Haranghy Géza: Megtaláltál

január 10th, 2015 Posted in 2015 - Szerelmes vers verseny, Haranghy Géza | No Comments »

…csak a szerelmet loptam el Tőled.
A meleg, puha éjszakákat,
az álmot, melyre régen vártál,
végre Neked adom. Itt a szívem!
hiszen megtaláltál.

Minden napnak Te légy éjszakája
ezüst Holdnak bársony virága!
Lüktető tűz édes parázsa,
szelíd álomnak, ébredő vágynak,
altató varázsa.

Szeretem, hogy Te is szeretsz engem!
A meleg, puha éjszakákat,
szívemben izzó tűzgömb vágtat!
A szelíd álmok valóvá válnak -,
már senki se bánthat.

Share

Haranghy Géza: ÁRVA FÉNY

január 10th, 2015 Posted in 2015 - Szerelmes vers verseny, Haranghy Géza | No Comments »

…ha elhagysz majd egyszer, miként az ősz a lombja hullt fákat,
ha már pillantásod többé nem vigyázhat,
értelmét veszti a szó, mit szerelmünk ezerszer mondatott,
árván marad a fény mely szemedben csillant,
meztelen hűvös éjt bársonyba bújtatott.

Szeretem az arcod. Szeretem dacod, hangod, illatod,
a születő percben minden mozdulatod.
Mosolyt, mi bút feledtet, alkony-éj órán a lusta csendet,
szeretlek, szeretlek… minden új ölelést!
…Szép szemed szította örökké-szerelmed.

Share

Haranghy Géza: SZERELEMRŐL A-Z IG

január 10th, 2015 Posted in 2015 - Szerelmes vers verseny, Haranghy Géza | No Comments »

(A szív, néha elszabadul,
egyedül hallatja szavát,
repülni próbál, hiába,
kívüled nem talál csodát.)

I.

…csak múltak a napok nélküled.
Szívem szegény volt, üres…

…loptam egy csillagot akkor az égről;
magamhoz vettem, mert kell nekem.

Loptam egy csillagot azon az éjen,
viszem, viszem – az életem –

II.

Mikor nem vagy velem mindig rád gondolok,
bársonyos, mély éjszakákra,
fülembe’ cseng lágy dallamod,
a neved, egy nevetés a varázsos homályban…

hol jársz amikor csak itt vagy a szívemben?
s úgy gondolok rád, mint távoli csillagra,
az életem veled, mélyen a szívedben,
a zálogod rajta, esküdben, szavadban.

Eljutnak hozzád a vágyak,
egy végtelen zengő hang a szférák húrjain,
egyetlen, nagy dobbanás, egy érző szív,
hatalmas vágy a szerelem édes útjain…
mily bolond is vagyok, most jut csak eszembe,
te nem is vagy távol, itt vagy közelembe’,
de lehetnél bárhol, ha nem vagy velem,
ha kezed nem fogja kezem,
ha nem látom szép-szemed
s nem hallom szavad,
már hiányzol,
ezt tudod, te magad –

A szív egy nagy érzés, a szív, ami fáj,
a szív az a szépség és mindig rád vár,
a szív az egy könnycsepp, a szív az a szó.
A szívben az öröm és adni oly jó…

emlékszem még a szavakra,
az ébenszín, bársonyéj hajadra,
úgy álmodtuk meg a holnapot
ahogy az égen a csillag sokasodott…

azt a fényt látom ma is a szemedben,
csak azt a ragyogást,
egy dal cseng folyton a fülembe’,
szeress, szeress tovább –

III.
… száll a végtelen égi dal,
tél után tavaszt ígér,
tavaszéj fátylába búvó szerelmek
nyárt hoznak forrón,
mit lehűt az őszi szél.

Körbe száll fagyosan,
tombolón, fázón
s lám itt a tél újra!
Már jégvirágot metsz
a bezárt ablakokba –

…messze tűnt képek, halkuló dallamok
szívemben mind itt tolonganak,
megküzdött évek, becézett tavaszok,
mint törött szilánkok, szerte hullanak –

IV.

