Őri István: A Győztesek

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

visszajöttünk hozzád…

nem megyünk tovább nélküled,
csak együtt, csak veled,
mert összetartozunk…
ne feledd, ez nem verseny, vagy harc,
csak játék, itt nincs kudarc!
itt minden lépés győzelem,
csak játék, mit játszunk, nem küzdelem!

ne félj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád szerelmesen,
nem hagyunk lent a porba’
vad szelektől sodorva,
hanem felemelünk,
hogy járj,
hogy ne hamis álmokra,
hanem győzelemre várj!
add hát kezed,
add kezünkbe életed,
s mi örömmel hordozzuk azt – veled.

ne sírj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád mind,
és átkarolunk szerelmesen,
mert társak vagyunk,
barátok, szeretők…
letérdelünk hozzád,
s kinek lába nincs,
az is itt van veled,
mert élete a te életed,
s a miénk is…
ne sírj, mert itt vagyunk!
keljünk fel együtt,
fogjuk meg egymás kezét,
és induljunk a cél felé…
látod, a verseny egyszerre
értelmetlen lett,
mert győzött a szív az ész felett
és a lélek, mi bennünk közös –
az előbb még küzdöttünk,
egymás ellen! –
ó, milyen rossz!, milyen fölös!
nézd! itt a cél, miénk a győzelem,
mert bár híján vagyunk a testnek,
az erő a mienk –
nem kell harc, nem kell küzdelem –
lásd, milyen könnyű minden
a célig, s azon túl is – veled, velem.

itt vagyunk mind! –
hallod?
elhallgattak az emberek,
várnak ránk
add hát kezed
ezer kezünkbe!
legyünk egy kéz,
miben gyengeségünk
erővé válik,
s álljunk fel együtt,
mostmár soha külön!,
mert hozzád estünk mind,
hogy felemeljünk,
s repüljünk fel, az égig,
hogy rójuk utunkat,
s járjuk a pályát büszkén végig,
mert tudjuk: ma győzni fogunk mind –
nézd az embereket! – ezer szem ránk tekint,
és vár a Győztesekre,
az elapadt, fájó könnyekre,
a diadalmas Élet-menetre –
kapaszkodj belénk,
és menjünk
a cél csak pár lépés már
együtt titánok vagyunk,
s ránk győzelem vár!
a célszalag izgatón remeg,
mert ő lesz, ki igazolja az Életet –
ha átszakítjuk, s a földre hull,
mi átlépünk rajta,
mert a közös akarat ezt akarja!
mi, a Győztesek!

ugye, milyen könnyű együtt?
ugye, milyen vidám a lépés?
ugye, nem is voltak könnyek?
ugye, csak rossz álom volt
az elbukás?
ugye, most minden szebb,
minden más?…

a célszalag átszakadt,
az út mögöttünk maradt…

gyzőtünk!!!
üljünk hát ünnepet!
hallod, kedves,
hogy zúg a nagy tömeg?
minket ünnepelnek,
mert megnyertük a csatát,
megnyertük az Életet!

Share

Őri István: A Látó

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

In memoriam 1956

Arany színben tündökölt az ősz
minden csupa élet volt, csupa fény
ezer szívek dobogtak harsogón
ezer szemekben gyúlt remény.

A nap nekünk sütött
szabadság szárnyalt a házak fölött
hittük, hogy újra élhetünk
hittük, hogy mássá lesz nyomorult életünk.

És este lett, és reggel
új napokkal, szilaj reményekkel
erővel, szívvel, akarattal
földig lerombolt zsarnok-falakkal.

majd beborult az ég
s felüvöltött a világ: Elég!

És akkor láttam tankokat
összeroskadó álom-házakat
és láttam romjaik alatt
tétován mozgó véres csontokat.

Láttam könnyes szemeket
fiatal szívekben súlyos éveket
és láttam fegyverbe botló
ezernyi életet.

És sírást, ordítást, panaszt
Isten hívását – végső vigaszt
és hallottam sortüzek hangjait
utolsó jajkiáltást – a halál vágyait.

s aztán csend
magány
sötét –
s láttam, ahogy a fény fedezékbe fut.

Majd láttam szürke eget –
a magasban tépett zászló integet,
és hív:
“Gyere, s vigyél magaddal!
Szakadt ruhád helyett
ruhád leszek
meleget adok, új reményt, új életet
tegyél görnyedt válladra
köntösöd helyett
és meglásd, a hosszú úton,
mely hazádból elvezet,
táplálom tested s lelkedet.”

És többé nem volt szabad mondani: Haza! –
véget értek a Napok –
álmainkra ráborult
a novemberi éjszaka.

