Fenes Tibor: Fehér fehér szobád

június 15th, 2013 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Fehér fehér szobád
És ott a hall
Szemben az udvarral
Hol egy kis hajlat
Utat mutathat
Homályos szemnek
Egy lány locsolja a kertet

Fehér fehér szobád
Ablaknál állsz
S kinn a lány kezébe
Adod a kannát
Cigit is gyújtasz
De ő szívja el
Égre nyúl növényeivel

Fehér fehér szobád
A félhomály
Kinn a lány körbejár
Bimbót kihajtat
A zöldnek is jár
Legyen itt virág
A fákkal együtt hajló lány

Fehér fehér szobád
Hol a csend jár
Fénytisztán és halkan
Tovább suhanhat
Meg is maradhat
Örökre ott áll
A lány s locsolja a kertet

Share

Fenes Tibor: Légy rideg és konok és elszánt

június 15th, 2013 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Légy rideg és konok és elszánt:
A nap majd a homlokodon
Felszánt minden ráncot,
S az izzadságrögök
Szemedbe hullnak, mindent elnyomnak
A cseppek, a gyöngyök,
A szívet dobogtatják
Nem ismert ritmusok,
Minden mozog, mi stabil volt
Elszállt az alkonyi fényben,
Légy rideg és konok és elszánt.

Légy rideg és konok és elszánt:
A hold a tarkódon
Lát minden gyűrődést,
S hajszálaid mögött
Nyakadra hullnak, hosszan elnyúlnak
A csókok, a ködök, a színek lobogtatják
Nem ismert skálájuk,
Minden táncol, mi nyugvó volt
Éled a sötétlő éjben,
Légy rideg és konok és elszánt.

Share

Fenes Tibor: Búcsú-ballada

június 15th, 2013 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Ülj be autódba
És irány a külföld
Sírhatsz is titokba’
Heló hát szülőföld
Szólítsunk nevükön
Itt hagyott helyeket
De jó ha megjegyzed
Ki elment még megjöhet

Szállj fel repülődre
Vidd csomagjaidat
Nézz csak le a földre
Van még ki itt marad
Ő is néz az égre
Összeér szemetek
De jó ha megjegyzed
Ki elment még megjöhet

Tengerek s országút
Egek és fellegek
Arcunknak képmását
Ezekben felleled
Villámok cikáznak
Kiírják nevedet
És jó ha megjegyzed
Ki elment még megjöhet

Ajánlás:

Hercegnőm, sokszor bár menni kell
De lesz aki nem feled
És jó hogyha megjegyzed
Ki elment még megjöhet

Share

Fenes Tibor: Déli domb lejtett ott…

január 13th, 2013 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Déli domb lejtett ott,
honnan elindultam,
apámnak, anyámnak
de sok szépet adtam,
játszottam lányokkal,
almával, körtével,
édes ízekkel és
szóval és törvénnyel.

Voltam én világos,
és leszek sötét is,
örömmel vérzek én
ellenség ölén is,
nekem kiáltanak
haldokló szavakkal,
aki nem búcsúzik,
mind menni marasztal.

Titkaim elmondom,
hogyha majd nem kérik,
elorzott jutalmam
marokkal sem mérik,
nekem a hold lesz csak
kerítve csilaggal,
Napom, ha lesüllyed,
két szemed vigasztal.

Elmegyek maradni,
maradok meghalni,
virágos bokrétám
gomblyukba akasztni,
némaság-csaholó
vérvörös hajnalon,
kirúgnak az ajtón,
jövök az ablakon!

