Neked a szépséged kedvelem,
mondhatnék rá gyönyörű hasonlatot,
árnyékoddá fokozva le napot, csillagot,
a rendező elme bizonytalan,
gyors meghatározást keres,
kor és média diktálta álom ez (?)
vagy csak hagyjam, hogy szeress ?
Te kevésbé vagy szép,
de naponta újból üde és friss,
miféle jószagú fürdőkben fürdeted
tested s jellemed,
jólesik éreznem, míg benned azt kedvelem,
hogy orrod kissé karvalyszerű,
s a szemöldök összenőtt a szemeden.
Te tanítottál,
én feszülten figyeltem a magyarázatot,
ellesve mondatot, mozdulatot,
a gondolat hókuszpókuszait,
neked én mutathattam az első lépéseket,
tagadnom kár lenne,
mindkettő igen jól esett.
Rád vigyázni kell,
sebes észjárású vagy,
hirtelen kerít szavad, csapdádban
válaszom már a kérdés előtt,
értelmed labirintusában forgolódom,
s a szorítás akkor enged fel,
mikor a kiutat megtalálhatom.
Benned azt kedvelem, hogy hosszú a karod,
amint lazán imbolyogva közeledsz,
őseink jutnak eszembe, bár jókedvemben
csak magamon derülhetek,
mert nem bizonyított e téren senki,
semmiféle összefüggéseket.
Neked a mosolyod szeretem,
sejtelmes titokba öltözteti arcod,
feldíszítve takar el,
míg ha teli szájjal nevetsz, ki nem állhatom,
hagyd abba (!) ne utánozd,
ami másnak áll jól nagyon.
Benned az okosság az erő,
ahogyan élsz és ítélsz, átlátva
bonyolult ügyeken, soksoros képleteken,
józanul és emberségesen,
szavad bölcs folyó,
bár cselekedeteidben akadt már kivetnivaló.
Te nem merülsz el
könyvben, tudományokban,
érintetlen hagynak a szellem
égre törő madárröptetései,
de kezed teremtő erő, végigsimít az anyagon,
sorsod ez (?), hogy elszántan építs,
téglát téglára nyomj ?
Neked az akaratod erős,
mindannyiunknak példát mutatsz,
hogyan kell felállni, ha lever a sors,
a rontásokon diadalmaskodó
örök győzelem vagy,
ki összetörve, leigázva is ember,
mert a lelkétől nagy.
És te mit csinálsz, belőled kiveszett
a kitartás, a tenni akarás (?)
ez nem jó tulajdonság beismerheted,
bár humorod és optimizmusod sok terhet
hátunkról levesz,
fügét mutatsz az égieknek, bort iszol,
beintesz és nevetsz.
Neked a tested különleges,
küldesz vele
félre nem érthető hívójeleket,
már ha rád gondolok orrcimpám remeg,
kivételesen jó lehet veled,
szállj repülőre, utazz el (!)
mielőtt szerelmes leszek.
Még mennyien közelítenek felém,
különféle arcok, tekintetek,
mindenkit egyenként el nem sorolhatok,
új kíváncsiság ébred bennem,
jólesne magamon végignézni,
én milyen vagyok; különb, kevesebb (?)
vagy pont olyan, mint ti ?
Hajlok a szélben mint a vessző,
elirigyelve vonzó tulajdonságaitokat,
szemetek tükrében keresem magam,
rossz helyen (!)
mert ki mintátokra hasonlítani akar
az percenként változik,
így önállóság sohasem takar.
De majd egyszer,
mint a nagyok felállok,
sorsom kezembe veszem,
jól megrázva megszorongatom.
Akkor majd ámulni fogtok,
hogy amit lágyságnak
hittetek, az kitérő erő volt,
kemény csont, rejtőző izom (:)
