétdobálva sorsom szálai
s a rokka csak kattog üresen,
az égen kéjes vigyorral
baktat a hold, figyelem
ahogyan meghágja a csillagokat,
egyszer majd új csillag születik,
most még terhes a föld és az ég is,
bennem a fájdalom szül magzatot,
mégis
én nyögök
s nyelem a keserű mézet