Előbb vagy utóbb megtalálják…

november 1st, 2013 Posted in Kálmán Eszter | No Comments »

Ismered a délutánokat, amikor az ablakon keresztül a nap árnyékokat vet a szoba falára, a kinti fa ágai szabdalják a fény útját, egyedül ülsz éppen, Cortázart olvasva (innen az abszurd hangulat), a falon Avati olasz rendező fekete-fehér filmplakátja (innen a horrorfilmes hangulat).
És akkor kezdesz lebegni, minden olyan jó kis szürreális, agyadban fomálódnak a leírandó mondatok, és akkor hirtelen benyit az ajtón az a pasi, akiért oly régóta dobog a szíved!
És megrendülsz és elakad a lélegzeted, elönt az izgalom. És persze gyorsan összehajtod a papírt amire írtál, de a Cortázar könyvet elölhagyod, mert tudod, az ő kedvence is. Hátha észreveszi – és vársz remegve, hátha, hátha ez a pillanat, ez a találkozás más lesz mint az eddigiek, hátha most megtörténik a csoda: úgy igazán rádnéz, elmosolyodik, közelebb lép, esetleg megcsodálja amit olvasol (a könyvben könyvjelzőként ott lapul ez a vers), és talán elkezd róla beszélni és egyre közelebb lép ő is, a keze is, a szája is…és csapó!
Vége a filmnek, mert a pasi csak beszaladt valamiért, körbepillant (bár mintha próbálná elolvasni a fejjel lefelé levő könyv címét a kezedben), aztán kurtán odavet valamit, majd ahogy berobbant, távozik is…és te maradsz, kalapáló szívvel, és előhúzod a papirt a könyvből, és lassan befejezed a versedet….

(De a fények már nem ugyanazok többé.)

kep

Előbb vagy utóbb megtalálják…

ahol véget ér az ég
a faágak fraktálokat vetnek
a boldogság forrását
Pedig elrejtőzik
jól nagyon
ruhásszekrénybe bújik, 
szék alá
a sarkon toppan elénk
szekrény mögül üvölt ránk
s mi mellkasunkhoz kapunk
elakad lélegzetünk
a délutáni csoda láttán 
ahogy egy pillanatra 
fel-felfénylik az élet szíve
– s aztán gyorsan az elfordulás
hogy soha nem lássuk többé
visszadugjuk, vissza oda
a rejtekhelyére
hogy mi se találjuk meg
– se utóbb, se előbb
soha-soha többé

Share

LÉGHAJÓ

november 1st, 2013 Posted in Kálmán Eszter | No Comments »

este kihalt a bár szaxi
szaxiszólót fúj az éj
hangok peregnek a zongorán
pár vendég bort lötyböl
poharában
elmélázós jazz kering
a türkiz falak között
másvilág egy négyzetméterén
elrepül a képzelet
a zongorista háta mögött
kártyalapok hullanak a földre
kihalt fövenyen sétálok
mezitláb

lábamban zene

vissza-visszaránt az emlékezet
s a kávéfőző az régi gép
zúgása átránt a tereken…

Share

AZ ELVISELHETETLEN FÉRFI

november 1st, 2013 Posted in Kálmán Eszter | No Comments »

(Palya Bea dalszövege nyomán)

Anyám, anyám, mit tegyek
ha szerelmet keresek?

Az első volt sovány, nyurga
magasabb mint templom tornya,
A második fekete
sírós kedvű kisgyerek,
A harmadik mitugrász,
minden lánnyal ott cicáz,
A negyedik az kicsit gnóm,
kopaszodó komolykodó,
Ötödik az igazi,
őszes hajú világfi,
Hatodik az régi gyerek,
mit se szól, csak zenél nekem,
Hetediket nem ismerem,
matrózfiú szentem-lelkem,
Nyolcadik csak szexet akar,
nem érdekli szívem, sehaj,
Kilencedik színészkedik
sokan vannak női neki,
Tizedik a jövő fia
a nyúl éve hozza vissza,
Tizenegy az focicsapat
sokan vannak egy leánynak,
Tizenkettő az egy tucat
csak tudnám, hogy mi az utam!

Anyám, anyám,
mit tegyek
ha szerelmet keresek?

Ne tégy semmit, csak szeress,
következőbe beleess!
mindjárt nem lesz undok béka,
lesz királyfi, csodás Béla! 

pb

Share

Telehold

november 1st, 2013 Posted in Kálmán Eszter | No Comments »

Szeretek éjjel sétálni. A sötétlő mezőkön át. A fehér hold fényében.

