Átfűtheti-e a tűz
a vének csontját vérét
angyal száll a körhintán
duzzadó keblű szépség
kifestett ajakcimpák
frissen fényezett fogsor
ma erre járt a drága
boromból futva kortyolt
jövendőmondó angyal
jött isteni malaszttal
nem élünk majd föld alatt
a földbe nőtt halottal
fényes vizekben úszunk
nem porladunk a földben
kijárunk ligetünkbe
s szeretkezünk a zöldben
Arany fényszálaival
eged sűrűn beszövi
s hogy a földről felszállhass
terhed magára veszi
számba vesz bárdot taglót
tüzet vezénylő kardot
levágott állatfejet
s szétroncsolt emberarcot
félelmetes ökleid
hűségét és haragját
zilált idegeid közt
sebészkés villanását
évek kristály-mérlegén
lelked gyémánt-világát
sorsod ezer keresztjét
szíved minden halottját
Üstökösök üstökén
csillag-csikók sörényén
mint búza közt a konkoly
mindig a latrok élén
felbuzog kilövődik
sistergő csillag-láva
beteljesül a jóslat
csillagom szent halála
mágikus bolhapiac
csoda-ámulatában
fenséges magzatburkod
repedésén beláttam
mint hamvába hullt dallam
mint jégbe fagyott illat
a halál foglya lettél
falánk fekete csillag
Füttyjele száll a légben
jelt ad a támadásra
sínen a régi mozdony
zakatol útján járva
evett izzó parazsat
az táplálta szent hevét
léte piros hajnalát
s perzselő tüzes delét
egemen izzó gömbök
arany fényében arcod
hiába kard és páncél
elbukod dicső harcod
fejed fölött a tagló
sújtásra vár meredten
ez nem az ember napja
az égben sír az isten
Zöld csönd rebbenéstelen
az éjt holdfény szövi be
mért szórsz izzó parazsat
pegazusod elibe
felér a mindenséggel
a benned épült világ
de a gyönyör sikolyát
összezárt szájtól ne várd
kővirágok az űrben
szavaid halott holdak
itt állsz vihartépetten
híveid egyre fogynak
lefut egy fényes csillag
kihuny homlokod mögött
s nyugszik a benti térben
letűnt csillagok között
Élni a nyálkás csúszós
puhányok között nehéz
facsarja kényes orrod
rossz szagú gázpöfögés
belefészkelt a fene
levedlett kígyóbőrbe
bűzös fehér folyása
szennyleve dől belőle
füstölgő halálsugár
fészkében tűztojások
nem bírja el a versed
növekvő vérnyomásod
az állad alatt metszés
halott szavak a szádban
már csak szolid lángolás
kúszik tüzed nyomában
Kisbíród dobol uram
minden szó előtt megáll
megint más győzött uram
győzött megint a halál
színpadán hold-közönyben
pulgárpukkasztó játék
hirtelen éjbe olvad
mint gyors denevér árnyék
lila ködéből hullat
hervadt szirmokat eléd
dalok fáradt fényeit
élet-sirató zenét
csillag-szerelem után
részegen száll az űrben
fényködbe vesző halál
százkarú győztes isten
Az élők hátán a holtak
a rozsdás bombában élet
hajók korall-csontvázai
titokban levedlett élet
vízimalmok csend-világa
jégbe fagyott fűzfák kínja
holt szavak fosszíliái
mézes sütemények sírja
véres tükrök sokszorozzák
a világ pokoli arcát
utakon békák pecsétje
csontok között kutya szaglász
élők a halálos porban
táltosaink szenvednek itt
énekük fekete vérzés
elmossa létünk partjait
Vérfürdők vérengzések
dróton rángatott bábok
s íme az emberfia
keresztjén vers-virágok
szíve sugárzó jelkép
ragyog a tiszta égen
nem találsz ordas eszmét
ünnepe hátterében
a feje fölött kereszt
szellemtestével hódít
a világ fölé emel
vagy lejtő felé lódít
nehéz az emberélet
küzdelmek kínok könnyek
nem futnak el a bátrak
hűségbe menekülnek
Aranytartalékát a megváltónak
a szentek átveszik és továbbadják
a halál remegő áldozatai
látják-e hívó jeleid mennyország
tapogatódzva mennek a fény felé
terelgetik a lemaradt jószágot
s eltemetik a felfúvódott dögöt
elhullott bárányt mint sarus nomádok
akinek az élet a lét csodája
s kit homo sapiensként emlegetnek
már nem tudja hol jár céltalan bolyong
lábára kusza indák tekerednek
a bevert szájúak alázatával
kifordított életét megmutatja
de súlytalan lebeg az űrben isten
halotti szemfedővel letakarva