Boross Teréz és Horváth Dávid Boldizsár felolvasóestje

április 15th, 2012 Posted in 2. Könyvbemutatók, rendezvények, Boross Teréz, Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

Horváth Dávid Boldizsár és Boross Teréz felolvasóestje
2012. Ápr. 20. 18:00
Közreműködik: Kormos Balázs gitáron

Részletek:
http://www.cokxponambient.hu/node/2416

Share

Horváth Dávid Boldizsár: Virágvasárnapi passió

április 8th, 2012 Posted in Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

Virágvasárnap volt – delet ütöttek a püspöki székhelyen. Az öreg kántor házában négy férfi állt – egy kis szobában. A passió főpróbáját tartották a fél egyes szentmise előtt.
Tivadar, a misét celebráló fiatal pap már várta őket – hogy elmondhassa a hírt: „a következő szentmisén nem lesz énekes passió!”. Erre készült, annál is inkább, mert a passió éneklés tervét ő is csak Ambrustól, az énekes kvartett legifjabb tagjától tudta meg – pár nappal korábban.
„Velem itt mindent le lehet nyeletni?” – kérdezte magában dühösen Tivadar atya, amikor Ambrus – aki a főiskolás hittanos-csoportjának tagja volt – így szólt: „Az öreg kisegítő kántor, Gáspár bácsi, idén is tervezi a virágvasárnapi miséden kórusunkkal a passió eléneklését.”
„Hát nekem erről nem szólt!” – mondta meglepetten Tivadar. És azt gondolta a dolog kapcsán: elöljáróim már biztos elutasították az öreg kántort azzal az ürüggyel, hogy a többi virágvasárnapi misén a város két nagyobb létszámú, mi több, mívesebb templomi énekkara teljesít szolgálatot. És ezért most ismét hozzám jön, mint ahogy tavaly és tavalyelőtt is… De mindennek van határa! Tudja, hogy nem szeretem azt a vérszegény produkciót, amit passió címén előad sorstársaival – ezért idén már meg se kérdezett, hogy jöhetnek-e. Hát ezt nem! Különben is, a fél egyes mise az orgona és éneklés nélküli csendes mise az év minden vasárnapján: hát legyen virágvasárnap is az. Ebből nem engedek! – dohogott magában, és az is eszébe ötlött: Ő már külön készült lélekben az alkalomra – kíséret nélkül…
Ambrus a fellépés tervét nem minden számítás nélkül osztotta meg Tivadar atyával. Ugyanis ő csak pár hete érkezett – immár szezonálisan – besegíteni a passió-játékba. Hívták, de ő csak könyörületességből jelent meg, mert a vasárnapi énekpróbákat a kántorlakon a háta közepébe kívánta. Tán nem tudott énekelni? Dehogynem! Bivalyerős hanga volt, négyük közül a legerősebb, csak hát kottát olvasni nem tudott… Ez volt fő a hátránya korosabb társaival szemben. Nem szólva az öregek több évtizedes rutinjáról, amit a közös éneklések kapcsán szereztek, így a szólampróbák a korábbi műsorszámok felelevenítéséből álltak, ahol idősebb kórustagoknak nem volt türelme az újoncok betanítására. Tapasztaltságuk nyomán a passió előadásánál is értelemszerűen minden fontosabb szerepet maguk között osztottak ki évről-évre. Mise évtől függően Márk, Máté vagy Lukács evangélistát, Jézus és Pilátus szerepét is.
Ambrusnak meg Péter apostol, a római százados, jobb és bal lator vagy a szolgák nem is állandó szereplői közül jutott egy vagy két szerep. Illetve a társakkal közös szerepben idézte meg a tömeg „Feszítsd meg! Keresztre vele! Barabást!” stb. kiáltozásait, a megváltástörténet drámai, sorsfordító pillanatait. Mégis bántotta hát, hogy a megernyedt hangszálú veteránok domboríthatnak, neki – a legerősebb hangi adottsággal – pedig csak az örökös epizódszerep jut. Pedig egy hosszabb szerep vállalása csak felkészítés kérdése lenne, de az öregek mindent rutinból megoldanak – akar is közülük bárki foglalkozni vele!
Ráadásul ennek a kórusnak korábban voltak Ambrus korosztályából is tagjai. De őket a régi-módi kórusvezető, Gáspár, csipkelődő stílusával, keresetlen modorával elüldözte. Ö maradt hírmondónak, akit húsvétkor még be lehetett fogni: Ő, aki nem tudott nemet mondani. De most Ambrus – Tivadar atyában esetleges szövetségest talált az idei esztendőben. Reményt az idei virágvasárnapra, hogyha már a kotta-analfabétizmusa miatt nem kaphatott komolyabb szerepet, akkor immáron társai sem fognak labdába rúgni. Ugyanis ő már értesült, hogy a püspökség két papi munkatársa elutasította Gáspárt a virágvasárnapi passió-éneklés tervével. És remélte titkon, hogy idén Tivadar atya is nemet mond…
Így is lett. Négyen léptek be a sekrestye ajtaján 10 perccel a szertartás előtt – előkészülni a bevonulásra. Tivadar atya kérdő tekintetében érkeztek meg.
– Dicsértessék Jézus Krisztus! – lépnek be az ajtón.
– Mindörökké. Hát kántor uramék mi járatban? – érkezik a felelet.
– Hogyhogy? Jöttünk idén is a virágvasárnapi szolgálatra – felelte kimért ünnepélyességgel a kántor.
– Hát ma nem! Nem is volt megbeszélve! – veti oda hamiskás döbbenettel az atya.
– Azt hittük örömmel látsz, és különben is hónapok óta ezt próbáljuk! – túloz, nyomásgyakorlás céljából a kántor.
– Amit megmondtam, megmondtam – akarta rövidre zárni a pap a vitát.
Közben Gáspár valami mentő ötleten törte a fejét, majd felkiáltott:
– Legyél te akkor Jézus! Legyen tiéd a főszerep!
– Akkor sem. – rökönyödött meg a kántor húzásán a pap.
Döbbent csend lent…
– Márk evangélista? – vetette fel egy kis szünetet tartva, de szinte már pimaszul a kántor.
– Nem volt megbeszélve: ének és orgona nélküli csendes mise lesz! – próbált magabiztos lenni a fiatal pap.
– Hát jó! – adta meg magát Gáspár, az öreg kisegítő kántor, hangjában sértődöttséggel. A kántor úr elkomorultsága nem is volt csoda, hiszen ő ilyen szégyent hivatásában még nem élt meg. A párbeszédet követően rövid tétovázás után a kis kórus elindult kifelé. Aki nem tudja maga elé képzelni őket, tanúsíthatom, vert hadak voltak… A hangulatot még gyászosabbá tette Béla, az egyik öreg kórustag, maga elé vetett mondatfoszlánya: „A mi időnk is lejárt…”

