Papp András: Hitem és törvényem

február 1st, 2015 Posted in 2015 - Szerelmes vers verseny, Papp András | No Comments »

Mondták: Nem érdemellek.
Mondták: Csak bántani tudlak.
Mondták: Önző vagyok.
Mondták: Nem is szeretlek.

Pedig egy súlyos teher alatt,
gyermekkorom nyűgét cipelve,
én, ki félig összeroskadok,
a tavaszi ég tisztaságával,
a természetet zölddel beborító
március őszinteségével,
egyre jobban,
egyre mélyebben,
egyre erősebben
szeretlek.

Ki vagy Te, ki
tizenkét éve
térdig gázolsz az életemben?
Mondd! Ki vagy?
Anyám nem ápolt úgy soha,
ahogyan Te ápolsz!
Apám –ha volt-
nem szidott úgy soha,
ahogyan Te szidsz!
Nő szerelme
nem tárta fel úgy
magát soha,
ahogyan Te ölelsz, szeretsz!

Büszke vagyok,
büszke Rád,
ki emberré tettél,
és vigyázol, hogy
ember maradhassak.

Jövök most Hozzád,
mint Krisztushoz Péter,
mint anyjához gyermek,
mint virágra méh,
mint sötét vermek
lakójához a fény,
mint kékhez az ég,
mint éghez a kék,
mint zöldhöz a föld,
mint földhöz a zöld,
mint ághoz a rügy,
mint rügyhöz az ág,
úgy jövök Hozzád.
Úgy kellesz nekem,
s úgy kellek Neked.

Volt hited,
az én vagyok!
Volt törvényed,
az is én vagyok!
Volt apád, volt anyád,
volt testvéred, szeretőd,
az mind,,
most mind én vagyok!
Volt hitem,
az Te vagy!
Volt törvényem,
az is Te vagy!
Volt apám –ha volt-,
volt anyám,
volt testvérem, szeretőm,
az mind,
most mind Te vagy!

Valahol belül morog az értelem,
valahol belül morog a szív,
az ész, az befogadni képtelen,
hullámzik az érzelem,
mint tengerben a víz,
és kérdi kitartóan:
hogy csak ennyi volnál?

Nem ennyi!
A mindent porrá őrlő időtlenség
súlyos végtelenében
Te vagy a kezdet,
Te vagy a vég,
Te vagy a rajt,
Te vagy a cél,
Te vagy a mindennél
többet jelentő
mindenemet átfogó kar,
bútól és bajtól,
könnytől és harctól
védeni akaró
páncélos pajzs.

Csak magadnak akarsz,
és én csak magamnak akarlak!

Szeretlek!

S, ha majd egyszer a szó
mint palatetőn kopogó
jégeső, le fog peregni Rólad,
szólj majd!
Szólj, hogy észrevegyem,
én, ki sokszor a fellegekben élek.
Félek!
Egyszer elsuhansz majd,
és mire észreveszem,
mint egy gyorsvonat,
már a messzeségben jársz.
Félek ettől, de erre nem készülök.
Ember vagyok,
tiszta, szerető szívvel,
szeretetre vágyón és őszintén.
Én csak így tudok élni!

Fogadj el!
Fogadj és szeress!
Így szeress, ahogy vagyok,
így szeress,
mert én ez,
és ilyen vagyok!

Társam vagy, nejem,
szeretőm is nekem.
Szövetségünk ugye
egy életre,
és egy halálra szól.
Szövetségünk, melyet szerelmünk
acélabroncsa erősít,
ugye, mindent kibír.

Szeressük még egymást
néhány évtizedig.
Rövid életünket majd
hosszú halál váltja fel,
de mi mégis tovább élünk,
mert beteljesedünk
gyermekeinkkel.

Share

Papp András: Bús fiúk panasza

február 1st, 2015 Posted in 2015 - Szerelmes vers verseny, Papp András | No Comments »

Ma versre hajlamos vagyok.
Ma nagyon akarlak,
ma nagyon akarok.
Ma versben ég a vágyam,
s a rendetlen szobában
gondolatom,
mint számumtól korbácsolt
sivatagi homok,
körülötted kavarog.

Ebben az életben annyi boldogságot,
annyi gyönyört, édes kábulatot,
nem kaphatok mástól,
csak Tőled, ki eddig is
olyan sok boldogságot,
néha bolondságot,
töménytelen gyönyört, édes kábulatot
tudtál már szerezni nekem.