Share

Fenes Tibor: (P)esti kérdés

szeptember 22nd, 2012 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Ha majd a holdnak
Halkuló árnyán
Ülsz a szobádban
Helyed keresve
Kérdezd merengve
Mi volt az este
Egyetlen üzenete
Miért rohan egyre a srác
Az ki majd hajnalt kiált
Nyugvópontot kimozdítja
Rendszerek alján a csavar
Nincs benne ráció
De övé a tény
A FÉNY
Akaratát nem fogja semmi
Valamit teremni
És teremteni kell
Egy fényes ösvény
Vagy zegzugos út
Honnan a fényre jut
Ki vele lát
Rosszat és jót és hibát
Túl az árnyékos hajlatokon
Ki a meglévő lényeg
Legjavát nyújtja
A világ forrásán áll
És hő és víz
És kínhalál
És születés mindegyre
Őrületre tekeredve
És örül a srác
Hogy várja egy lány
Kinek van betevő helye
Fejében gondolat
Szájában szó
Testében erő és hajlás
HAJRÁ!
Úgy vakít a fej
És nyugtat a szem
A hang simogat egyre
Hozza a másikat az egyik
Hívásra mindig találkozik
Nincs félelem csak gyúlás
Elment a metro s a villamos
Lágyan siklik a sínen
Szemben az éjrepedéssel
Hová elment egy lélek
Nem könnyű titkokat vitt
De itt maradt egy hírmondó
Különös és jó
Várja és jön a végzet

Share

Fenes Tibor: Mint akit beszerveztek

augusztus 12th, 2012 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Ne tudd meg azt a percet
Dobban a szív beszerveztek
Már rég nincs mozgalom
Mégis regnál a hatalom
Náluk a kulcs és nyugtalan percek
Mint akit beszerveztek
Eddig nemet mondtál-hiszed
De ott vannak régi bizniszek
Hisz kisdobos s úttörő voltál
S lehet csak azért nem lettél párttag
Mert nem volt a párt
Pártokra szakadt az ország
Fogyasszuk együtt a rendszert
Beszervez a TV a rádió
Az internet az újság
Na mi újság?
Semmi közöd hozzá
Mint akit beszerveztek
Hisz elvittek a várakba téged
Mutattak kincsgyűjteményt
Püspöki volt a gyűrű
S a pásztorbot nem juhot hajttatott
Kincses Kassa-Kolozsvár
Mind neked mutatja magát
S volt hát Trianon-Auschwitz-Gulag
Itt hagytak nekünk egy hazát
Országzászlót emlékhelyet
Mint akit beszerveztek
Úgy mondtál nemet hogy igen volt
Úgy mondasz igent hogy tagadás
Vár a nyaraló a kis család
Haverok buli és pálinkavarázs
Meg nekünk virít a szőlőtő
Sört iszok habzót a főzőtől
Konyakot viszkit és vodkát
Felejtsük el azt hogy voltál
Mikor hitted hogy van igaz
És a fény gyermeke vagy
De nyugi megfognak rendszerek
Mint akit beszerveztek
Reggelik ebédek vacsorák
WC-k és hányás
Kemény és puha kézfogások
Leszel olyan mint mások
S eljön majd érted a lány
Szőke lesz a lobbanás
Vérezni fognak a percek
Beszélő szótlan ölelés
Ez a vers pont most ilyen lett
Rövid időig ne érezd
De tudd s ne felejtsed
Mint akit beszerveztek…

Share

Fenes Tibor: Nászhívogató

augusztus 12th, 2012 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

Valaha régen sértetlen volt a liget. Fáit, bokrait madarak
lepték el, és fészket raktak, hogy továbbélhessenek. Saját örömükre
daloltak, nem törődtek a madarászokkal sem, akik leírták és rendszerezték
őket, még gyermekcsoportokat is szerveztek, hogy bemutassák nekik a
természet ritka szépségeit. Egyformán ettek a madáretetőkből, akár a többi
fáról vagy bokorról.

Aztán mérnökök jöttek, felmérték a terepet, azt mondták, ide
nagy ház kell, mert az emberek sokasodnak, ebbe a hét emeletbe beköltözhet
akár egy egész falu. Legalább nyolcszáz ember. A természetvédők
tiltakoztak, ha ide ház épül, tönkreteszi a szerves egységet, a két részre
szakított liget nem lesz életképes, a madarak kihalnak. A mérnökök a gyárra
és a gazdasági fejlődésre hivatkoztak. Senkinek sem lett teljesen igaza. A
házba összesen négyszáz ember költözött, a liget maradéka és a megmaradt
kis park között pedig mindig átjártak a rigók. Sokszor félúton találkoztak,
és akár hosszú napokig űzték élénk fütyüléssel kísért násztáncukat a
háztetőn.

