Júlia
Rideg hajótest férfi-öl helyett!
De jól van ez! A párom, meglehet,
Korban utolér, egy szinten leszünk,
S karjában ringat szép ezüst telünk.

Rómeó
A Föld bolygón is jártam egykoron,
Bár tudomány ott nincs magas fokon.
Sok ember még hagyománytisztelő,
Érzelmes daluk gyönyörködtető:

"Te éltető szép szerelem
Vagy létünk kútforrása,
Magasztos, titkos kegyelem
Földünkre szállt varázsa,

Amely pecsét a szíveken
És pecsét karjainkon.
Erős, kemény vagy szerelem,
Győzöl halálon, síron.

Lángjaid tűznek lángjai,
Az Úrtól ránk lobogtak.
Sok víz nem tud eloltani,
Folyó el nem boríthat.

Hallatszik már gerlék szava,
Szőlő-virág is kinyílott,
A mandragóra illata
Fátyoltánc vágyainkhoz."

BVK főnök
Naponta jönnek jobbnál-jobb hírek,
Kész ámulat, ami most végbemegy!
Sikert sikerre halmoz Júlia,
Egybe fonódik nappal s éjszaka.
Munkája olyan, mint a mágia.
Igen, érdemes volt felszállnia.

Júlia
Mondhatnám azt is, hogy boldog vagyok,
Eredményesen telnek a napok.

Narrátor
Tudatosan egy lelki széfbe rak
Mindent, ami más, mint a feladat.
Rómeó képe is oda kerül
Kis kérdőjellel. Hátha sikerül?
Majd egyszer, sok-sok hosszú év után,
Azonos korral egymás oldalán
Elkésett boldogságuk felvirrad.
Halvány reménye néha szárnyra kap.

BVK főnök (üzenete Júliához:)
Bravó! A munkád oly dicséretes!
Sikereidre oly büszke lehetsz!
Bolygónk számára nagy hasznot hozol,
Hatalmas értékeket halmozol.

Rómeó
Pihenni vágyom, s ehhez van jogom,
Mert küldetésem oly magas fokon
Elláttam, s munkám bevégeztetett,
A Központba többé be nem megyek.
Meglepetésként ért a jutalom:
Mától saját kis házamban lakom.
A zöldövezet réges-régi vágy,
Bárcsak vihetném oda Júliát!

Ez az a pont, ahová visszatér
A bánatom. Az élet mit sem ér!

Júlia
Ha néhanapján még ingadozom,
Az ambíció lelki támaszom.
De többet ér ennél a szent tudat,
Hogy másokért is tettem hasznosat.

Rómeó (Depresszióba süllyedve folytatja az írást, emlékeit versekbe, dalokba gyűjti. Álomvilágban élve tallóz versei között. Lapozgat, miközben részletek hangzanak el a következő versekből:)

Víziók
Rubáí 3.
A csend zenél
Álmok ébredése
Kiált a tél

Víziók

A tenger a sót markába véve
szórja, csak szórja vízébe,
nem jut eszébe megkóstolni,
hiszen akkor már rég jajongni
kellene saját magán.
Inkább piros vért kíván,
szikla-keménység adja néki,
bús kormorán meg azt reméli,
hogy az éhhaláltól megkíméli
halak raja,
de az ő baja,
hogy az egyensúly
néha felborul,
borul, mint lékkel tátongó
eszét vesztett hajó,
bár a jéghegy manapság olvadó.
Ütközhet még sok mindennel,
szeretettel-szerelemmel,
citromsárga gyűlölettel,
megtűrt-tagadott tettekkel,
ronggyá tépett emlékekkel…
A segítségben hinnem kell!
Igaz, hogy én is…
Ha úgy hozza az élet,
tudjátok, hiszitek még ezt,
ezért oly tiszta a képlet,
hihető-hihetetlen!
Míg sziklákon porló
hullámok titka rebben
bepárásodott szívekben,
egy fénysugár felsikolt,
döbbenten bámul a néma Hold,
s hideg folyam csorog le róla.
Valahol áll az akasztófa,
amit a forgalomból kivontak,
de a bűnösök alá tolongnak,
fejüket önként téve hurokba.
Ugrik a vágy, mint a bolha,
beléd csípve rendületlen,
hogy a koraesti szürkületben
lelkedből a gonoszt kioltsa,
s valahol a lét-határon elnyúlva
az avarrá predesztinált sárga lombok által
megbékélsz a korhadó világgal…

Rubáíját

Magamra zártam barlang ajtaját,
Nincs napsugár, mely kulcslyukon belát,
Nincs kőtörő, mi kagylóm feltöri,
S igazgyöngyöm sír végső éjszakát.

Igazgyöngyöm kér forró éjszakát,
Hiába minden, hold-ezüst a vád,
S a jégbe zárult vulkán-könnyekért
Öreg bolygónk majd mindent megbocsát…

A csend zenél

Szerelmedért
Lelkem telét
Szél tépi szét.

Karácsonyfát
Pattanva vált
A barkaág.