Szeretlek, imádlak!
Sem testeden, sem gondolataidban
nincs olyan pont, amelyet
meg ne csókoltam volna.

Vágyom utánad. Hiányzol.
Üres a lakás,
üres a család.
Kimosok zoknit, néha inget is,
de vasalni nem tudok.
Jaj, hárman főzümk.
Kezemben szinte röhög a fakanál,
s, hogy mi fortyog a lábosban,
azt ki tudja már.

Mondják a gyerekek,
hogy anyu jobban csinálja,
hogy anyu gyorsabban csinálja,
és hogy anyu mennyire hiányzik…

Én pedig ott állok előttük
lélekben mezítelenül,
könnyes szemmel,
akadozó lélekzettel,
kinlódva kegyetlenül.

Nem érdekel a rádió, meg a televízió,
mert családi traccspartit ülünk,
és rólad beszélgetünk.
Berlinbe száll gondolatfűzérünk.
Ó, de messze van az a szemklinika…

Aztán arról szólok,
hogy milyen jó lesz,
ha újra mosolyogva, egészségesen,
újra itthon leszel,
itt ülsz majd közöttünk, itt,
és nem hárman, hanem négyen
tartjuk ezt a traccspartit.

Várunk! Szeretünk!
A tűz, melyet Te hordozol,
a mi kis családunk melegét
rejti magában,
s mint örökmécs az oltár fölött,
mindig hirdeti a szeretet gondolatát.

Szeretnek fiaink,
őrültül szeretnek,
s mindent odaadnának azért,
hogy minél hamarabb
veled lehessenek.
Te vagy nekik az igazság,
a szép, a jó,
s mint Jézusnak Mária,
Te vagy nekik
az örök Édesanya.

Várjuk, hogy ölelj minket.
A suta kézmozdulatok kamaszfiuit
asszonyi és anyai csókkal,
engem pedig tüzes éjszakákkal,
szerelmünk még mindig égő,
egymást emésztő
örök lángjának lobogásával
üdvözölj.

Ma fáradtak vagyunk és üresek.
Tétova léptünk kong a folyosó kövén.
Tudjuk, hogy Te vagy az igazi, az egyetlen,
az Út, az Igazság, az Élet!
Úgy legyen!

Mosolyod az őszbe is tavaszt hoz nekünk,
legyen nagyon sok és boldog
tavaszunk, ünnepünk,
és sokáig ünnepelj
Te is velünk.

Share

Papp András: Dübörgő lelkiismeret

június 11th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 NYÁR - PÁLYÁZAT, Papp András | No Comments »

Zoltán arra eszmélt, hogy egy fatönkön ül és körülötte suhog az erdő. Hogy került ide? Mit keres a fák között? Nem tudta. Csak ült, bámulta az avarban szorgoskodó hangyákat. De nem hallott, nem látott. Zavaros, kusza gondolatok örvénylettek az agyában. Nehéz volt gondolkodnia az elmult szörnyű éjszaka után, amely mint egy súlyos sziklatömb, úgy nehezedett a lelkére.
Ki volt a hibás? Nem tudja. De belülről dübörög a lelkiismerete.
-Te voltál! Te voltál! Te voltál!…
Felordított.
-Nem! Nem! Nem!…
Az ordítást a kósza nyári szellő végighurcolta a fák között.
-Nem! Nem! Nem!…
Kétségbeesetten temette kezébe az arcát, és mint egy lidérces álom, úgy peregtek le lelki szemei előtt az elmult éjszaka eseményei:
… lövés… szenelés… lövés… szenelés… A fekete gyémántot dübörögve viszi a kaparó, pislákoló lámpák, görnyedt, fekete alakok, keményen fogott szívlapát, a bányászok verejtéke, mint gyémánt, úgy csillog a feketén ragyogó szenen…
Hány óra is volt AKKOR?…
– Nem tudom…nem tudom…semmit nem tudok én kérem… én ordítottam, hogy lövés, és a másik oldalon is volt őr, és Jóska látta, hogy húzom a kéterest, és Jóska is hallotta, hogy ordítottam, és visszaordítottak, hogy mehet a lövés, és akkor én megtekertem a kapcsolót, és enni akartam utána zsíroskenyeret, mert az asszony éjszakára mindig zsíroskenyeret pakol be paradicsommal meg paprikával, és akkor üvölt benn a fronton valaki, hogy úristen, meg kutyaisten, és akkor én is rohanok be a frontra, és ott látom… csizmás lába kinyúlik a lerobbantott szén alól, és én is ordítok, hogy Jóska, Jóska, mit csináltál, de már a vér se folyik belőle, mert üveges a szeme, mert már halott. .. halott…
-Úristen!
Fölriadt a saját ordítására. A hang végighullámzott az erdőben, s mint vihartól korbácsolt tenger, tajtékozva csapódott vissza a tölgyfák mohos törzséről, majd lassan elnyelte a zölden rikító messzeség.
És belülről újra dübörögni kezdett a lelkiismerete:
-Öltél!…öltél!… öltél!…
Felugrott, szaladni kezdett, de megbotlott és végigzuhant a földön. Újra felugrott
és menekült. Menekült a saját lelkiismerete elől. Arcába csapódtak az ágak, csalán csípte a kezét, nem kapott levegőt, száját kitátotta, de mint egy abroncs, mellkasát úgy szorította össze a félelem, a rettegés. Lerogyott a földre. És ekkor érezte meg, hogy valami van a zsebében. Belenyult.
-Ismerős hengeralakja van, zörög rajta a zsírpapir, és drót lóg ki belőle… ez egy patron… mikor tettelek zsebre…nem emlékszem, fő az hogy itt vagy drága patron..
… gyorsan a zseblámpám, talán még elég erős lesz benne az elem…
Utolsó gondolata az asszony volt, aztán a drót és az elem rézlapocskája találkoztak, vörös, meg zöld, meg sárga üvöltéssel elszabadult a pokol, és ő zuhant le a fekete semmibe.
Aztán csend lett, csak egy kakukk szólalt meg rikoltva, kétségbeesetten a lágyan suhogó fák között.