A férfi már harmadik éjjel hallgatta a visító hangokat.
Jajkiáltásnak is beillő madárhangok voltak. A láp alsó széléről jött az
egyik, a közepéről a másik. Nem ismerte a madarakat, biztos valami ritka
faj lehet, ilyen nem tanyázik sem a ligetben, sem a parkban a nagyvárosban.
Csak hat napra jöttek le a nyaralóba, aztán újra a munka és a családi
program, éppen valami temetési évforduló volt, és illik a sírt
meglátogatni, meghallgatni a misét a régi halottért. Egy-egy pohár a
rokonokkal és a közös vacsora, mint valami utólagos tor.
“Nászhívogató-gyászhívogató” – gondolta, s erre elmosolyodott. “Igazán
megtalálhatnák egymást, megér ez nekik három napot, hogy itt visítsanak?
Még két napig alig alszom tőlük?” De titokban tetszett ez a tánc. “Biztos
összejön nekik. Több logika van abban, minthogy nem. Erős törvény a
természet. Természetesen!” Erre megint mosolygott, míg beleszívott a
cigarettájába.

– Ha most nem jössz, többet ne keress! – szólt bele a telefonba a nő.
– Mondtam, hogy ne hívj, ha a feleségemmel és a gyerekekkel vagyok! –
suttogta a férfi. – Ezt a programot nem mondhatom le. Ott lesz az öreg is,
aki a nagy megrendeléseket adja.
– Már másodszor játszod el ezt velem, a harmadik után nincs több esélyed.
Ha nem tudsz dönteni, megragadom a legközelebbi kínálkozó lehetőséget. A
haverok Egyiptomba mennek, akkor velük megyek, nem fogok a kis, “sikeres”
üzletemberre várni.
– De megbeszéltük, hogy jövő héten miénk a Balaton!
– Hát persze…
– Leteszem, jönnek…

Két kisgyerek kocogott le a lépcsőn, aranysárga hajukon megcsillant a
napfény, kék szemük alatt fehér mosoly vibrált.

-Kit hívtál? – kérdezte a feleség.
-Á, csak az üzlet!
– Lemegyünk a vízhez?
“Hátha lesz ott néhány szirén vagy sellő.” De nem volt kedve viccelni.
Beültek a fehér autóba, s pár perc múlva a víz már verte a habot.

Pakoltak a kocsi csomagtartójába. A férfi a mellén érezte a keresztet, amit
még az esküvőjükön adott neki az atya. Igazából előtte, mikor kicsit
nevetve nyugtázta, hogy a férfi jobban hisz a filozófusoknak, mint neki.
“Az ateistákat is isten teremtette, – mosolygott joviálisan a pap – vedd
fel a keresztet!” “Ez a legkevesebb, a gyűrű jobban szorít! Megjelölnek,
mint a madarakat, aztán beazonosítanak, ha vándorlunk” – válaszolt
szellemesen, mert ehhez volt érzéke. “De ez most már közös út! És az
esküvőn hangosan mondd az igent, mert nem hallja a rokonság!” “Hát a
rokonokért mindent.” Ez legalább tíz éve volt. Lecsapta a csomagtartót,
várta a családot, rágyújtott egy cigire. A feleség és a gyerekek letipegtek
a lépcsőn. Beültek. Irány vidék. Csak a nap ne tűzne úgy!

