Csak az ember olyan…

 

Csak az ember olyan, ha gyűlik a gondja

Ha gazdag, ha szegény, nyűgét magán hordja,

Sajnálom a módost, napestig dolgozik

Bár megvan mindene, mégis panaszkodik,

 

Hogy nehéz az élet, mindenki ezt sírja

Pedig a nagykönyvben mindez meg van írva!

Csak lopják az övét, noha így fogalmaz

Mindegy neki ki az, akit megrágalmaz…

 

Szánnám én a koldus, csóró, milliomost

Napestig számolgat, hasznot és hozamot,

Éjt nappallá téve, dolgoztat másokat

Mégsem szeretik őt! Kárhoztatják sokat!…

 

Pedig hát munkát ad, sok honfitársának

Még sincs köszönete, az ő jóságának!

Az utcán is, megszánja a koldusokat

Marék aprójával, ő csak fityiszt mutat…

 

A sok kéregető meg unos-untalan

Próbálja az aprót kapkodni hasztalan,

Gyors autók között, verseng egyvégtében

Próbál elugrálni, a sok szerencsétlen…

 

Nem bántom a szegényt, hisz nincsen semmije

Ő a vásárra, csak bőrét kell, hogy vigye,

Mégis, mikor sorsa ínsége engedi

Koldusnak kenyeret, némi pénzt ad neki…

 

Csak az ember olyan, ha gyűlik a gondja

Ha gazdag, ha szegény, nyűgét magán hordja,

A módos vádjával, csak azt takargatja

Hogy ügyeskedőként, ő is lopott néha…

 

És a milliomos? Pénzt számol untalan?

Kinek a bankoknál borzasztó súlya van?

Ő tudja legjobban, mire van a gondja

Nincs oly munkása, kit bérrel meg ne lopna…

 

A szegény homlokát, sorsa barázdálja

Megbecsüli, aztán vígan iszik rája,

Kérges tenyerével teremt a holnapért

Ki irigyelné?- A nyomorúságáért…

2011. 06. 16.

A szerelem dala…

Az első…

Halkan oson be az első szerelem,

Utat tör magának, át a szíveden,

Nem tudod miért, de jó a hűs verem,

Váratlanul ér, és felkészületlen…

 

Íze, mint a nektár, méznél édesebb,

Nincs más ilyen érzés, különlegesebb,

Megszépül a világ, múlt jövőt jelent,

Reméled, hogy ez majd mindig így lehet…

 

Rajongva imádod, ő jelent mindent,

Úgy érzed leltél egy igazi kincset,

Nem tudod meddig tart, múlté lesz mindez,

 

Vagy örökké tartón, csókjaid hinted?

Az idő eldönti mit ad meg neked,

Csak tégy meg mindent, s örökké szeresd…

2011. 05. 22.

 

Első látásra…

Egy pillantás csak, mint villám a menyből,

Nem tudod mi ez, de jön a szívedből,

Átjárja lényed az érzés dallama,

Megérted, ez már a boldogság maga…

 

Viharként tombol és áthatja lelked,

Csak néznek, nem tudják mi lelt ma téged,

Azóta úgy érzed, minden egyre szebb,

Ő az kire vártál, ő a kedvesed…

 

Ábrándoztál erről otthon csendesen,

Nincsen nála szebb lány, szíve végtelen,

Kit sors neked rendelt, végérvényesen…

 

Kétségek közt érzed csak a fájó kínt,

Látod e majd ismét, hét végén megint,

Hogy újra csókolhasd, édes ajkait…

2011. 05. 24.

 

A be nem teljesedett…

Hányszor sétáltál hűs parknak fái közt?

Láttad nevetni barátnői között,

Csengő nevetése szívedig hatolt,

Bájos, kedves arca, magával sodort…

 

Meg kell, hogy ismerjed, újra látnod kell,

Édes, szép szavára ébredhetnél fel,

Álmodoztál róla otthon csendesen,

Hozzálépni már,– nem mertél sohasem…

 

Egyszer csak nem jött, a park lett színtelen,

Többé sosem látták, eltűnt hirtelen,

Évek múlva, nemrég hallottad hírét…

 

Társaságban egy rég’ fiúról mesélt,

Kinek vágyódón leste mindig jöttét,

S hiába várta, annak közeledtét…

2011. 05. 27.