Share

Papp András: Rigmus a miskolci kocsonyáról és a békáról

május 4th, 2013 Posted in Papp András | No Comments »

Béka Béla hontalan,
Egy ideje hajléktalan,
Nincs hol lehunyni a szemét,
Csavarog az utcán ezért.

Február van, fázik Béla,
Melegedne, ha Nap volna,
De nincs más, csak sok sátor,
Rogyadoznak a kocsonyától.

Ennek van itt az ideje,
Fesztiválnak az eleje,
Ugrana már Béka Béla,
Melegedni de jó volna.

Itt a meleg: egy kocsonya,
Ez neki most nem vacsora,
Beleugrik melegen,
Amikor még eleven.

Másnap reggel Fesztivál,
A sok éhes sorba áll,
S hajléktalan Béka Béla
Befagyott a kocsonyába.

Minden évben február
A Kocsonya Fesztivál,
Ezért híres, nagy csoda
A miskolci kocsonya.

Share

Papp András: Bús ének Tündének

április 28th, 2013 Posted in Papp András | No Comments »

Kerülgettük egymást,
mint macska a forró kását.
Jaj! Meg ne égessük magunkat,
fékezzük érzelmeink robogását.

Lebukik a Nap,
estébe hajlik az idő,
nekem már nem sokat
enged a jövendő.

Talán már értelme sincsen,
kicsúszott kezemből a kincsem…
Eljön az idő, s elejtem…

…de el nem felejtem,
hogy már Te maradsz örökké
lelkemben az oltár,
hóhérom és gyóntató papom,
tündérem és boszorkányom,
mert valaha mindenem voltál!

Hosszú ujjaid
zongoraművészként
szerelmi szonetteket
játszottak a szívemen,
de hiába hallottam dallamot,
nem énekelhettem a szólamot,
az érzelmes futamok
elzúgtak mellettem.

A magam Pandora-szelencéjét
lassan visszazárom,
s életem nem lesz más,
mint egy szép álom.
Álom, melyben felparázslott
egy csodás szerelem,
tűz, melyben egyedül égek,
mert Te nem éghettél velem.