– Ne sms-ezz, ha vezetsz! – rivallt rá a feleség a férfire. – Bele akarsz
rohanni a kamionba?
“Este nyolckor a szokott motelban. Nem várok többet, döntened kell!” Persze
nem volt benne ennyi írásjel. Ékezet sem. Rögtön törölte is.
– Gyerekek, halaszthatatlan üzleti ügy. Megfordulunk. Anya fog vezetni
vidékre, apa utánatok megy a fekete kocsival.
– De tudod, hogy keresztapa is ott lesz! – méltatlankodott a feleség.
– Utánatok megyek!
Úgy fordult meg, hogy legalább három autó rájuk dudált. “Még jó, hogy nem
karambol. Sose’ csináltam ilyen baromságot.” Elindultak visszafelé. A nap
delelőre hágott. A férfinek bevillant, hogy két napja nem hallotta a
visító, nászra szólító hangokat a láp felől. Szélesebb szárnyú ragadozó
körözött arrafelé a hét közepétől. “Ölyv vagy vércse, errefelé nincsenek
sasok.” El is mondta ezt a feleségének. “Lehet, hogy csak egymásra
találtak, miért gondolnál rosszra?” – volt a válasz. Az arcán a több mint
tíz éve ismert mosoly. Ez olyan megnyugtató. De a férfi kedvelte a
ragadozókat is.

A nő beült vörös autójába, és elindult a motel felé. Harminc kilométer után
nulla felé közelített a benzinmutató. “Na és, már egy órája is nullán
állt!” – jutott eszébe a férfi poénja, és ezen elmosolyodott. “Ha nem lenne
ilyen jófej, biztos, hogy a haverokkal mennék Egyiptomba.” Rágyújtott egy
cigire, a benzinkútnál dobta el, a kutas nem mert rászólni, ugyanis
napszemüveges, rövid ruhás, magas sarkú cipős, kirúzsozott szájú lényében
olyan kisugárzás volt, hogy inkább visszaült a szexlapok közé, és zavart
mosollyal adta vissza a borravalón felüli részt. “Nem is iszok bort ,-
gondolta – este majd négy-öt sört a Forma 1-en., azt igen. Sörrevaló”!
-vigyorgott. Azért hosszan utánanézett a nőnek. “Jön ez még ide?” Aztán a
TV-képernyőre meredt.

– Micsoda? -tajtékzott a főrendőr. Ti letereltétek az egész hetes utat a
hatosra? És ott a kereszteződés, a lámpa nélkül…
– Nem tehetünk mást, főnök! Az egész út hólyagos a hőségtől, rosszul
csinálták meg. Na ezeknek kell közbeszerzés…
– Ha itt valami gáz lesz, engem fegyelmivel kirúgnak. Legalább küldjenek ki
forgalomirányítót! Két motoros rendőrt legalább…
– Uram, uram, rossz hír! Három autó… egy vörös… egy fehér… egy fekete. Totál
összementek!
– Küldje a mentőhelikoptert! Maga barom! Lemondok…

A helikopter hangjára behúzódtak a madarak a sűrűn nőtt nád és a liget fái
közé. A nap már lemenőben volt. A közeli motelban ruletteztek, az atya
pedig megkezdte a szentmisét.

A nagyvárosi lakásban továbbra is zajlott az élet. A kisfiú gyakran
nézegette fürkészlátcsövén a tetőn udvarló madarakat. Talán nem is értette,
mi ez a tánc, de szórakoztatta őt az ide-odaröpködő hangos madarak
látványa. Anyja megsimogatta a fejét.

– Anya, ugye én is fogok majd autót vezetni?
– Biztosan, kisfiam!
Aztán hosszasan utánanéztek egy magas sarkú cipős, rövid ruhás, kirúzsozott
ajkú, telefefonálő nőnek. “Ha most nem jössz, többet ne keress…”

Share

Fenes Tibor: Egy nyaram decemberben

március 29th, 2011 Posted in Fenes Tibor | No Comments »

A helyközi idő minden bizonnyal lehetetlenné teszi számunkra, hogy bármiféle visszaemlékezést készítsünk, hiszen a nyár egyfolytában tart, csak mi épp eljöttünk onnan, talán pont ide. Decemberbe. Semmi sem könnyíti az írást, mert nem érzem kívül a hideget, hogy megragadjak bármi égőt: legyen pipa, cigaretta, fókazsír-petróleum-ön-gyújtó. Ezért ez a folyamatos írás az elkerülhetetlen semmibevételére, megérezni az élet lehetőségeit és szagolgatni a dögöt. Elhull a virágnyelv, marad a nemzetietlen hőség.