 

A sírig tartó, az örök…

Ő volt az, a kis lófarkas a sorban,

Kivel gyermekként, játszadoztál porban,

S kinek bankett után, hajnal felé,

Vallomást tettél, útban hazafelé…

 

Rég elment a kedves, végleg itt hagyott,

Fekete konflissal tovább utazott,

Még alig éltetek „hét szűk esztendőt”

Vele boldogan, egy jó emberöltőt…

 

Újabb harminc év, nem változott semmi,

A kis lófarkast, nem pótolja senki,

Nem is akar már, soha elengedni…

 

Mert emléke megmarad, ragaszkodik,

Múló lét peremén, még kapaszkodik,

Tört szíved magányán, ő uralkodik…

2011. 05. 29.

 

A halhatatlan…

A soha nem múló, a halhatatlan,

Mely szívedbe ivódik akaratlan,

Nem törli semmi sem, soha ki onnan,

Úgy érzed, nem fájhat semmi sem jobban…

 

Hiába ment el, ő fogja még kezed,

Kezét szorítod, ha kulcsolod kezed,

Őrzi még az udvar léptei nyomát,

Viseli a kis ház, gondos kéznyomát…

 

Együtt tellett el, az utolsó nyolcvan,

Jó volt vele lenni, rosszban és jóban,

Osztozni vele örömben, bánatban…

 

Fennmarad sokáig szép szerelmetek,

Lantos megénekli történetetek,

Míg emlékezet őrzi,- emléketek…

2011. 05. 30.

 

 

Rád gondolok, ha leszáll az est,

Rád gondolok, mert szívem szeret,

Bár mindkettőnket meggyötört az élet,

Hidd el! — Én is szeretlek téged…

 

Rád gondolok, rólad szól dalom,

Rád gondolok, szeretlek nagyon,

Te adsz új erőt, csak neked szól dalom,

Nincs bennem bú,– nincs már fájdalom…

 

Rád gondolok, mert gyötör a kín,

Rád gondolok, hogy minek a rím,

Ha ének már végképp, nem szól ajkamon,

Nem dúl bennem,– örök fájdalom…

 

2011. 02. 04.

 

Az vagyok, az urak bora!

Cseléd nem kóstolt még soha,

Díszhelyem is szemközt vagyon

Herendi közt, az asztalon…

 

A pincébe mennek értem

Ha sült malac terítéken,

Ott őriznek lakat alatt

Fahordókban, gádor alatt…

 

A pórnéphez, semmi közöm!

Mímelem csak, rút közönyöm,

Ha úgy tetszik, gőgös vagyok,

Senkinek sem hajbókolok!…

 

Halkan súgom,- tudjál róla!

Úr még nem tett, értem soha!

Tőkéimet nem karózta

Kezét értem nem mocskolta…

 

Nem kötözött, nem kacsozott

Aszályban sem locsolgatott,

Paraszt véres verejtékkel

Öntözött meg kút vizével…

 

Csak dőzsölnek, esznek, isznak!

És vég nélkül mulatoznak,

Nem jó ez így, most már elég!

A semmiért, mi kéne még?…

 

Mondta a bor a kancsóban

S földre hullott a gádorban,

Mielőtt, folytatta volna

Fölszívódott, a homokba…

 

2011. 05. 17.

 

Jer, közelebb, aranyoskám!

Édes, kedves galambocskám,

Jer ha mondom! – Én nem bántlak,

Örökre szívembe zárlak…

 

Kívánatos karcsú nyakad

Két szép gömbölyű kis, – vállad,

Ó, meg biz én! – Megölelném!

Csókjaimmal meghinteném!…

 

Úgy szeretlek aranyoskám!

Édes, kedves demizsonkám,

Míg ölelném derekadat

Szomjúhoznám pocakodat…

 

Éjjel nedűd kortyolgatnám

Közben szádat csókolgatnám,

Ágyamba is fektetnélek

Istenemre! – Elvennélek…

 

2011. 05. 15.

Aggódás…

 

Nem vagy itthon, elutaztál,– úton vagy megint,

Gond felhői szép szemeden, lelkem óva int,

Féltelek a távolságtól, mit sors kicsikart,

Féltelek a boldogságtól, mit már el is csalt…

 

Sikerül – e gondjaidat megoldani mind?