Share

Papp András: Bányásztehén

augusztus 24th, 2011 Posted in Papp András | No Comments »

Azt hiszem, hogy ez egy kicsit fura szó, az utóbbi néhány évtizedben nem nagyon lehetett ezzel a szóval találkozni. Ma már talán meghökkentő, és aki meghallja egy pillanatig el is gondolkodik az értelmén. Legtöbbször nagy, barna-, vagy vörösfoltos, mélabús tekintetű tehenekre gondol, amelyek monoton egyhangúsággal kérődznek a déli napfényben, duzzadó tőgyüket riszálva, kényelmesen baktatnak a hamisan trombitáló csordás előtt, és kiszámított pontossággal fordulnak be a nyitott kapun, egyenesen a teli vizesvályúhoz, aztán az istállóba, és megadóan tűrik, hogy a gazdaasszony egy kisszéken a dagadt hasuk mellé kuporodva, kifejje belőlük a 10-20 liter életet és erőt jelentő tejet. De hol volt egy bányásznak ilyen tehénre pénze 50-60 évvel ezelőtt? Az utolsó egy-két évtizedben már volt, de a bányász abból már nem tehenet vett, hanem autót, minnél márkásabbat, mert tej (ha ugyan annak lehet nevezni egyik másik fehér löttyöt) az van elég a boltban.
Egy öreg, régi nyugdíjas bányász ismerősöm mesélte:
– Tudod öcsém, az én fiatal koromban kemény idők jártak. Nem a vagyon gyarapítása volt a fő célunk, hanem a mindennapi betevő falat megszerzése. Nem az volt a gondunk, hogy milyen farmert vegyünk, vagy melyik butikban vásároljunk. Az volt a gondunk, hogy élni tudjunk. Fél napot álltunk sorban egy kiló citromért. Hol volt még akkor a banán? Még filmen se láttuk. A filmről jut eszembe: öltük magunkat és másokat is, hogy jegyet kapjunk a „Kiskrajcár” című új magyar filmre.
Ma meg alig akad nézője a hazai filmeknek. A fejünket tömték abban az időben, nem a gyomrunkat. Nagyon sok nehézségünk adódott, mégis jó szívvel és sok-sok nosztalgiával emlékezem vissza ezekre az időkre, és ezeknek az időknek egy kedves alakjára. Nem szégyellem bevallani, hogy néhányszor el is sirattam. Szeret-
tem, mert kedves és jó volt. Néha szeles, akár egy nagyra nőtt kamasz, néha mord, mint egy gondokkal terhelt fizikatanár, néha bölcs, mint egy nagyszakállú professzor. Szerettem, mert Ő (igen, így, nagy Ő-vel!), Ő is szeretett engem, sőt az egész családot. Igen. Azt hiszem, nagyon bölcs volt, a maga módján. Kedves volt tőle, hogy minden nap ellenkezés nélkül adta nekünk életét, egészséget adó tejét.
Nagy szó volt ez abban az időben. Gyermekenként fél liter tej naponta. Pedig aprócska volt. Nagyon megbecsültük. Igénytelensége nem ismert határokat. Megette a száraz kórót, a silány füvet, még azt a csepp háztartási maradékot is, ami azokban a kemény időkben kiöntésre került. Bányásztehén volt. Fehér szakállal, két okosan csillogó fekete szemmel, aprócska hegyes szarvaival, melyekkel néha nagyokat bökött rajtunk, ha nem akartunk vele játszani. Bányásztehén volt. Zsuzsinak hívtuk. Szép fényes szőrét naponta fésültük, kiszedtük belőle a bogáncsokat, amelyeket azután jóízűen elfogyasztott. Aztán megbökte valamelyi-
künket a szarvával és felsőbbrendűsége tudatában fejét magasra tartva, büszkén elballagott egy kis füvet harapni. Egyszer a kisebbik testvérem kezéből megette az újságot is, mert egy nagy zöld színű kép volt az első lapon. Zsuzsinak hívták. Bányásztehén volt, egy gyönyörűszép kecske. Hol van már? Megöregedett, apám levágta, és én, aki nagyon szeretem a húst, egy falatot sem bírtam belőle enni. Azóta sok állatom volt már, tehén is, ló is, kutya is, de annyira nem szerettem egyiket sem, mint ezt a Zsuzsi kecskét, a bányászok tehenét.

Share

Papp András: Kultúrház a város szélén

augusztus 24th, 2011 Posted in Papp András | No Comments »

(Naplótöredékek egy szegény népművelő mindennapi munkátlankodása bizonyítékául.)
Lejegyezte: ……