…eltűnt szívemből a barna éjfél.
Lerúgta paplanját az édes gyönyör.
Jeges szirtek, hideg ármány
megfagyott szava a szívembe tör…

nem rég a nyár perzselt, ám
sugarai már belevájtak az erek mélyébe,
lüktető agyunk nem talált egymásra,
pedig a tavasz még oly bíztató szellővel
suhant a gyenge pázsiton,
nem tudtuk akkor, hogy végleg eloson.
Nem marad más csak zörgő falevél
a szikkadt avaron –

pusztító szél, felkavar, elsöpör,
féktelen kín, meggyötör, összetör,
fájdalmas jaj a hangtalan, néma csend,
kialudt tűz a fény, a dal tovaleng.

Ne szeress ha nem akarsz már,
lökd el válladról karom
és mondd, hogy menj!
ha nem kell már oltalom.

Ne keress ha eltűnt a fény,
ha kihűlt a kedves szó is,
ha az élet semmi más
csak üres szimbiózis,

ne szeress! Ha nem akarsz,
ne szeress soha! Álmaink, mint
pattanó szikra, kihunyva hullnak
alá, nyomtalan, tova…

Fáj a hiányod!
Kimondani nem tudom.
Elveszek nélküled!
Mar a fájdalom,
gyötör a kín,
emléked szorongatja torkom.
Hogy lesz-e holnap?
Nem is tudom –

…mert az a tűz, az már nem éghet,
mert az, az érzés, az már nem éget,
csak a pernye süt még,
a zsarát hiányos,
ólomsúlyúak a szívek,
ólomsúlyúak az álmok

…lehullt a hó. Fehéren takarja
a fekete földet
s te nem tudod mért fáj
a csöndes fehérség!
Szívedben pattan a húr –
már nem mondhatjuk:
Szeretlek kimondhatatlanul!

V.
Ily összetört szívet soha még
nem láttam.
Ilyen fájó lelket soha így
nem szántam –

…csak égsz s hamvadsz,
csendesen elalszol,
itt hagyva engem, megfosztva
szavadtól,
megölöd saját, szép, lángoló
szíved!
Megölsz engem is.
Ki legjobban
szeret.

Hagyd, hogy simítsam
arcodat,
hagyd, hogy égjen a
vágy,
mondd, hogy örök az
életünk,
mondd, hogy vigyázzak
rád,
ülj ide mellém, fogd a
kezem.
Tedd szíved szívembe,
maradj mindig velem!

VI.

(Fekszünk a puha sötétben,
hallom az órát s a szíved,
gondolatom a messzeségben,
meleg az ágy, jó veled.)

Share

Haranghy Géza: Újra a kikelet

március 10th, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

Múlt tél mereng még, csipkézi lázas ajkadat,
s hol nyárillat leng bolyhos álmaidon,
még mélyen ül, lappang a fény lépteid alatt.

Várok rád a kert alatt, tavaszéj virága!
Hol emlékeim lombjai búslanak,
s a könnyű szellő víg eret, patakot áraszt.

Kibomlik a csendből, fent, fényed ragyogása,
s ha szép napod könnyű éltető mámor,
köszönsz hát újra, bátran, rá a nagyvilágra -.

Várok rád a kert alatt, tavaszéj virága!
Hol emlékeim lombjai – hisz balzsam
az, gyógyír, tél sebezte, fagy szítta világnak.

Share

Haranghy Géza: Valahol

március 4th, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

Valahol, ahol csend őrzi a csendet,
valahol, ahol mindenkit szeretnek,

ott ahol nekem a szóban is dal van,
ott, ahol egykor születni akartam.

Valahol, ahol íze van a percnek,
valahol, ahol magamhoz ölellek,

ott ahol mindig vígan ring a bölcső,
ahol az Ember mindig a legelső.

Valahol, ahol szeretve siratnak,
valahol, ahol fénye van a Napnak,

ott ahol az éj keresi a csendet,
ott, hol a rózsák mindig énekelnek -.

Valahol, ahol zengve zúg a szél,
ott ahol egyszer… minden véget ér.