Ambrusban is az események után felemás érzések bolyongtak. Egyrészt megkönnyebbült az elmaradt – nem kívánt – fellépés okán, másrészt együttérzés járta át Gáspár, az öreg kántor és a másik két idős társa iránt – a drámai hangvételű párbeszédet követően. Feltárult benne az emberi viszonylatok örök igazsága – mindig több nézőpont van…

Így szakadtak meg az öreg Gáspár szervezte passiók a fél egyes szentmisén a Székesegyházban.

De egy kérdés azóta is ott motoszkál időnként Ambrus fejében: Ha tőle egyszer hirtelen – mellbevágó módon – azt kérdeznék: „Lehetsz te a Jézus! Vállalod a passiót?” – akkor vajon mit válaszolna…

Csak a jelenlegi választ ismerte: „Nem tudom elvállalni, még nem tanultam ki a szólamot.”

Share

Horváth Dávid Boldizsár: Az Örömhír!

február 23rd, 2012 Posted in Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

Az Örömhír!
– ért 2011 őszén
Amikor legutóbb Márk evangéliumát olvastam,
Belém sugárzott az üzenet: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”
Máté 14:27; Márk 6:50;

Bátorság, bátorság!
Kánában vízből lett a bor!
Hívd a Gondviselést és ne légy bús-komor!