Január 2.
Kedves naplóm! Ma nagy öröm ért. Kineveztek. Ki. Az Isten háta mögé. A kultúra helyi fellegvárába. Népművelőnek. Úgy örülök, hogy nem tudok ürülni. Művelni fogom a népet. Mint a parasztok a földet. Felszántom és bevetem maggal. A lányokat. Holnap megkezdek bevásárolni. Kétheti hideg élelem, sátor, kispárna, óvszer. Mindent beszerzek. Aztán indulok. Ha élve nem térnék vissza, kérem, hogy hamvaimat falazzák be a kultúra fellegvárának falába. Az csinálja, akinek van falába. Kedves naplóm! Most elalszom. Gyurcsány Ferenc válogatott beszédeit tartalmazó kötetet teszek a párnám alá. És álmodom. Arról, hogy úgy fog terjedni a kultúra a munkám hatására, mint az árvíz. Vagy a pestis. Ha lehunyom a szemem, látom, hogy átveszem a Magyar Kultúra Kiskeresztje kitüntetést. Mit Kiskereszt! Nagykereszt. Az összes csimbókkal. És mindenki esti imába foglalja majd a nevem:
Nagy agyvelőm, népművelőm,
Lecsukódik már a redőm,
De a tied nyitva komám,
Amíg alszom gondolj reám,
Műveld a te rossz népedet,
Áldozd rá a jó életed,
Mikor a Nap újra felkel,
Pallérozzál szeretettel.
Ámen.

Január 3.
Ma már elindultam. Bevásárolni. Mindent kaptam. Legfőképpen náthát. De van kenyerem. Kicsit használt. Kéthetes. A héja jó lesz bukósisaknak. Van tejem is. Aludt. Az eladó, míg adta. De a pénzt elvette. Holnap megkeresem azt a helyet, ahol azt a sok pénzt keresem majd, amelyből tejen kívül mindent vehetek.

Január 4.
Elindultam. És megtaláltam. Minden kocsmát. Végül már az utat sem találtam. Kenyerem javát megettem. Bele is tört a fogam. Nem baj. Fogatlan népművelő leszek. Hozzám senki nem lesz fogható. Jó ezen a környéken a pálinka. Jó vizes. Sokat kell belőle inni. Hukk! Aranyapáim! Ti még nem láttatok olyan népművelőt, amilyen én leszek. Dőlni fog itt a kultúra. Háza. Össze. Elalszok kedves naplóm. Gyurcsány beszédeit feltámasztom egy cseresznyés üveggel. Úgy jó a kultúra, ha folyik.

Január 5.
Jaj, de fáj ez a kultúrával kibélelt kerek fejem. Az árokban ébredtem. A cseresznyés üveget ellopták, Gyurcsány kötetét itt hagyták. Látszik, hogy ráfér a kultúra erre a népre. Most már keresem a kultúra házát. Kérdezem a járókelő kocsmabútorokat: hol van itt a kultúrház? Úgy néznek rám, mintha a Holdról jöttem volna. Mondja egy öreg pálinkásbutykos: Fiam, maga holdkóros. Egy kiszolgált világháborús lövészárok u útba igazít: Menj gyermekem egyenesen. De másnaposan ki bír menni egyenesen? Kűldenek jobbra: Borkóstoló. Küldenek balra: Bisztró. Küldenek előre: Kocsma. Küldenek hátra: latrina…a jó édesanyámba…
Mama! Nagyon fáradt vagyok!

Január 6.
Kedves naplóm! Ma újra elindultam. Az árokból. Nem baj. Mélyről lehet magasra jutni. Egy életem, két halálom, a kultúrházat megtalálom. Új szisztéma szerint kutatok. Az az épület, ahova senki nem megy be, és ahonnan senki nem jön ki, az lesz a kultúrház. Találtam egyet. De az nyilvános vizelde volt. Zseniális ötlet jut az eszembe. Halló, tűzoltóság. Ég a kultúrház. Egy borízű hang felel: Ne szórakozz velünk édesapám. Abban a kócerájban nincs olyan ami meggyulladjon. Még a betonalap felét is ellopták a nyáron. Kilépek a fülkéből. Kiderül, hogy a vizelde volt, én meg a villanykapcsoló üres helyébe kiabáltam. Szemben velem egy épület. Rajta nagybetűs felirat: K……ÁZ. Hurrá! Megtaláltam! Bemegyek. A betört ablakon. Olyan, mint egy kórház. Olyan büdös. Boldog vagyok. Mécsvilágot gyújtok, mert sötét van. Bent a falnál áll valaki. Aztán megrázza és elteszi. Az előbb ő szólt vissza. Kifáradtam. Ma már nem csinálok semmit. Megágyazok pálinkásüvegekből, mert Gyurcsány könyve nagyon kemény párnának. A dolgozó néz egy darabig, aztán lelép. Az ablakpárkányról. Elalszom és álmodom. A kultúráról.