Megint szigeten a megvalósítás előtti végső állapot, a tulajdonképpeni nulladik változat, mert nem lehet tudni a számos lehetőség közül melyik nem jön be, ezért számolatlanul hagyjuk a számlálhatatlant. A lehetőségek hazájába bepottyant tehetetlenségi nyomaték ugyanúgy érvényesül, mintha mégis kitárulna minden: eshetőek vagyunk.

F. kapitány a hideg lehetetlen űrből érkezik. A Szenátus legöregebb tagja még emlékezett a jóslatra, amely biztosra vette, hogy a tömegek megváltási vágyát egy égből pottyant képregényfigura fogja kielégíteni. Ezért mindent jó előre elkészítettek, beleértve a kishercegszerű, mégis elemi erejű hős mentálmateriális megtervezését, a nép megpuhítását a médián keresztül, az angyaldémon lángszerelemre lobbantását, az alig anyagi űrhajó tervezett érkezésének helye-idejének a tudósok általi kiszámítását, majd a szándékolt zűrzavart, melyet ráfogtak az intergalaktikus ködök energianyelő zárványaira, hiszen olyan könnyen lehet a mindenből semmit csinálni, ha eltagadják a lélekforgás felkavaró élményét, és üldözik a szerelmeseket a beilleszkedés morálját hangoztatva az összeilleszkedés tündérváltozékonysága rovására.

Mindenki tudja mi a sötét, de ezáltal a fényhívók táborát erősítenék föl, ezért világítanak éjjel-nappal mesterséges holdakkal, és küldik az álinformációt a nem-élőkről az élőknek, míg maguk is elhiszik, hogy jobb élőhalottként, míg el nem visz a halottkém, semmint a valóság többszörösen letarolt mezején felülről szagolni az ibolyát.

A konzervatívok persze átlátnak a szitán, és a termőföld védelmében lépnek föl, a kiművelt emberfők sokaságában bíznak, a határokon átívelő, emelkedő ország látképében gyönyörködnének kizárólag lelki alapon, szemben a magukat világpolgárnak hívő otthontalanokkal, akiknek úgy sincsenek érzéseik, csak manipulált álvágyaik.

F. kapitány tényleg az égből jön, s mivel nem tudja senki, hogy ki is ő, ezért joggal kapcsolódhat személyéhez a csodavárás csakúgy, mint a csípőből jövő elutasítás. Esetleg a kettő keveredéseként a bennfentesek bizalmaskodó   lesajnálása: kézben tartjuk a csodát.

F. kapitány maga sem érti a helyzetet, a megnyíló égi csatornákon érkezett, sokan a TV közvetítésen keresztül látják, ezért szkájcsenölre emlékeznek, mások szerint csak az eső hullt-hullt és bújásban kerestek menedéket, már talán el sem hinnék az érkezést, mendemondának, felfújt sajtószenzációnak tartva azt. Pedig tömegek látták- várták, a nagyon fiatalok és az öregek még emlékeznek rá, a kételkedők megnézhetik a róla készült összefoglalókat, ha ugyan nem az ellenséges propaganda hőzöngése ez is, ami nem lenne meglepő a hullámzó válság közepette.Kénytelen-kelletlen hősünk is tótágast áll, hogy megértse az eseményeket, hiszen szellemi lényként az anyagi folyamatokba kell belelátnia.

Ez a tett máris követésre kényszerít sokakat, akik megalakítják a Lábról a kézre szektát, holott az egész csak egy nagy felfordulás. A formalizmust elutasítók csak lelki gesztusnak tartják, azt mesélik, ez csak szellemi tan: képezzünk hidat testünk és gondolataink között. A szexisták az egészből annyit jegyeznek meg, hogy fej kerülhet a lábak közé.

