ahogy mentem haladtam felfelé
hátizsákomban jövő szundikált
száz éves fák csendjein keresztül
tágra nyílt szemmel
hallottam a hegy lélegzetét
a sziklák kőhúrjaikat pengették
mohák zuzmók napfénylő virágok
simogatták boltozatát
tenyerem a fák törzséhez ért
mézes mezők rétek kiáltották
a selymes füvek illatát titkát
pórusaimmal liliom-némán
tágra nyílt szemmel
szívtam a völgy leheletét
a bükkök kőrisek tölgyek fenyők
gyengéden maguk közé engedték
aranyló kis patak kedvét
és jöttek inni őzek szarvasok
hiúzok farkasok medvék
karcsún lobogtak a fehér füzek
kövek énekeltek kovazenét
álltam a csúcson csendült a tájék
ölemben kicsiny baba szuszogott
táguló térben tavaszi fényben
kortyolva kéklőn
tágra nyílt szemmel
ittam a mindenség leheletét