Január 7.
Ma berendeztem a kultúrházat. Mind az egy székkel, amit találtam. Aztán befűtöttem. Orbán Viktor összes beszédeivel. Estig vártam, hogy jöjjön valaki. De csak a tegnapi ipse jött meglátogatni és pisilni. Megsértődött, amikor megtiltottam neki. Kultúrember maximum csak kivülről pisilheti le az épületet.

Január 8.
Ma találkoztam a polgármesterrel. Kérdezte, hogy mire van szükségem. Mondtam, hogy pénz kell. Adott egy ezrest, hogy hozzak a kocsmából pálinkát. A pálinkát megittuk és felavattuk a kultúrházat. Nevet is adtunk neki: Szent Ivó kultúr és ifjusági ház, szabadidő és nevelési központ. Jó hosszú név lett. Igy legalább nem jegyzik meg.

Január 14.
Ma bútort kaptam. A kocsmáros adott egy söntéspultot, a katonaság felajánlott egy kiselejtezett ágyútalpat. Már van felszerelésem is. Egy fél liter rum.

Január 30.
Ma megvolt az első rendezvényem. Két illuminált egyén szüreti dalfesztivált rendezett az előcsarnokban. Kérdem tőlük: Mit szüreteltek? Azt mondja az egyikük, hogy Hukk. Mondom, ezt a gyümölcsöt nem ismerem. Erre a másik: Hát kérem, tökfőzeléket. Kérdem: Mikor? Azt mondja: Tavaly. Kérdem: És azóta? Mondják: azóta ünneplik a szüretet. Örülnek, hogy sikerült. A tökfőzelék. Kapor is került bele. Na, én lettem a zsűri, ők az előadók. A közönség egy girhes kandúr macskából állt. Az pedig fékeveszett nyávogással kísérte a nótákat. Kiderült, hogy a farkára léptem. A macskának. Végül a nótaversenyen három nóta győzött: Harmadik lett a Gyomormosás lesz a mi utcánkban című kesergő, második lett a Mustot írjon fel doktor úr hashajtó helyett kezdetű csárdás, nagydíjas pedig az, hogy Jaj, de nagy baj, hogy nincs bajusza Pelczné, Gál Ildikónak. A közönség elvonult, mert leléptem a farkáról, mi hárman pedig átvonultunk a szemközti kocsmába, és félóra múlva vidáman énekelte velünk a fél falu: Nem a lóláb volt az ami kilógott a gatyádból.

Április 10.
Elhatároztam, hogy színjátszó csoportot alakítok és eljátsszuk a Rómeót Júliával. Júliát egy hétig kerestem, de megtaláltam. Arca piros, haja szőke zuhatag, alakja csodálatos, és 15 éves.
Múlt. 20 éve. Hogy kicsit dadog, az nem baj. Majd húzok a szövegből. Ha már őt nem tudom meghúzni. Vagy talán igen?
Már próbáljuk az erkély jelenetet. Mondja ő: Ó, Rororomeo, mimiért vagy tete Roromeo. Mondom: Nem jó! Kérdi: Dadadadogok? Mondom:Alig. De éld át. Szűziesen. Egyszerűen. Neked könnyű. Hiszen mindenki azt mondja rólad, hogy szűz vagy, mint Mária. Elpirul. Fejét lehajtja és azt rebegi: Sasajnos nem. Óóóvodás kkookoromban bebebeleültem a cucucumiba.

Június 5.
Már komoly munkát végzek. Kinevezésem óta már a második rendezvényemet szerveztem. Hoztam egy filmet, amit levetítettünk. A címe: Ne sápadj. A mozijegyhez minden néző kapott egy marék púdert. Hogy púderozzon. Ha sápad. Gyönyörű film volt. Amikor az egyik szereplő azt mondta, hogy MÚÚÚ, a másik így válaszolt: Mi az Istennek MÚÚÚ-zol? Majd megfejlek, oszt agyonütlek. Fasza korban élünk. Minden hülye filmes azt csinál, amit akar. Én akkor elsírtam magam. Művész film volt. Művészet volt végigülni. Az egész közönségnek. Mind az egynek. Mert elaludt. Felköltöttem: Azt mondja: Nem láttam pontosan. Tehenet fejtek, vagy bikát? Egymásra nézve távoztunk.

