Kristóf Györgyi: Tűzvihar

augusztus 28th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Vagyok táltos orkán,
Egy vágtató vihar
Vagy csak egy falevél,
Mit a szél felkavar.

Vagyok égi csillag,
Fényes vágyakozás,
Felhő takarta
Magányos villanás.

Vagyok szelíd hajnal,
Az ébredező reggel,
Remegő napkorong,
Kit sötétség nyel el.

Vagyok minden erő,
Az örök megújulás,
Büszkesége megtört,
Fáradt várakozás.

Vagyok szárnyaló tánc,
Egy szerelmes dallam,
Könnytelen szempár,
Merev, mozdulatlan.

Vagyok merengő lét,
Széles nyílt határ,
Repülni született,
Rettegő sas madár.

Vagyok lángoló tűz,
Lázas lobogás,
Vaskályhába zárt,
Kialvó parázs.

Vagyok egy kérdés,
S te vagy a vád,
Tomboló érzések közt
Elveszett üres vágy.

Share

Kristóf Györgyi: a vízről és a nevekről, apámnak ajánlva

augusztus 28th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Forró nyári nap,
egy csepp víz rám esett.
-Üdvözöllek, kedves vízcsepp!
-Vízcsepp, én? –csilingelőn nevetett,
s nevetett…
én pedig néztem, ahogy elillant,
mint ki soha nem is létezett.

*

Egy nap egy bárányfelhő rám nevetett.
-Mi van –kérdeztem- min nevetsz?
-Mond meg, ki vagyok!
-Bárányfelhő –feleltem unottan.
-Ne, ne ily morcosan!
-Fura, de épp egy farkasra hasonlítasz.
-Látod, bármi lehetek.
-Tudom már te vagy a vízcsepp, ki nem rég rám esett?
És ő?
Csak nevetett s nevetett…

*

Adj nekem nevet! –kérte a víz.
-Nevet? Hisz már ezer is van neked!
Isteni Gangesz,
Fáradt Mosónő,
Óceánok, és Tengerek,
Ki Alant Árad, s Mégis Úr,٭
Gyilkos Zuhatag,
Buja Vízesés,
s Fagyott Jéghegyek,
Szürkén Unottan Folyó,
Éhes Igaztalan Puffadó Halál,
Brúnó a hóember, ki állt a ház előtt,
Erdei Kis Patak, Hajnali Harmat,
S nem is ismerem minden arcodat,
Mond mi vagy?
Megzabolázott szolga vagy örök lázadó?
Zavaros vagy csendes
békés nyugalmat Álmodó?
Anyám Testét Hálózó Erek,
csak kutatom Titkod, mint Önön Véremet,
hogy is láthatnám mélyében Lelkedet?
-Nézz rám, s adj nekem nevet,
csak az számít, hogy mit jelentek Én, Neked.
(Apám tábortüzénél, részletek)
*

nincsen apám
nem is volt
csak egy felkiáltójel
a nevem végén
az is
fordított

*

mottó:
„Ha valaki mindent elveszít, és gondosan keresni kezd, megfogja találni, ez az amit most az indiánok tesznek amikor kérik mindazt, amit a múltban ígértek nekik; amiért én nem foglalkozom azzal, hogy úgy kellene kezelni őket mint vadállatokat, annak az az oka, hogy én egy érzéssel nőttem fel… én érzem, hogy országom rossz nevet kapott, én akarok egy jó nevet, a régi jó nevet, néha csak ülök és azon gondolkozom, vajon ki adta ezt a rossz nevet.”
„If a man loses anything and goes back and lokos carefully for it, he will find it, and that is what the Indians are doing now when they ask you to give them the things that were promised them in the past; and I do not consider that they should be treated like beasts, and that is the reason I have grown up with the feelings I have….I feel that my country has gotten a bad name, and I want it to have a good name; it used to have a good name; and I sit sometimes and wonder who it is that has given it a bad name.”
Tatanka Yotanka (Sitting Bull)

٭ ‘Habár felül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr!’
Petőfi Sándor

a Róka

Share

Kristóf Györgyi: az ősz

június 17th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

az ősz

látod díszruhát öltött megint
tűzben ég tűz gyújtotta lángra
ezer színben remegve várva
Napot ha szelíden rátekint

komor felhőket kergetŐ szél
eső áztatta súlya húzza
holnapok reményeit nyújtva
sűrű bús cseppekben földet ér

köd ölén hamuvá válik mind
minden fénybe forduló levél
mélyén a Nap nyugovóra tér
betakar hó paplan Álmot hint

a tél

’ csókjával békítve színeit…’

Share

Kristóf Györgyi: Erdei ösvényen járok

június 15th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Erdei ösvényen járok,
Hiába is keresed,
Az erdővel eggyé válok,
Lábam nyomát nem leled.