Bátorság, bátorság!
Betszaidában lett elég kenyér és hal!
És bár nagy volt a tömeg! – vésd eszedbe:
Senki éhen nem halt!

Bátorság, bátorság!
A kánaáni asszonynál megszűnt a vérfolyás!
Mindenki kaphat – egy napon gyógyulást!

Bátorság, bátorság!
Hisz Jerikóban meggyógyult a vak!
Bízz, hogy egy napon kinyílik minden ablak!

Bátorság, bátorság!
Mert Betesdában a béna újra járt!
Ha béklyóban tested-lelked: hívd őt, tekints rá!
És éld át magad is ezt a nagy csodát!

Bátorság, bátorság!
Hisz eltűnt a bőrről a lepra!
Nincs hát vétek – ha bántad – mely örökkön rád ragadna!

Bátorság, bátorság!
Ha szorongásaid száma [van] egész „légió”!
Ne félj hívni Őt! – És egy napon elmúlik benned a rebellió!

Bátorság, bátorság!
Ha kétely nélkül lépsz a pástra,
Mert éltet az Égből kapott hit!
Meglásd – fenntart téged a víz is!

Bátorság, bátorság!
Mert Lázár holta után újra élt!
Hívjad Őt, és győzd le te is – kegyelméből – a halálos csüggedést!

Bátorság, bátorság!
Ha benned a hit – mint a római századosnak – nagy!
Ez megmentheti a rád bízottakat!

Bátorság, bátorság!
Mert elszenvedte a halált!
Méltóságod – elfogadni, mit a sorsod kimért rád!

Bátorság, bátorság!
Mert legyőzte a halált!
Bízz, hogy megéred – milyen ott? – Odaát.

Bátorság, bátorság!
Mert leküldték a Lelket!
Ha nyitott vagy Rá! – az Égiek szállást vernek benned!

Bátorság, bátorság!
Mikor a kétely, és vétek mételyez!
Hagyd el őket, és már holnaptól új ember lehetsz!

Bátorság! Bátorság!…

Share

Horváth Dávid Boldizsár: A jobbik rész

augusztus 5th, 2011 Posted in Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

(2010; Irodalmi tábor Pécs)

(Jézus mondta Máriának, hogy Mária a jobbik részt választotta, amikor őt hallgatta,
És nem Máriának segédkezett a vendéglátásban).

Ha jön az óra, az utolsó óra,
Irgalom Atyja, oh Uram ne hagyj el:
Szemem csukódjon be oly tudatban
A jobbik részt! –az választottam:
Éltem alatt, utam alatt, míg haladt…

Hogy el tudjam számolni kapott talentumomat:
Nem hagyva elillanni lámpámból az olajat,
Szőlőskertemet sem verve fel a gaz,
Fohászkodom ezért, Uram irgalmazz!

Mértéket telhetetlenség helyett,
Értéket a hamis dolgok helyett,
Legyen erőm választani, így menni,
S’ nem balgán, úttalan úton kószálni.
Lelkem békéjét add a gyűlölet helyett,
Én Uram, Istenem! –kérem kegyelmedet.

Utadon ne a világ után mérd magad,
(hogy) kinek jobb, kinek rosszabb, s’ te köztük ki vagy,
Mert csak sorsunk közös, utunk egyénre szabott,
Azt keressed hát, ami Neked adatott…

Hisz mindenki nincsen, csak Te vagy!
És hát ki-ki saját gondja nagy,
Így hát ne másokhoz mérd magad!
„Kis Piri csizmája” nem te vagy.

Share

Horváth Dávid Boldizsár: Barrabás

augusztus 5th, 2011 Posted in Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

2005 tavasz; Karinthy Frigyes novellája nyomán

Mentsük meg a Názáretit!
Ne engedjük a Keresztre!
-hogy a vakok lássanak,
éhezők hasa teljen,
szomjunk örökre szűnjön,
béke-szelídség legyen:
oroszlán, bárány együtt,
kecske káposzta együtt,
férj és feleség együtt,
békén, s nyugalomban..
a teljesség örömében.

