Dömök Elíz: A gyertyák fényénél…

január 8th, 2013 Posted in Dömök Elíz | No Comments »

Virággal, koszorúkkal siető emberek zaja veri fel a temető csendjét. Emlékezünk… Mi, élők. Szeretteinkre, a holtakra. Nagyszülőkre, szülőkre, testvérekre, feleségekre, férjekre, gyermekekre, rokonokra, barátokra és ismerősökre, hősökre és áldozatokra.
Nem véletlen, hogy éppen november első napjai a közülünk eltávozottaké. Utolsó díszeit a kertek még ontják, ha nem hervasztotta le a korai fagy a virágokat. Betakarjuk velük a sírokat. Pompázzanak ott, míg lehet. A gyertyák esti fénye, kísérteties lobogása, a rokonok, ismerősök találkozása a hantok felett, halk beszédük, néma fájdalmuk, szipogásuk, a titkot próbálja megfejteni. Hát ennyi? Ide jutunk mindannyian?!
A gyerekeknek tetszik a tűz, az izgő-mozgó lángnyelvek, de mikor felteszik a kérdést: – Hol van? – Zavarba jövünk mi felnőttek. Mit feleljünk? A földben? Az égben? NEM! A SZÍVÜNKBEN! S aki nem ott keresi Őket, másutt sem találja.
Sorra gyújtjuk mi is gyertyáinkat, mécseseinket. Nagyobbakat, kisebbeket, vastagabbakat, vékonyabbakat, drágábbakat, olcsóbbakat. Lassan tövig égnek. Egy darabig őrizzük, majd magukra hagyjuk.
Ilyen gyertyák, lángok fényei vagyunk mi is, s voltak az előttünk élők is. Fényüket szerteszórták, melegítettek, vagy égettek, néhányan tűzvészt is csináltak…
Éltek. S míg éltek, lobogtak. Ez a lobogás nem múlhat el belőlünk sem. A halottak nap-i gyertyák fénye bíztasson mindannyiunkat!
Árasszunk fényt és meleget magunk körül! Melegítsünk, s ha kell égessünk is! Hirdessük, hogy ennek a világnak díszei vagyunk, s éljünk úgy, hogy ékességévé is váljunk! Égessük a gyertyánkat, de ne egyszerre a két végéről! Ne rakjunk magunk körül mindent elemésztő tüzet, ne perzseljünk meg másokat! Vegyük észre, ahol fáznak, ahol sötétség honol! Világítson és melegítsen szeretetünk lángja! Égjünk és másokat is gyújtsunk lángra! De tudjunk takarékon is lobogni!
Az öncélú, önpusztító tűz után nem marad más, csak a hamu.
A természet örök körforgásába pedig csak úgy tudunk bekapcsolódni, ha egy-egy kis szikrát elrejtünk gyermekeink, unokáink lelkébe, s ebből a „csillagfényű gyémánt”-ból kell az „örök győzelmet hirdető virradat”-nak felkelni újra, meg újra.
Ez az élet misztériuma. Ez a világosság győzelme a sötétség felett, a fény uralma az árnyék felett, az élet diadala a halál felett.
(első könyvem, az „UJJLENYOMAT”-ból

Share

Dömök Elíz: Elégia…

szeptember 7th, 2012 Posted in Dömök Elíz | No Comments »

Nyúlik az est,

fárad a fény:-

szürke bánat

settenkedik

utánam.

Lucskos avarba,

sárba tapadva

károg az ősz.

A  gazda öröme,

a szüret derűje

messze már.

Nyirkos gyümölcs

toccsan a földre.

-Tétován megállok.

Üzenet nekem?

Neked?

Átallépem,

Összehúzom

kabátom.

Share

Dömök Elíz: Anyám beteg…

szeptember 7th, 2012 Posted in Dömök Elíz | No Comments »

Anyám beteg-, némán perel.

Anyám fekszik-, messzire néz.

Anyám szótlan-, készül valahová.

Anyám lázas-, befelé figyel.

 

ő kicsiny-, mégis óriás nekem.

Ő ráncos-, mégis tündérszép nekem.

Ő sápadt-, mégis viruló nekem.

Ő gyenge-, mégis erőt ad nekem.

 

Anyám,  várj még-, hisz semmit sem adtam!

Anyám,  nézz reám-, hogy bátor legyek!

Anyám, szóljál-, hogy válaszolhassak!

Anyám, ölelj át-, hogy meg ne fagyjak!

 

Önző vagyok-, mindig Tőled kérek.

Megszoktam-, hogy Hozzád mindig jöhetek.

Ne hagyj itt-, félek árva lenni-, mert a

Te szemeddel rám többé senki sem tekint!

 

 

Share