Annyi igazuk lehet, hogy nem maradhat egyedül a fényhős, hiszen a szférikus siklás határait súrolva megérkezik Angyaldémon, hogy felderítse a lassan letargiába süllyedő kapitány életét. Történt ugyanis, hogy a csodavárók és a kétkedők próbára teszik F.-et: színt kell vallania, részt vesz –e a szenátusválasztási kampányban Hollydork oldalán, ezáltal szentesíti a fennálló rendet, vagy az ellenzék vezetőjét, Szelfisgént támogatja. A szélsőségesek magát F.-et látnák az elnöki székben, és ügynökeik a fehér vagy vörös közötti választásra biztatják, milyen szín alatt vezesse be a terrort. A tétovázó főhőst látva a mérsékelt parlamentiek kék-zöldre verik, ázsiója ezután a nép körében is csökken, a szélsőségesek nyomására vizsgálóbizottság elé állítják, hogy adjon számot arról a pénzről, amit a Földre érési kampányára és az élő-egyenes adásra költöttek alaptalanul, hisz csodát tenni nem volt képes, jelenléte alatt a válság állandósult, firtatnák származását is, talán az ellenséges mosztaók kéme, akik most szakították meg gazdasági kapcsolataikat Jukrisztániával.

Nyilvánosan önvizsgálatot hirdet, elvonulásra egy szent hetet kap Angyaldémon kérlelésére, aki meglágyítja apja, Hollydork szívét, és a reménytelenül belé szerelmes Szelfisgént is elbizonytalanítja. Az ellenzék vezetője abban bízik, hogy látszólagos engedményével éket verhet a lány, a fiú és az apa közé, ezáltal mégis győztesen kerülhet ki az egyelőre neki kedvezőtlenül álló küzdelemből, mivel egyre kevesebben hisznek egy lebegő hazában, miközben Mosztaó határain seregek sorakoznak, a termőföld védelme egyre kevésbé a kiművelt emberfőkön fog múlni, hanem a Vérprofi hadseregen, melynek vezetője egyre inkább hangoztatja, hogy F. kapitányt valójában már jóval korábban követték a gépeikkel, semmint azt a jósok jelezték volna, s mostanában az elvonultság szent hetét töltőt többször látják szférikus határon Angyaldémonnal, ami bizonyítaná, hogy fogadalmát nem tartja meg, s az aszkéta magábafordulás helyett mÁmornak hódol.

Az ezoterikusok szerint ez csak a felfokozott asztráltest, ami a szenátusiakat ideig-óráig megnyugtatja, a költők már a szent szerelemről értekeznek, melynek eredményeképp az új eszme megfogan az idők még nagyobb dicsőségére, a szexisták felhőkarcolókból leugrálva próbálnak szeretkezni, a lesifotósok gépeikkel szállnak a levegőbe…

Angyaldémon születésekor anyja meghalt, s a kegyetlen Dork megszelídült, már csak megszokásból gyakorolta a hatalmat, hivatalnokai sima-korruptan működtek, az árvák és magányos nők támogatása miatt kapta meg a Holly előnevet, mely aztán hozzátapadt. Ellenzéke is csak akkor támadt, amikor Mosztaó gazdasága befogta Jukrisztániát, és olcsó áruk dömpingjével látta el a piacot. Bár a lány a legjobb nevelést kapta, mégis a nép között érezte jól magát, hová apja vitte gyakran, learatni a támogatásokkal szerzett szeretetet. Közvetlensége miatt a szélsőségesek egyszerű kurvát láttak benne kamaszkorától kezdve, de a beavatottak csarnokában tudni vélték, hogy sorsa nem mindennapi példázatossággal fog bírni a jövő számára, magas indexe volt a szakrális tőzsdén, hova apja tette a vének tanácsára, ezzel is őrizve, a nyilvánosság által ellenőriztetve látva magasra tartott erkölcseit.

Angyaldémon rendelkezett a szférikus repülés képességével, amely ezer évente, ha lehetséges, s a jósok ezért is várták F.-et, valami bizonytalan rangtisztelet miatt kapitánynak is tartva. F. a valószínűségszámítások szerint ezer plusz egy évente érkezhetett, ezért volt izgalom az időszámítás miatt. Einstádium járt legközelebb az igazsághoz, de inkább hegedült és bombát gyártott, utódai már annyira tökéletesítették a számításokat, hogy követhetetlenek voltak. Ezért maradt a misztikum. Nem volt gond elhinni, hogy F. megérkezhet, de maradt annyi szkepszis, hogy ugyanúgy várta a fogadóbizottság, mint a lelövésére kész rakéták, a hívő nép, mint az istentelen csőcselék. És most itt van, tudják, hogy ő az, és nem csinál semmi de semmit, csak múlatja idejét, mintha ember volna, pedig fentről jött.