Sugárzóan boldog arccal jössz hozzám megint,

Féltelek a hazugságtól, mit sors neked tart,

Féltelek az igazságtól, mely húsodba mart…

 

Félálomban kinyújtózom, megfogom kezed,

Takaróddal takarózom, ontja meleged,

Boldogabban alszom el, ha reád gondolok,

Boldogságtól mámorosan, átölel karod…

 

Mit ér a nem kért távolság, ha távol téged tart?

Mit ér az elcsalt boldogság, ha csakis tőled csalt?

Mit ér a rád mért hazugság, ha csakis rád hoz bajt?

A húsbavágó igazság, ha csakis neked sajg’? …

 

Itthon vagy hát, — mégis itthon, bár elutaztál!

Mert otthon vagy, — hol lelked majd, békére talál,

Semmit érő az a cél, melyet csak egy akar,

Milliárdnyi pillanat, közönye betakar…

 

2009. 05. 14.

Szállj velem…

 

Szelek szárnyán megyek érted,

Várnak ránk a messzeségek,

Elviszlek majd jó messzire,

Hol a gond, bú nem temet be…

 

Akarom, hogy boldog legyél,

Velem nevess, nekem zenélj,

Én hallhassam énekedet,

Én öleljem át testedet…

 

Nekem nyíljon szép virágod,

Én legyek a hites párod,

Akarom, hogy ez így legyen,

Hogy Te legyél a mindenem…

 

Minden versem rólad zengjen,

Minden lantom neked pengjen,

Légy tündére hajlékunknak,

Mert én, soha meg nem unlak…

 

Megkereslek, bármerre jársz,

Hiszem azt, hogy énreám vársz,

Része leszel életemnek,

Szállj velem, nagyon szeretlek! …

 

2008. 11. 14.

Ancsinak… 

 

Esőleső kicsi orrod

Feledtesse, minden gondod,

Huncut szemed kiscicáé

Mosolyod, a vadrózsáé,

Pofid rózsás bárányfelhő

Hajad látni, nap is eljő,

A szád, mint érett cseresznye

Gyöngyfogaid laknak benne,

Gurgulázó kacagásod

Mondja el, a boldogságod,

És gondoskodó kis kezed

Majd hűn beszéljen helyetted,

Mondja el, hogy van itt egy lány

Ki húsz éves lett, úgy biz ám…

 

2008. 07. 19.

 

 

 

 

Amíg …

 

Amíg, szunnyadó párnáid lágy ölében,

Álmodtál szebb s boldogabb jövőt,

Addig, én rebbenő pilláid néztem,

Arcodat simítva,

Álmodat féltőn,

Ágyad előtt…

 

Amíg, te álmaidban keltél birokra,

Szebb holnapokért ádáz tegnapokkal,

Addig, én szusszanásaidat lestem el,

Titokban,

Arcodat simítva,

Álmodat féltőn,

Ágyad előtt…

 

2008. 07. 12.

Mementó 56’…

 

Rendszert jobbítani tüntetett a nép,

Megmutatni rejlő, – roppant erejét!

Mert egységet és új utat mutatott

Választott urától, sortüzet kapott…

 

- Szabadságot! Most! – mindenhol morajlott

S nevében a nép fegyvert ragadott,

Néhány raktárból fegyverhez jutottak

Utcán, tereken, fegyvert osztogattak…

 

- Nem vagytok egyedül! Veletek vagyunk!

- Változás kell! Új rend! Mi támogatunk!

Harsogta a nyugat, s mélyen hallgatott

Hogy segítség helyett,- magunkra hagyott…

 

Ismét csak magunkra, mint már annyiszor

Hősi harc hevében, népünk egybeforr,

Magyarok haltak a szabadságért! – Lám!

Hős barikádoknak mindkét oldalán…

 

De hiába a harc! Áldozat csupán!

Ha egy nagy testvér, az erősebb jogán,

Tankokkal folytja vérbe, szabad életünk

Leigázva újra, édes nemzetünk…

 

Mikor tanuljuk meg? Káprázat csupán!

A magyar szabadság, ezrek ajakán,

Széthúzó nemzet, hamisat álmodik

Összefogás hijján, csakis elbukik…

 

2011. 08. 16.