Jassó Judit: Apa

február 16th, 2013 Posted in Jassó Judit | No Comments »

Apa

Próbáltunk élni. Szép remények,
S küszöbön átesés nélkül.
Nézz rám, amikor hozzád beszélek.
Mintha lesütött szemem
Beárnyékolta volna mondanivalód.
Próbálkoztunk tovább. Hideg csodák jöttek,
Poros tetőtér, gyümölcsfás udvar,
Egy kertes ház csöndje.
Két költözés, három általános.
Főpróba volt minden, mércédhez
Sosem mérhettem magam.
Emlékszem, hányszor
Mondtad, megszámoltam:
Megbízhatatlan vagyok. Miért.
Csak bámultam, akár az újkapura.
Szerintem méltánytalanul.
Egy pillanat sem volt igaz vagy valódi
“Még minden megváltozhat”,
Pisszegtél.
Bennem azóta is
Tart a vándorlás, folyton lebontom,
Újraépítem sátramat.
Beülök, nézem
A manézst, mekkora. Tervezem az
Előadást¹.
Hátha egyszer tényleg eljönnél,
Vetni egy pillantást rám.

 

 

____________________________________

¹Nekem eddig nem jutott hely; így magyarázataimnak sem.
De megtanultam lábjegyzetelni.
Puszta leírás, míg nem kezdem el.
A dolgok sorrendben kapnak jelentőséget, előbb hallgatnod kell.
Eljött az idő, s én már beszélek.

Share

Jassó Judit: Sic transit gloria mundi

február 16th, 2013 Posted in Jassó Judit | No Comments »

Ödipusz felelt.

A Szfinx állkapcsa megállt.
Nem rágta tovább,
Mi benne volt, húst és csontokat.

Nincs megfejthetetlen titok.

Mindig jön valaki – egy ember
Porból, a semmiből
Hamuvá, a semmibe
Ledönti trónjáról a mitológiát.
Aztán élni kezd egy új történet
Friss izgalmak
Vérbő remények

A szfinx megtette kötelességét
A szfinx mehet –
A szikláról a mélybe zuhan.
A homok némán, nyomtalan temet.

Théba kitárja kapuit,
Ödipusz belép, a tömeg ujjong.
Forog és puhán formálja
Végzetét a lét-fazekaskorong.

Share

Jassó Judit: Simbolique

február 16th, 2013 Posted in Jassó Judit | No Comments »

Minden család egy festmény.
Az enyémet kék színekkel festették.

Apám a tenger, mi óvón besötétül,
Egészen elborítva a vászon alsó részét.
Itt-ott fekete hullámok futnak át rajta;
Habja tömény, erős, áthatolhatatlan.

Anyám violaszín, búskomorba játszó égbolt,
Más szemszögből meg harsánynak tetszik.
Mint felcsattanó szó, átsüt rajta a fény;
De nem egészen, csak gyöngén láthatóan.

Húgom pasztellkék csillag a kép felső sarkában,
Mit laza csuklómozdulattal dobott föl a festő.
Mesterien oldja a túlzó árnyalatokat.
Áttetszőn ragyog, mint ébredéskor a tekintet,
Miben ott vannak még az álom foltjai.

Lányom királykék, büszke, erős hajó
Tatján parányi hófehér zászló sávja.
S egy emberalak, szinte
Ki sem lehet venni.
Csak ha egészen közel hajolsz, és
Hunyorítod a szemed.
A fedélzeten állok.

Share