Gyűl a nép nagy sietve,
férfiak, nők, gyerekek,
-gyorsan Pilátus elé!
Fut, rohan a nagy tömeg,
arcuk görcsbe rándul,
mindenki megy előre.

Tömeg, gyarapszik, árad,
szinte folyammá válik,
fut, szalad, siet, rohan!
Mindenki a maga módján,
görcsös egy sereg, a tömeg hada,
lelküket viszik gyorsan,
vásárba a lelküket!
Kiváltani a bárányt!
Gyorsan, míg nem késő,
mentsük meg a Názáretit!
Mentsük meg hát magunkat!
Föld farizeussága,
világ pokla, romlottsága,
Védjük meg az Ártatlant!
-a húsvéti Bárányt..

Pilátus Jézus pártján,
A tömeg Jézus pártján,
a döntő pillanatban..
Pilátus hát így kiált:
Jézust, vagy hát Barrabást?

Színpadon áll a tömeg,
Isten fenn a rendező,
Íme Ember mit felelsz?
Görcsös, nagy akarással,
a tömeg védeni készül a bárányt,
és mégis így kiállt:

Barrabást, Barrabást!
Arcok, gyomrok görcsbe rándulva,
az ember javítani próbál,
és mégis egyre hangosabb a moraj,
az Egekig is felér, a pusztító hangorkán:
Barrabást! Barrabást!

Szemek a könnyben úsznak,
Szájuk, sírásra fakad:
Íme a törékeny Nádszál,
Nincs hát uralma magán,
mert ha nincs kegyelem,
hiába az akarás..
Ha a lélek nagy beteg,
hiába a jó szándék,
az ember az Abszolútra szomjazó relatív lény…

Mégis talán így volt jó..
A Tömeg így hát Barrabást,
Jézus az Embert váltja meg,
A népnek azóta se megy:
történelem, politika..
megtörténik a baj újra,
-Világ háborút ki akart?
-milliónyi holtat ki akart?
-Népirtásokat ki akart?
Ki irányít hát a Földön?
A többség ereje?

Nincs többség, sosincs többség..
esendő Nádszálak vagyunk..
látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk?
Isa, pur es homu…
Az ember nem mentette meg Jézust,
mert ahogy a farizeusok szóltak „az Ember Fiáról”:
hogyan akar másokat megmenteni,
ha magát nem tudja megmenteni!

Az ember nem tudta magát megmenteni, és megváltani a világot,
ezért kellett Jézusnak a kereszten megváltani az embert..
(így teljesedve be az „Írás”.)
ám a Földet azóta is (ahogy templomok tornyainak tízezrei is hirdetik őszintén) a kereszt uralja,
és csak a Mennyországot az Isten..

Így volt vége volt égből pottyant mese volt…

Share

Horváth Dávid Boldizsár: Kontrasztok

augusztus 1st, 2011 Posted in Horváth Dávid Boldizsár | No Comments »

(2003 január)

Robotol a nép,
Nyomorog a nép,
Mocorog a farakás,
Düledezik szét.

Nyom a lét – rom a ház,
Potyog, omol, mál,
Öreg, üres kicsi ház,
Sajog a hazánk.

Nagy a kár, nagyon fáj,
Na mi jöhet még?
Leszúrt ez a haza,
Rút tövises tér.

Néma hazába,
Temető homálya,
Letűnik virága,
Zokog-sír magába.

Magyar-fi, ha kér,
Selyem-arany bér,
Magasodik a hazám,
Remek ez a tér.

Nemes-uras kény,
Itt honol a fény,
Robog-repül a világ,
Csoda magyar lény.

Milyen jó, aki él,
Ha e-hazába él,
De jó kinek hona,
S’ röpteti szél.

Ez a ló a miénk,
Be ragyog e-lény,
Nevelte a haza,
És viszi a legényt.

Vágtat a táltos,
Virul fény, ha szálldos,
Apója szakállos,
Hozzája leszálldos.

Népünk legénye,
Fut a ló elébe,
Előre, mezőbe,
Sosem tér erődbe.

Share