404003_375114955895852_235648032_n

Mostanában hosszú sétákat teszek éjjelente. Inkább, mint az álmok. Azok a rémisztő mégis csodás álmok. Sötétről, száguldásról, vérről szólók. És a végén: érzem, tudom, valami borzalmas dolog történik. És az iszonyatban az a legborzasztóbb, hogy élvezem! Akkor inkább a hold fehérezüst fénye, mely vezet, sőt csalogat a sötét mezőkön át.
Mert nem lehetnek igazak a családi legendák! Azok az elsuttogott félmondatok, imádságok. A falusiak félrenézései. Akkor sem, ha nagybátyám volt a családom egyetlen életben maradt tagja. Szüleim rejtélyes balesetben haltak meg még kiskoromban. Nekem nem mondott senki semmit – hiába kérdezősködtem felnövekedvén. Abban a távoli városban, ahova sietve költöztettek el, és ahonnan most hazatértem. Akkor sem, ha nagybátyám a halálos ágyán azt suttogta fülembe: “Óvakodj az álmoktól! Mert eljőnek majd az Álmok. Soha ne engedj nekik!”
Talán ezért is sétálok ma kint a sötét, meleg, virágillattal terhes mezőkön, ahelyett, hogy álmodnék. Vérről, száguldásról, karmokról. Nem! Itt a csendesen csobogó patak partján a kerekedő hold alatt biztonságban vagyok tőlük. Én nem hiszek az álmokban – egy józan, racionalista század racionalista fia vagyok. Az álmok csak a tudatalatti termékei, nos, néha kellemetlenek, de nem árthatnak fizikai valójukban. És ezt el is hiszem itt a fűben, a meleg puha éjszakában, mely ezernyi érintéssel csiklandozza érzékeimet. A fûszálak érintése a bőrömön, az apró éjjeli állatok neszezése az aljnövényzetben, valahol távol a falusi kutyák ugatása és a hold, a kerek, ezüstös hold fodrosan tükröződő képe a vízfelszínen.
Előrehajolok, számba lágyan áramlik a patak hűs vize. Nem is értem azokat az embereket, akik elzárják magukat a természet gyöngéd ölelésétől, rebbenő csodáitól. Az ostobák! Elzárják magukat falak mögé, el az ezer hanggal lélegző, lüktető természettől. Itt kint az álmok sem riasztóak – azok csak a falak mögül tűnnek oly’ áthatóan rettenetesnek. Itt kint szabad vagyok. Legszívesebben megölelném azt a kerek, fényes teliholdat, amely ma kicsalogatott ide a patak partjára. Felegyenesedek, kezeimet a hold felé tárom, mintha énekelni szeretnék neki, mert megajándékozott az ezüstös éjszaka szépségeivel.
De torkomból nyüszítés tör csak elő. Morgással vegyes nyüszítés. Egy pillanatra riadalom cikázik át rajtam – továbberőltetem hát hangszálaimat.
Aztán kicsap torkomból a diadalmas üvöltés, és mielőtt megérteném, mi történik – felszegett fejjel vonítok a holdra. Távoli kutyakórus felel rá. Az emberi lét a ruháimmal együtt foszlik le rólam. A szőr puhán borítja testem. Látok és hallok mindent az éjszakában. Azok a csodás álmok…Ma éjjel vadászni fogok!

 

Share

Kálmán Eszter: Titkos gyümölcs

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

a titkos gyümölcs édes leve
csorog le szájad szegletén
puha omlós húsát magadba
kéjjel tépve vadul tömöd
már nem érdekel bűn és bűnhődés
enyém lehetnél – tied lehetnék
az eljövendő emlék édes kínja
herseg a fogad alatt
édes izzó íz
beleremeg a tested
s ő aki eddig ártatlan
zöld szemekkel
(és hosszú szempillákkal)
csak bámult rád merőn
és vágyakozón
belehal az édes kínba
a gyötrelmes elfojtásba
“ettől nehéz és szépséges
embernek lenni”
győzködi magát
de az édes bűnös íz
már ott csorog a száján
nyeldekli és nem bírja letörölni
az ízek összekeverednek
a két izzó vágy összevegyül
a felébredés kínja messze kerül…

Share

Kálmán Eszter: Tétova haramiák

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

Virágnyelven beszélgetünk
egész mező nő a kezünk alól
rózsák, tulipánok, gardéniák
virágok nyílnak emailjeinkben
ahogy győzködjük egymást
magyarázva a magyarázhatatlant
százszorszép, napraforgó, dália
hogy te miért igen és én miért nem
és én miért igen és te miért nem
tétova szavaink alatt
osonnak érzelmeink
virágok nyílnak emailjeinkben
csak ne hagyd abba,
még nőnek virágaink
hajnalkák, jácintok, gyöngyvirágok
a virágok beszélnek helyettünk
kimondják a kimondhatatlant
s mi ülünk a gép két oldalán
tétova, kócos szerelmesek
várjuk a következő „üzit”
és addig él a nyár
míg nyílnak a virágok emailjeinkben
csak ne hagyd abba,
a liliomok korán halnak.