Feltámadást
Súgnak csodák,
S arcomba vág

A kósza szél.
Telem helyén
A csend zenél…

Álmok ébredése

Szomorú álmok ébredése jó,
Vigaszul cseng a kőkemény való,
S a csengetése félelmet riaszt,
Elszánás-rezgő bátorságot ad.

Szomorú álmok ébredése int,
Ne hidd el szíved forró vágyait!
Ne szaladj álnok délibáb után,
Forró pusztádnak szikes asztalán!

Szomorú álmok ébredése kell,
Hogy tudd, az ember mindent elvisel,
Meggyőzik édes, ritka percei:
Lét himnuszát még énekelheti.

Kiált a tél

torkán a dér
lecsúszik még
sötét az ég
s szívem sötét
sír egy zenét
oly szomorút
mert nyomorult
elfeledték
félrelökték
mit tehet mást
feltámadást
hiába vár
tavaszra már
reménye sincs
szívós bilincs
a fájdalom

s míg ágakon
pattan levél

kiált a tél!

Fennhangon:

"Tudd, azért van két kezem, hogy öleljen,
Védelem-szárnyat fölibéd terítsen,
Megsimíthassam kicsi bársony-orcád,
Gyöngy-szavú kincsem!

Tudd, fejem ott ül nyakamon teérted:
Tiszta lelkedből valamit megértsek,
Vagy felejthessek, ha te úgy akarnád,
S áldjalak téged.

Verseim lázát ereidbe oltom,
Mennyköved villan: fejemet lehajtom.
Nap-mosolygásod olajág hívása,
Drága bolondom!

Tudd, a szám dalban esedezne hozzád,
Csókokat kérne, ha te visszaadnád,
Suttogásomtól kipirulna orcád.
Vágy e boldogság.

Tudd, azért reszket szívemben az élet,
Hogy felelhessen neki a te szíved!
Vagy te fénylő Nap, s vagyok én a bolygód.
Hogy közeledjek?"

Narrátor
Ábránd-homályba burkolt Rómeó
Nem tudhatta: landol az űrhajó.
Hiszen a Központ belső titka ez,
E zárt világból hír nem csörgedez.

Júlia
Hát újra itthon, immár véget ért
Erő-próbáló fontos küldetés.
Jelentkezem, üdvözlet, főnököm!
A jelentésem eléggé tömör.
Menet közben már minden részletet
Elküldtem nektek, emlékezzetek!

BVK főnök
Köszönetünk vedd, s nép dicséretét!
Megérdemelten vár a pihenés.

Júlia (magában)
Dehogy pihenek! Hol van kedvesem?
Szállodájára jól emlékezem.

(A portáshoz:) Jó napot, uram. Itt van Rómeó?

Portás
Őt nem ismerem. Nincs ilyen lakó.

Narrátor
Sorra keresett minden szállodát,
De nem jutott semmivel sem tovább.
Hiába kérte utca emberét,
Hogy gondolkozzon, emlékezetét
Erőltesse meg, hátha látta őt,
A régi képen itt fellelhetőt.
Már semmiképp sem oly ifjú titán,
Mint egykor volt. Őszülhet is talán.
A zöldövezet sem tárt titkokat,
Kérdezte ugyan a szomszédokat.
Mivel Rómeó kint sehol se’ járt,
Magára hagyták a megtört leányt.

Júlia
A kör bezárult, minden odalett.
Szerettél engem, s én szerettelek.
Tudás, sebesség egymáshoz csiszolt,
S mire elértük, elveszett nyomod!
Hová forduljak, ki segít nekem,
Hogy megtaláljam én egyetlenem?

Igen, a munka jelent csak vigaszt.
Talán a Központ jó tanácsot ad.
Talán ők tudják, hol van Rómeó.
Már nem dolgozik. Éppen ez a jó.

BVK főnök
Ő kivált innen, ám te dolgozol,
Miattad titkos éppen, hol honol.
Szükségünk van rád, fontos vagy nekünk.
Bolygónk reménye, jövőnk, életünk!
Nagyobb szabású út ajánlatunk,
Egyetlen vagy, akiben megbízunk!

Júlia
Kegyetlen törvény, s meg kell értenem.
Feláldozom hát magánéletem.
Elveszti egymást két kicsinyke pont,
Cserében szűnik nép szívén a gond.

Rómeó (Sétál kertjében alkonytájt)

Csillagos ég, úgy hiányzol nekem!
Júliám nyomát benned kémlelem.
De hallga! Szívem furcsán verdeső:
Egy űrhajó az, ám nem erre jő.
Eltávolodva súgja, itt a VÉG,
És elnyeli a telhetetlen ég.

(Rómeó bemegy, ágyára fekszik, a dala távolról hallatszik:)

"Ott a távolban kicsi pont te volnál
Én gyönyörű-szép elgurult golyócskám?
Nem találsz vissza soha többé hozzám!
Elhal az ének.

Érzelem nélkül sivatag a lélek.
Porviharokban elenyész az élet.
Délibábok még szövik a meséket,
Míg éj borul rám…"

2009. február 27.
BOGNÁR Stefánia