Boross Teréz Ilona - Mezítláb

ahogy mentem haladtam felfelé
hátizsákomban jövő szundikált
száz éves fák csendjein keresztül

tágra nyílt szemmel
hallottam a hegy lélegzetét

a sziklák kőhúrjaikat pengették
mohák zuzmók napfénylő virágok
simogatták boltozatát
tenyerem a fák törzséhez ért

mézes mezők rétek kiáltották
a selymes füvek illatát titkát
pórusaimmal liliom-némán

tágra nyílt szemmel
szívtam a völgy leheletét

a bükkök kőrisek tölgyek fenyők
gyengéden maguk közé engedték
aranyló kis patak kedvét

és jöttek inni őzek szarvasok
hiúzok farkasok medvék
karcsún lobogtak a fehér füzek
kövek énekeltek kovazenét

álltam a csúcson csendült a tájék
ölemben kicsiny baba szuszogott
táguló térben tavaszi fényben

kortyolva kéklőn
tágra nyílt szemmel
ittam a mindenség leheletét