Share

Haranghy Géza: Tavasz váró

március 4th, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

…én már lombodat látom
karcsú nyárfa égig érő ága,
csintalan tavaszi napban játszó
ringó szellőt, sudaradra szállva -.

Még éj zizzen árnyadon,
tűnt időt idéz halkan rebegve,
hosszú tél bús szavát ágaidba
fonja – hajnalt sző új leveledre.

Sír még a csend – égig ér,
de rigó füttyent akkor a tájba,
lepke száll fényesen kertek alatt -,
jön tavasz újra, fára, virágra.

Share

Haranghy Géza: Halványkék gondolat

március 2nd, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

Valami mindig vár a csendben -,
egy halványkék gondolat,
s a néma végtelenben
megfürösztöd arcodat.

Valami mindig vár a csendben -,
egy elszökött pillanat,
mosoly egy régi kertben,
a virágzó fák alatt.

Valami mindig vár a csendben -,
az idő, az, meg nem áll,
hív, üzen, múltba, jelenbe,
a végtelen ősi nyár.

Valami mindig vár a csendben -,
egy halványkék gondolat,
s a néma végtelenbe
beleírod arcodat.

Share

Haranghy Géza: A lány

március 2nd, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

…csak egy gondolat vagy, egy tengermély álom;
könnyű fátyol, lenge szél,
vagy, tövises rózsa, elszálló felhő –
bódító illat – ki tudja mért?

…hogy ki vagy? Nem tudom -,
ha tudnám a titkot, mit, rejtegetsz:
Hol van a rózsa? Mennyi az álom?
Mért olyan jó, ha rám nevetsz?

Őszidők járta éveim mögött
rég elszállt már az illatos tavasz,
még is oly szép, és fáj a perc,
meglátni téged – átélni azt.

Eszembe jut ifjúkorom:
illatos, lágy éjszakák,
az elfelejtett dallamok…
de jó volt akkor várni rád –

…csak egy gondolat vagy, egy tengermély álom.
Gyönyörű lány! A kikelet.
Hová tűnt el az ifjúságom?
Hová repít a képzelet?

…és állt ott a lány azon a buszon,
mosolya, mint a májusé,
néztem míg rám tekint,
még csókot lophat rá az éj.

Share

Haranghy Géza: Látomás – Velence bűvöletében

március 1st, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

Velence vizén – kék álmaimmal -,
gondolám ringna csendesen,
időtlen idők karneválja vinne,
sodorna messze, messzire.

Szép arcát nézném, csillogását,
tekintetét a csábosat -,
ki tudja mért is, miért is várnám,
csókját a régit, titokban?

Kacagna könnyen – s könnyem a régi -,
patakban hullna érte még,
hisz eladta csókját, eladta báját,
eladta régen mindenét.

Karnevál gyöngye, hercegnője,
hajnalra nyíló tengerkék!
Pillantása kacér éji mámor,
éji mámornak tüze még.

Sóhajok hídján – remények híján -,
szemébe néznék egyszer még!
Hol, tengernek tükre, napsugár álma –
Velence! Szívem benned él -,

Plátói az én nagy szerelmem,
plátói őrült szenvedély.
Egyszer, ha még is, egyszer, ha Ő is,
velem álmodna, úgy, mint én!

Share

Haranghy Géza: Harkály

március 1st, 2011 Posted in Haranghy Géza | No Comments »

Harkály koppan, szívem dobban s a dallam,
mint egykor, motoz még mélyen, kedvesen -.
Ugye hallod, te is? Tavasz van, kedvesem.
Az ágon a fény, lásd, nyújtózik halkan

s fa doktor szítja fel újra bizalmam.
Szól a dal tisztán s az árnyék réveteg,
várja talán, gyógyuljon fáin a seb
s míg szellőhintán leng az ifjú harmat,

egyre kopog, egyre csal csak s hívogat
a bús-zöldes fű, a fák a kazlak, s ott,
kint kopogtat, s bent hallom újra szavát.

Szavát a télnek, szavát tavasznak, ó
nyári hajnal! Ó, szürke őszi harmat!
Kopogd még tovább, harkályom szép dalát!

Share