Szépirodalmi alkotások az Irodalmi Rádió szerzőitől

Ezen a csend-tisztította vidéken

betelt a messiási szó:

boldogok a lelki szegények.

Az úton lassan ballagónak

mindig kijár a szívből-jónapot.

Kényszerű pásztorlányok álma:

a biccentő fej, ráérős mosoly.

A szikkadt földbe vásott kap vág,

és nem lázadnak fel a koldusok.

Langy estét, enyhe éjt ígér a táj.

A gazda a kapuba kiáll,

begyűjti minden

a verejtékéből termett gyöngyöket:

gyermekek tréfás évődéseit.

A tücskök birodalma egyre terjed,

átfogja már

a lergvásottabb szívek maradék csücskét,

elszenderül a táj.

Örökre elmúlt, ami láthatatlan,

hiába élünk százezer alakban,

a létünk kristálygömbbe van bezárva,

hiába hívnak paloták kitárvam

Valami fájás feleszmél belőlünk,

s már titkokat, dalokat nem remélünk,

de arcunkat még feltárjuk az égnek

és záporoznak irgalmas beszédek,

Habosra mossák elrejtezett lelkünk,

örökre tisztult hableányok lettünk,

a málló múlt mint szelíd fátyol lebben,

megtartja arcunk aranyos keretben,

s bár nehéz terhek nyomják gyenge vállunk,

lebegő, pici fényfoltokká válunk.

A kis világok ablakában

vágyódva áll ott minden társam,

csábító, régi messzeségbe

fájón megsajgó szívvel nézve.

Nem vágyják átírni a pályát,

csak tartani nyaruk határát:

kis rigóűfütty-hamisítvánnyal

csalják-várják: zengjen madárdal.

Zengjen át vidám alkonyatba,

s ha lábat mosni hűs patakba

ily estéken még el-eljárnak -

tisztult lélekkel odébbállnak.

A filmkockák örökre elperegtek,

az őszi szélben csillagok remegnek,

nincs már kit védjen égi oltalom,

egy nagy halom könyv ég az asztalon,

A gyertya koppan, őrködik a fájás,

köröttünk keresgél a félelem,

te most szelíden szembeülsz velem,

imát motyogsz, s én újra hallgatom,

hogy tűz ropog a nagy könyvhalmazon,

s szelíd imák sem mentik többet azt,

akit a tűz s víz egyszerre betakart,

és nem bírok többet gondolni másra,

csak egy fájdalmas, érces kacagásra,

mit hallgattam egy hűvös hajnalon.

Benned szeretnék élni,

nyelveden beszélni,

benned magamra lelni,

benned nevetni, énekelni

Nem álcázó szavakra,

nem siratófalakra,

nem kérdés nélküli válaszokra,

nem válasz nélküli kérdésekre,

de tiszta beszédre,

szívből jött üzenetekre,

barátsággal nyújtott kezekre

találni születtem én!

Eképp lehetnék csupán

célommal azonos,

céloddal azonos,

emberiség!

Eképp szeretnék élni,

Nyelveden beszélni,

nyelvemen beszélni

óriás hazádban,

emberiség!

,,Tartalékaink

mérhetetlenek, akárcsak mulasztásaink”

Szilágyi Domokos

Igen, a tartalékaink mérhetetlenek,

és ha felmérjük mulasztásainkat,

méltán lázong a lelkiismeret.

Mert a szavaknak milliós a népe,

a poéta van elég.

Ki ezt, ki azt csillogtat meg belőle,

fényt szül, vagy ködöt szitál az ég.

De fényre lenne szükség már nagyon!

Zuhogjon át homályba bújt szobákon!

Zuhogjon át, és lelje örömét

az utakon, melyek eligazítnak

ezen a szép otthoni tájon.

A Miskolci Városi Könyvtár
Kaffka Margit Fiókkönyvtára
(Miskolc, Park u. 8.)

tisztelettel meghívja Önt

2011. május 3-án 16.30 órára

KISS MÁRIA KATALIN
RÉGIMÓDI VERSEK

című kötetének bemutatójára

Közreműködők:
Zsoldos Árpád, az Irodalmi Rádió főszerkesztője
Fister Vivien és Pintér Lilla, az IR előadói
Hornyánszkiné Kühne Katalin, az Irodalmi Rádió tagja

Megvásárolható a kiadó webáruházában: Underground Kiadó

Zsoldos Árpád ajánlása:

Kiss Mária Katalin e kötetben kitárulkozik nekünk, s mindezt úgy teszi, hogy olvasás közben meglátjuk saját életünk részecskéit is, rávilágít a boldogság lehetőségére és a mulandóság erejére. Három elem fűzi színes virágcsokorba a szövegeket: az édesanyába, Istenbe és az irodalomba vetett töretlen hit és hála. Nagyfokú élettapasztalat szólal meg a hol szabad, hol kötött formájú versekben, amelyek erőt adnak nekünk ahhoz, hogy az élet időközben ránk mért gyötrelmei közt is optimistán haladjunk előre. Mindezek mellett egy percig sem feledkeztet meg bennünket arról, hogy az emberi élet véges, de a fényt ott láttatja az alagút végén, s ennek köszönhetően a kötet végére érve talán az olvasó is elhiszi, „hogy annyi gyászkeretes jelentés után, / hogy annyi elpazarolt jóindulat nyomában, / a boldogság következik”.

Anyám ölében nagy vagyok.

Anyám ölében messzire látok,

meglátom az egész világot.

Látom, hogy honnan jöttem,

hogy mit hagytam mögöttem,

mikor a nemlétből az ölébe vágytam.

Anyám ölében jó.

Itt vagyok biztonságban

ebben a világban.

Ha megnövök?

Ölébe visszavágyom,

a felhőknek kiáltom:

küldjétek ide hozzám,

hogy simogassa orcám,

dicsérjen: erős vagyok,

mosolya rám ragyog,

akár a csillagok.

Erdélyország, Magyarország művészeinek-

március 14-i csodálatos előadásuk visszhangjaként

Márciusi

megújulás lehelete,

a télből kilábalás

örömös döbbenete,

friss mosoly az arcokon,

fergeteges ünnepi tánc

a színpadon.

Köszönjük lélek,

hogy felvetted új ruhádat,

elűzve régi sérelem,

feledve bánat.

A gyemekkor bokrai

velünk táncolnak itt,

lelkünk befogadja

a befogadók örömeit.

Köszönjük emberek,

hogy együtt lehetünk,

ajkunkon Petőfi dala,

szívünkben a tavasz diadala.

Köszönjük, hogy köszönthetjük együtt

a márciusi ifjakat,

akikben beérett a forradalom.

Diadala:

tájak, országok,

lebegő testek, lelkek,

pompás népi ruhák

színkavalkádja a színpadon.

Bizonyítja a Nemzetet.

Hogy él, hogy összetartozik,

görcsös félelmek után

felszabadul, kitárulkozik.

Ha magunkból a szabadságot,

árasztjuk, friss tavaszi szellőt,

harcos elődök lelkesedése

ád a lábakra könnyű cipellőt,

mely a gondokból felrepít

magasságok felé,

utolérni a vágyat,

küldetés csillagait.

S ha magunk gátjait legyőzve,

felhőtlenné tesszük az ünnepünk:

a világnak is csodát teremtünk.

Tura, 2011 március 15