Szerelem, béke és egység! Ezt a hármas jelszót vetítette teljesen fehérre meszelt cellájának falára a mágikus hős, ki az Elvonulás szent hetének utolsó napját töltötte cellájában, s már csak az utolsó gyakorlat volt hátra, hogy feltöltekezve teljes energiakészlettel készüljön a küldetés végrehajtására. A feladat nem percről percre lett világosabb, hanem a megfeszített erőfeszítések közötti szünetben váratlan fénybetörésként érte az egyetlen lehetséges parancs: AZ ERŐ DIKTÁL, DIKTÁL AZ ERŐ, A KÖZÉPPONTBAN SŰRŰSÖDŐ! Tudta, hogy a válság ezer fejét nyesegetni fölösleges, a lényegénél megragadni, és… Csak felszámolni ne! Nem megölni a sárkányt, lovagolni rajta!

A Nagytanács Nagy Könyvébe a sárkány megzabolázása X-Generációs korszakaként került be az elkövetkezendő időszak, hol az ellenzék értelmes javaslatokkal korrigálta a kormányt, a költők hőskölteményeket írtak a győztes korlátozott háborúk hőseiről, F. földlényeket nemzett Angyaldémonnak, s nemcsak egyen volt súly, hanem megvalósult az egyensúly.

Entrópia!!!!!!! Halál!!!!!! Hamisítvány! Tépte ki ez utolsó lapot a szigorú filológus! Hiszen mindenki tudja az igazságot!

Angyaldémon rendszeresen együtt hált apjával, ami a kezdeti erőszakoskodások után hétköznapi aktusokká szürkült. Hollydork másodunokatestvéri vonalán tünt fel Szelfisgén, aki a fáradó atyát váltotta a forgóban, miközben a megtermékenyülést orvosi segédlettel gondosan kerülték. A jósok jelezték a gondot, ha ez így megy tovább, a hatalom felső körei kiürülnek, így a népen zűrzavar vesz erőt, s idegen hatalom martaléka lesz az ország. A csőcselék pletykái, a gazdasági bajok már ennek jelei voltak. A misztikusok a szent nászt szorgalmazták, a gnosztikusok szerint felülről kell jönnie az új embernek. S ha kettő az egyben? F.-nek nem volt tudomása róla, hogy várják, mégis jött. Angyaldémon nem tudta, hogy amire használják bűn, mégis kinyílt a szeme. Ugyanolyan természetes volt repülniük, mint később leszállniuk. Vagyis ugyanúgy az égi törvényszerűség szerint ment minden, mintha emberi számításokkal ez előidézhető lett volna. Ugyanúgy múlott a hívők imáin, mint a hitetlenek átkain.

Ennek a történetnek nem lehet más vége, minthogy megemlítjük a költőt, ki garabonciás tekergései közepette talált e témára, még kicsiny papírfecnire görgetve, miközben épp bekukkantott ide, decemberbe. Mi más hát a vég, mint mindennek a kezdete.

Tömegek várnak lenn, a téren. Lábról a kézre, felfordulás. Mindenki bújik, ha szakad a zápor. Megnyíltak az égi csatornák. Bújj hozzám, mondd azt, hogy tüzelek én is. Elhagyott szempillád a világ. Kezem az arcodhoz-tapad a vér is, elmegyünk innen, hogy senkise lát. Siklasz az égen, úgy szállsz el egy éjjel- megérintett szép piheszárny. Remegő ajkadon csöppen a bíbor- szemem előtti átváltozás. Izzik a nyár is és felken magára, süllyedek én is a szíved alá. Szorít az idő, és maradni késő. Jelt ad az árva Fénykapitány: Van erő, amíg csillog a fény a csillagtérben!

Énnekem ez volt az én eddigi legkedvesebb nyári emlékem.

Share