a tenger könnyeit pergő homok itta
kisfiam aludt a babakocsiban
a szelíd halk szavú szél át- meg átfonta
a hullám fröcskölte növesztette fákat
víz sodorta homok simogatta lábam
szusszant sósan a tarajosodók alja
a kagylóharangok ereszkedve búgtak
ezer kilométeren át a bálnák
átható hatalmas torokhangja
a végtelen csend alsó felső középső
határát jelezte bíborban dúsan
ssss cs tette le hűs hordalékát
a tenger tetsző selymes hulláma
néhol felhők kapcsolódtak párba
összecsúszva rajzolták karéját
a körnek hullám fogta halomnak
bucskázó halak között szikrázott a víz
tavaszi szélben ragyogott a tíz
szeptemberi bensőséges dallam
Teremtő valóság
gitárhúrok keresztezték utad
selymes hangjuk vonzott
a cél magának tört büszke utat
szorgalommal porzott
az idő labirintusába tart
féktelen képesség
vitt előre adva volt a téma
lehulló bilincsek
megtanult érzetek szabad
kötöttségén belül
a lélek adni kész
teremts anyagtalan
lelki táplálékot
másoknak magadnak
játszd a zenét az öröklét
időbeni tanúját
Bazsinak, negyedik fiamnak névnapjára!