Share

Őri István: A dinoszauruszok házassági esküje

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

Nemrégiben szenzációs felfedezést tett egy nemzetközi kutatócsoport. A világ legnagyobb dinoszaurusztemetőjének délkeleti sarkában egy épségben maradt őskori paladarabon a mai ember számára is érthető képírásos szöveget találtak. A kutatócsoport ősnyelvészei azonnal hozzáláttak a szöveg értelmezéséhez és a mai nyelvekre való lefordításához. Ekkor érte őket az igazi meglepetés: kiderült ugyanis, hogy a képek a Jura és Kréta korban élt fiatal ősállatok házassági esküjét tartalmazzák. Az eskül szövegének magyar fordítását – először a világon – az alábbiakban közöljük:

El nem hagylak jóban-rosszban
együtt fürdünk mocsarakban
veled leszek mindhalálig
egészen a kihalásig.

Share

Őri István: Itt vagy velem

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

A gyertyák mind csonkig égtek
az este éjszakába tévedt
minden csendes
csak bennünk vannak fények
mert minden, mi rossz, már a múlt
itt vagy velem – élek
fogod kezem – újra nem félek
nem kételkedem – remélek.

Menjünk az ablakhoz
nézzünk ki az éjbe
s lám, világosodni kezd
mert melegbarna szemed fénye
életet ad a sötétnek
a hidegnek
a semminek
életet ad
nekem

itt vagy velem
kedvesem
életem
mindenem

itt vagy velem
s most a homály is kedves nekem
a káosz
a sötét
a nemlét
a semmi
értelmet nyer
mert itt vagy velem
s te vagy az értelem
nekem
a többi nem számít
s ha számít is
te legyőzöd
mert a szíved végtelen
s erőd is az
és itt vagy velem

biztonságban érzem magam
veled, kedvesem
nem félek, nem tétovázom
csak nézlek
s akkor tudom, mit kell tennem
érted
értem
akkor én is erős leszek
mert itt vagy velem
s fogod kezem…
végtelen, drága kezek
a te ujjaid
a te bőröd
a te meleged
a te bársonyod
a te mindened…

Te…

nincs több szó…

gyere, ülj mellém
kedvesem

Share

Őri István: Reggeli köszöntő

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

Kedvesem,

szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket, mint téli a hó ragyog
életet, mosolyt, öröméneket
s mindent, mire vágysz – kék szemet
és két kezet, mely kezedben alszik
és két szívet, mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani – velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket

Életet – Veled.

Share

Őri István: Ének a Nagymamámhoz

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

Szemüveg, óra, barnult képkeret,
apró kacatok, néhány papírszelet
hevernek szerteszét az asztalon
s a széken pár ruhadarab
‘mi újnak látszik, de több szakadt.
Szent emlékek mind nekem
anyám anyjáé voltak,
kit nagyon szerettem,
ő volt életem…

Erős volt, hatalmas és kemény
ilyennek láttam én, gyerek –
hangja édes-szelíd
s mit mondott: bölcs költemény.

Példakép, kit követni kell
akartam én is szívvel-lelkemmel
forrás, étek, ki táplált engem, s másokat –
gyengéd kezek, szilárd gondolat.

Majd elment, hol jobb lett neki
ki ismerte, mind’ könnyezi
de nekem fáj – túl a könnyeken
mert azóta más lett az életem.

Hibát halmoztam hibára fel
hívtam Őt: “Jer, Mama, jer közel!
szükségem van Rád,
sok mindenben kell döntenem
s egyedül nem megy
nincs, ki fogja két kezem…”

Az élet dobált ide s oda
volt puhán-édes, volt mostoha
jártam lent s lejjebb
majd fent a napsütésben is
de nem találtam olyat, mint Te, Mamám
ki vezet türelmesen
s az Élet helyett Élni tanít.

Visszatértem Hozzád,
Ki egyetlen s örök
s újra kérlek,
hallgass meg és vezess!
mert szívem még mindig nyugtalan,
lelkem szüntelen keres
mondd, merre induljak el
mondd, távol-e a cél,
vagy közel?…
mondd, helyes-e,
hogy szívem remél?

Mondj el mindent,
mert Te jobban tudod
a szép világban, a Kapun túl
minden jó, minden ragyog
onnan látsz engem
s mindenki mást
mondd: ki szívemben él,
ki szintén remél,
várhat-e bíztatást?…

S ha nem szólsz semmit,
szívem akkor is szeret
hallgatásod elfogadom…
néha majd leülök az asztal mellé,
odébb teszek néhány holmit,
mi a Tied volt hajdan,
s halkan könnyezek.