Június 20.
Tudtam, hogy sikerül! A közönségbe vetett magom kikelt. Júliából, a cumis szűzből. Igaz, hogy a gyerek kancsal, mint a helyi plébános, vörös, mint a polgármester, és két orra van, mint az állomásfőnöknek, de akkor is az enyém. A gond csak az, hogy Júliát három hónapja ismerem, de ő megmagyarázta: én ismerem őt három hónapja, ő ismer engemet három hónapja és három hónapra született Zénóka. Ez összesen kilenc hónap- Milyen igaza van. Szép az élet. Tele vagyok sikerélménnyel, mint a kisebbségi gyerek fejtetűvel!

Szeptember 6.
A Bányásznap tiszteletére teleragasztottam a nagytermet poszterekkel. Jön a polgármester és kérdi: Mik ezek? Mondom: Poszterek. Mondja ő: egy kultúros ne beszéljen versbe, mert nem érti meg a nép. Mondja, mi van itt? Mondom: Munkácsy, Paál, Szinyei, és polgármester úr képzelje, szereztem egy kitünő állapotban lévő Rembrandtot is. Arca felsugárzik: Ne mondja! És mennyit eszik száz kilométeren?

Október 20.
Tegnap templomban voltam Beat miséhez toboroztam híveket. Közben meghallgattam a pap prédikációját. Olyan nagyon szép volt. Szép hosszú. Azt mondja a pap: Kedves híveim. Három dárdát tartok a kezemben. Egyiket beleverem azoknak a szívébe, akik nem járnak templomba, mert nem adják meg az Istennek azt, ami az övé. A másodikat beleverem azoknak a szívébe, akik káromkodnak, mert Isten nevét hiába veszik. A harmadikat beleverem, itt megállt egy pillanatra, mire a harmadik sorból felszólt egy öregasszony: Verje bele a tiszteletes úr a szomszédasszony seggíbe, mert olyan büdöset fingott, hogy beleszédültem.

Ez kérem, már kultúra. Nem dolgoztam hiába. Fizetésemelést is fogok kapni. Február 30-án.
És én boldogan művelem tovább a népet. Mert a nép azé, aki megműveli!!!

Share

Papp András: Kétszer húsz év után

augusztus 24th, 2011 Posted in Papp András | No Comments »

Tudod, először mikor találkoztam Veled?
Nem akkor, amikor félénken megfogtam a kezed,
nem akkor, amikor megcsókoltam a szád,
és először láttam meg szép szemed mosolyát.

Sokkal régebben volt, már nem tudom mikor,
olyan messzi és ködös az a régi kor.
nem tudtam még azt, hogy ki vagy és hol élsz,
de éreztem, vársz, szeretsz és remélsz.

Tűnő álmaim sugarán
hozzád vitt a képzelet,
tudtam, hogy vagy, és tudtad, hogy vagyok,
álmaim kapcsoltak össze veled.

Arcodat vizsgálom.
Igen. Már láttam.
A Te lényed volt minden mozdulatomban.
Gyermekkori ruháim, játékaim,
kitaposott cipőm, és lyukas zoknim.
Megaláztatásaim és kínjaim,
gyötrő magányom és fiatal duhajkodásaim,
szent áhítatom és éhezésem,
bosszúra szomjas fiatal vérem,
gyermekkori mennydörgéseim,
kódorgó vágyam és kudarcaim,
örömeim és sikereim
mind, mind hordozta személyed lényegét,
és egyre közelebb sodort feléd.

Istenem! Húsz év milyen sok, és milyen kevés!
Talán fel sem tudja fogni az ész.
Húsz év, amely tiéd és az enyém,
és ha lehetne, ugyanígy újrakezdeném.

Tetteim rugója Te vagy.
Mozgat az örök szerelem,
csak Veled összefonódva
élhetem le az életem.

Mindig is szerettelek.
Talán már így születtem.
Te vagy nekem az életem,
s Te vagy a halálom, sírom,
melybe –bár nem várom-
egyszer majd mégis belebukok.

Mindig csak jót akartam adni,
és bánt a lelkiismeret, ha rosszat adok.
Szeress, mert nélküled
mint virág a szárazságban,
elhervadok.

Köszönöm mindazt, mit adtál,
és még adni fogsz.
Cserébe fogadd el életem,
és önmagam, úgy ahogy vagyok.
Szeretlek! Lehet, hogy önző módon,
de nagyon!
És örökké!
És nem hagyom
a Te utadról letéríteni magam.