Tiszta vizű tó tükrében,
Még láthatod arcomat,
Madár dal ha száll a szélben,
Még hallhatod hangomat.

Esőben és harmatcseppben
Figyelheted könnyemet,
Ahogy minél sebesebben
Kis patakba ömlenek.

Napsugár levélen villan,
Szemem fénye benne lesz.
Nyíló virágon, ha csillan,
Nézd mosolygó kedvemet.

Szellő hogyha simogatna,
Érezheted kezemet,
Füledbe súg s neked adja,
Sohasem volt nevemet.

Hogyha jő az esti alkony,
Újra utamon talál.
Feledem már minden harcom,
Hív a végtelen határ.

Csillagösvényeken járok,
Ős álom szólít régen,
Sötétséggel eggyé válok,
Árnyék leszek az éjben.

Share

Kristóf Györgyi: Soha sincs hiába

április 28th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Rég nem számolom már a koppanó
esőcseppeket az ablakon,
végiggördülnek lassan, hagyom,
hogy az idő, időtlen rohanó

útját járva néha megálljon
–s bennem éled a pillanat, mint szó
a versben ha érint, ha szép, ha jó,
ha fáj- és szüntelen formáljon

a testet adó örök végtelen,
bennem börtönbe zárva, védtelen
nyitok ezer ajtót a világra,

mert soha sincsen úgy, hogy hiába
kiáltod szélbe ébredő dalodat,
ha benne árad végtelen önmagad.

Share

Kristóf Györgyi: Egyszerű dal

április 28th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Tegnap a lovammal
Egy szép helyen jártam,
Leszálltam nyergemből,
Csak, hogy megcsodáljam.

Mert bár magaslóról
Messze láthat bárki,
De a felszín alá,
Lentről lehet látni.

Végtelen tájakról
Fújt híreket a szél,
Megpihent mellettem,
Majd új utakra kélt.

Ezer fának ágán
Sokféle a levél,
Mégis egy a sóhaj,
Mind egy regét mesél.

Madarak éneke
Ezer éves dallam,
Akkor, nekem szóltak.
Oly egyszerű dalban.

Fűnek sűrűjében
Millió az élet,
De egyszerre dobban,
Ha egyszer megéled.

Fekete vagy fehér(?),
Réz, vagy éppen sárga.
Egy nagy kört alkotva
Jöttünk-e világra.

Egy nagy kört rajzolva,
Kör a körben futva,
Így vált az élet is.
Mindig. Újra s újra.

Share

Kristóf Györgyi: Bezárva

április 18th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »

Valamikor régen, még lázadt.
Öngyilkos düh lobbant szemében,
üvöltése feszült a rácsnak
s hagyta, hogy az húsába tépjen,

fájdalomból építve várat,
hogy élete valamit érjen.
Ma már csak keserű alázat
ütődik a falnak keményen.

Pedig az ajtó mindig nyitva
állt, de sohase látta, vakként
magába zárva, hang se hívta
vagy súgta a süketnek a fényt.

A ráccsal régen eggyé válva,
nem élhet ő már nem bezárva.

Share

Kristóf Györgyi: Tavaszkereső

április 17th, 2011 Posted in Kristóf Györgyi | No Comments »
Egy kis csillag téli éjen,
Nagyon fázott fent az égben.
Elindult hát a világba,
Tavasz Tündért megtalálja.
Bekukucskált minden lyukba,
Kövek alá, faodúba.
Kinőttem már nagy kabátom,
Tavasz Tündér, nagyon fázom!
Szólongatta, de hiába,
Tavasz Tündért nem találta.
Megkérdezett egy madarat:
„Hol találom én a tavaszt?”
„Hol találod? Hát mindenütt.”
Szólt a madár és elrepült.
Bejárt erdőt, hegyet, völgyet,
Sírva kérdte, a nagy tölgyet:
„Hideg szél fú, nagyon fázom.
A tavaszt én hol találom?”
Mosolygott az Öreg Tölgyfa:
„Kedves fázós csillagocska.
Hunyd be gyorsan pici szemed,
Magadban kell azt keresned.”
Melegsége a jó szónak,
Jégcsap csöppent, hó elolvadt,
S ahogy nyílott két kis szeme,
Virágok is nyíltak vele.
Tavasz ébredt a világban,
A madarak dallamában.
Tavasz volt a langyos szélben,
Kiscsillagnak kis szívében.
Share