Share

Kálmán Eszter: Sosem felejtem már el…

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

a világoskék szemed a
táguló pupilládat
a kezed ahogy a karkötőmmel játszott
a mosolyod a beismerésem hallatán
a kisujjam mely kezedhez ért
a pohár boron megcsillanó fény
a séta a sötét utcákon
az egymáshoz érések
a zavarom, ahogy magyaráztam
ahogy utánam nevettél
most állsz az ablaknál
szívod a cigarettád
tűnődsz, fölhívj-e
a hiányod már sosem felejtem el
sose volt még ilyen pillanat
az hogy a szemedbe nézve
mertem mondani
amit hallanod kellett
és persze nem válaszoltál
csak mosolygott a szemed
sose felejtem el azt a nézésed
arab zene szólt, ahogy kedvesen
nyugtattál, ott nem sírtam
ettől még fáj az egész mint behegedt seb
mit felkapar az ember
csip és éget és beveszed a fájdalomcsillapítót
tudod, hogy hatni fog, de nem tudod mikor
várom, hogy hasson
most kezd fájni az egész
az a sok év az egész élet
nem tudom mi történt ott
történt -e egyáltalán valami
talán kitaláltunk a mocsárból
tán mozgásba lendült minden
talán összedőlt a világ
tán egy új világ épült

vagy tán csak eltelt egy délután…

Share

Kálmán Eszter: In my secret garden

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

A titkos kertedben
a titkos kertemben
hol sose esik eső
szivárványok ívelnek az égen
virágok bókolnak a szélben
ott áll a kis titkos lakom
az én kertemben
ritka a vendég
csak te meg én
ott időzünk időnként
ha kisüt a nap
és a mohos fák
a földig hajolnak

ott szeretjük egymást
csobogó patak partján
magasba száll a délután
a te vékony barna tested
az enyém mellé simul
olyan napos-szeles az idő
aztán lágyan záporozni kezd
a szirmokkal kevert eső
ritka csoda, megtörtént csoda
a szánk egymásra talált
puha mellem hozzád szorul
kezem göndör hajadba túr
magamat látom égkék szemedben
pipacsok simogatják talpunkat
ilyen egy délután
a te és az én kertemben

és sose felejtjük el egymást
szürke, szürke évekre
bármikor együtt lehetünk
és nem kell sírnom a vágyakozástól
mert az ölelésed mindig megtalál
és nincs elhagyás, elszakadás
mert mindig visszajövök hozzád
és nincs hiány és nincs bántás
mert mindig megtaláljuk egymást
csak a felhők, meleg, zöld és szerelem
a mi kis titkos kertünkben…

Share

Kálmán Eszter: Múlt szerelmek

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

A szerelem vakká tesz, tudod
a szerelemtől bolyongsz egy
utcában ahol ő lakik
a szerelemtől örökre beléd ég
egy fotel, egy ágy, egy tévé képe
vagy egy szobáé, ahol sohase jártál
A szerelemtől vakká válik az ember
semmit se lát meg és mindent megérez
Ettől látod szemtelenül fiatalnak az öreget
szépnek a csúnyát, karcsúnak a kövéret.
A szerelem elhomályosítja a ráncokat
a nyakadon és arcodon.
És csak a szemed marad meg
a gyönyörű, színváltós szemed
mely koronként szint vált és játszik veled.

A szerelemtől haragszol és
meghatódsz régi dolgokon
A szerelemtől ég a belsőd és
szomorú vagy, mert ködbe zuhant
és az évek múltán elsuhant.
De a szerelemtől mosolyogtok egymásra
kinyílik arcotok és újra az a fekete fiú
és hosszú hajú lány vagytok
kik voltatok hamvason és tétován fiatalon.
Miközben szürke a haja
te meg már régóta fested a tiédet
és család van és gondok
és megélhetés és munka
és csalódás és annak kiheverése,
miközben kezetek egymás felé téved,
ahogy az író mondja:
a szerelem megvált és
visszaad az álmaidnak
– akár igen, akár nem –
A szerelem szint vált
és koronként játszik veled…

Share

Kálmán Eszter: Lalala…

szeptember 30th, 2013 Posted in A GONDOLATOK ÉRTÉKE 2013 ŐSZ - PÁLYÁZAT, Kálmán Eszter | No Comments »

zene szólt a szádból
dúdoltál halkan
míg kint viharfelhők gyűltek
életünk egén
kezed suhant a zongorán
minden zengett köröttünk
lágy hullámok görögtek tova
kettőnk közt az éjben
vártalak haza
s te még messze szálltál
de minden zenélt köröttem
lágyan dúdoltál nekem
távoli országból
más nyelven szólt hangszered
s csak hallgattam lehunyva
szemem
szelek suhantak ágak közt
a sarokban felcsillant
a délutáni napsugár egy szelete
nevettél
s nekem elmúlt a vihar szele
egy hajtincs, a szemed
egy mosoly, billentyűk,
húrok, vonók és ütők egyvelege
s csak dúdolsz halkan
egy kávézóban
messzi évek távlatából
nekem
talán megértünk már
s megért velünk e délután
hogy ismét, hogy újra
együtt legyen
az ami akkor
elveszett…
lalalalalalala…..

Share