Share

Őri István: Tavasz-ünnep

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

kinyílt az ég
most minden kék
a mező is szép
gyönyörű kép

kismadár
ágra száll
ránevet
a napsugár

meleg szellő
táncra kelő
fényben fürdő
szép szerető

szem tükrében
tavasz-fényben
meleg-barna
csillag-éjben
élet szalad
rügy kifakad
Tavasz Tündér
nyitja szemét
hallgatja
a tücsökzenét

Share

Őri István: Ahol…

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

Olyan jó lenne elmenni
egy alföldi tanyára,
ahol
poros út vezet a szikrázó semmibe
ahol
nappal a nappali
éjjel az éjjeli
tücskök ciripelnek
ahol
nem szól hozzám senki
ahol
én sem szólok senkihez
ahol
nagytollú barna
fényestollú fehér
és kendermagos
tyúkok kapirgálnak az udvaron
ahol
verebek fürdenek a porban
és fecskeraj zajong
az istálló eresze alatt
ahol
öreg, lompos puli őrzi a házat
s bölcs ugatása messze űzi
a nemlétező ellenséget
ahol
búzaföldek integetnek
aranyló aratás ígéretével
ahol
akácfák nőnek
szikkadt árkok partján
ahol
ottfelejtett szénaboglyák pihennek
álmodva a tavalyi nyarat
s illatuk semmihez sem hasonlítható
ahol
délutánra hatalmas gomolyfelhők nőnek
a magas-kék égen
és hasuk bíbor-lila lesz
délceg villámaik száguldó fényében
ahol
a haragvó Viharkirály
szerelmes csókot vált
a könnyű Szélkirálynővel
majd tovavonulnak gyorsan,
hogy a szomszéd réteket is
megérintse
nászuk édes gyermeke,
a meleg nyári zápor
ahol
a vihar után tiszta lesz a levegő
és később öreg néni tipeg át
a szomszédból, hogy megkérdezze:
Maguknál is, kedvesem?
Igen, felelem
s órákon át beszélgetünk
egész másról, lényegtelen dolgokról
és lassan beesteledik,
a néni hazakészül
a világ fonákságain töprengve
ahol
néha porvihar támad,
melyet gyönyörködve nézek
a tanyaház óvó öleléséből
és sajnálom az úton rekedt vándort
és nevetek a kétségbeesett kárálással
menekülő tyúkokon
ahol
a hatalmas diófa árnyékában ülhetek
s átgondolhatom, miért is vagyok itt
s ha semmi eredményre sem jutok,
az sem baj,
mert maga a létezés a jó,
nem az ok
ahol
vizet húzhatok,
fát vághatok
és tüzet gyújthatok
a lelkemben annak elviseléséhez,
ami majd akkor vár rám,
amikor el kell hagynom ezt a tanyát,
a csendet, meg mindent
vagy
ami akkor vár rám, ha kiderül,
hogy a tanya, a csend, a béke
csak vágy,
rajtam kívül létező valami
s olyan messze van,
mint az a sok ezer csillag,
amely a nyáresti vihar után
a végtelen mezők felett ragyog.

Share

Őri István: Már nem számolom

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

már nem számolom
hányszor mondtam
“Uram, irgalmazz!”
már nem számolom
hányszor vált sóhajjá
vagy üvöltéssé
a gondolat
már nem számolom
a perceket
az órákat, az éveket
csak pergetem
mint a bölcs
a fáradt
homokszemeket
és várok

már nem számolom
a boldog perceket
mert boldog percek
nincsenek
már nem számolom
a csillagokat
mert a csillagokat
számbavenni
csak Veled lehet
már nem számolom
az álmatlan éjszakákat
a sűrű, folytó álmokat
már nem számolom
a megkönnyebbülés hangjait:
“Végre! Itt az est.
Ez a nap is elszaladt!”
már nem számolom
hányszor láttalak
amint jössz felém
már nem számolom
hányszor hivtalak
s nem jöttél

már nem számolom
mi még visszavan
mert azt Te tudod, Uram
de ha tudnám is
akkor sem venném sorba
a napokat
mert a napok nélküled
Kedves
nem léteznek
mint a világ sem
mi csak egy árny
hangzavar
homály
lét
értelem nélkül

már nem számolok semmit
csak várok
Rád
valakire
valamire

várok

Share

Őri István: A fa éneke a lehulló leveléhez

augusztus 24th, 2011 Posted in Őri István | No Comments »

elengedlek…

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod…
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod…
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borúl,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol…
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Share