Boross Teréz Ilona - Ének a szélben

a tenger könnyeit pergő homok itta

kisfiam aludt a babakocsiban

a szelíd halk szavú szél át- meg átfonta

a hullám fröcskölte növesztette fákat

víz sodorta homok simogatta lábam

szusszant sósan a tarajosodók alja


a kagylóharangok ereszkedve búgtak

ezer kilométeren át a bálnák

átható hatalmas torokhangja

a végtelen csend alsó felső középső

határát jelezte bíborban dúsan


ssss cs tette le hűs hordalékát

a tenger tetsző selymes hulláma

néhol felhők kapcsolódtak párba

összecsúszva rajzolták karéját


a körnek hullám fogta halomnak

bucskázó halak között szikrázott a víz

tavaszi szélben ragyogott a tíz

szeptemberi bensőséges dallam

 

Teremtő valóság

gitárhúrok keresztezték utad

selymes hangjuk vonzott

a cél magának tört büszke utat

szorgalommal porzott

az idő labirintusába tart

féktelen képesség

vitt előre adva volt a téma

lehulló bilincsek

megtanult érzetek szabad

kötöttségén belül

a lélek adni kész


teremts anyagtalan

lelki táplálékot

másoknak magadnak

játszd a zenét az öröklét

időbeni tanúját


Bazsinak, negyedik fiamnak névnapjára!