Nem a pillanatnak, hanem az éveknek,
a mi éveinknek élek.
Félek!
Ha elveszítelek,
véled minden elveszett!
Kérlek.
Szeress!
Nagyon szeress!…

Utóhang halálod huszadik évfordulójára

… Húsz év szerelemhez
húsz év magány,
hogy kibírtam, hogy élek
ez egy nagy talány.
Nem lehet újabb húsz év,
nem mérhet rám ennyit az ég.
Húsz éve minden elveszett,
s hiába élek, már régesrég
melléd képzelem magam.
Halálomig tart
ez az örök szerelem,
de ki kell bírnom, mert
odaát majd találkozol velem.

Share

Papp András: Intelem

augusztus 24th, 2011 Posted in Papp András | No Comments »

Ne sajnáld magad,
ha hozzád tapad
a nyomor,
hangosan korog,
ételért morog
a gyomor.

Neked se mindegy,
hogy merre is megy
vonatod,
jövődet hiszed,
hogy sokra viszed
holnapod.

Szeretni szabad,
de nem önmagad;
másokat,
békében élni,
csak jót remélni,
és sokat.

Már öreg a szív,
nem olyan masszív,
zakatol,
elfut az élet,
elér a végzet
valahol.

Marad egy emlék,
ki voltál nemrég
valaki,
sírod behorpad,
az idő korhad
odaki’.

Rövid az élet,
hogy milyen szép lett
rajtad áll,
hiába félted,
eljön majd érted
a halál!

Share

Papp András: Bús fiúk panasza

augusztus 24th, 2011 Posted in Papp András | No Comments »

Ma versre hajlamos vagyok.
Ma nagyon akarlak,
ma nagyon akarok.
Ma versben ég a vágyam,
s a rendetlen szobában
gondolatom,
mint számumtól korbácsolt
sivatagi homok,
körülötted kavarog.

Ebben az életben annyi boldogságot,
annyi gyönyört, édes kábulatot,
nem kaphatok mástól,
csak Tőled, ki eddig is
olyan sok boldogságot,
néha bolondságot,
töménytelen gyönyört, édes kábulatot
tudtál már szerezni nekem.

Szeretlek, imádlak!
Sem testeden, sem gondolataidban
nincs olyan pont, amelyet
meg ne csókoltam volna.

Vágyom utánad. Hiányzol.
Üres a lakás,
üres a család.
Kimosok zoknit, néha inget is,
de vasalni nem tudok.
Jaj, hárman főzümk.
Kezemben szinte röhög a fakanál,
s, hogy mi fortyog a lábosban,
azt ki tudja már.

Mondják a gyerekek,
hogy anyu jobban csinálja,
hogy anyu gyorsabban csinálja,
és hogy anyu mennyire hiányzik…

Én pedig ott állok előttük
lélekben mezítelenül,
könnyes szemmel,
akadozó lélekzettel,
kinlódva kegyetlenül.

Nem érdekel a rádió, meg a televízió,
mert családi traccspartit ülünk,
és rólad beszélgetünk.
Berlinbe száll gondolatfűzérünk.
Ó, de messze van az a szemklinika…

Aztán arról szólok,
hogy milyen jó lesz,
ha újra mosolyogva, egészségesen,
újra itthon leszel,
itt ülsz majd közöttünk, itt,
és nem hárman, hanem négyen
tartjuk ezt a traccspartit.

Várunk! Szeretünk!
A tűz, melyet Te hordozol,
a mi kis családunk melegét
rejti magában,
s mint örökmécs az oltár fölött,
mindig hirdeti a szeretet gondolatát.

Szeretnek fiaink,
őrültül szeretnek,
s mindent odaadnának azért,
hogy minél hamarabb
veled lehessenek.
Te vagy nekik az igazság,
a szép, a jó,
s mint Jézusnak Mária,
Te vagy nekik
az örök Édesanya.

Várjuk, hogy ölelj minket.
A suta kézmozdulatok kamaszfiuit
asszonyi és anyai csókkal,
engem pedig tüzes éjszakákkal,
szerelmünk még mindig égő,
egymást emésztő
örök lángjának lobogásával
üdvözölj.

Ma fáradtak vagyunk és üresek.
Tétova léptünk kong a folyosó kövén.
Tudjuk, hogy Te vagy az igazi, az egyetlen,
az Út, az Igazság, az Élet!
Úgy legyen!

Mosolyod az őszbe is tavaszt hoz nekünk,
legyen nagyon sok és boldog
tavaszunk, ünnepünk,
és sokáig ünnepelj
Te is velünk.

Share