Nyitott marad a csönd utánad,
Lépteid viszi kimondott szavad,
Ide mindig hazavárlak,
Itt hagyott részed bennem marad.
Nyitott tenyérrel várlak,
Ha jössz, megsimítalak,
Karunk úgy hull egymásra,
Mint nappalra, égő alkonyat.
Ha hazajössz, ajtóm nyitva,
Megkérdezem, éhes vagy e,
Ölem, s asztalom terítve vár,
Hogy belezuhanjunk a semmibe.
2012-04-24
vicsorgó nappalok tépázzák
múltból szőtt kabátod
nem veszed le csak
szorongatod foszladozó
szálait melyek ujjaidba
égetnek stigmát
körülted csahos lelkek
marakodnak nem létező
koncon te térdre rogyva
várod hogy fél lábad kinőjön
2012-04-18
úgy égeted sejtjeimbe a szenvedélyt,
hogy minden megszűnik körülöttem,
őrült vágy indul ujjaimban, hozzád érek,
végigszáguldok pőrén és esztelenül
hajlataidon, felfedezem a csodát,
magamévá teszem buján
szemérmetlenül mit Isten adott,
kirobbanó vágyban
fürdetem a holnapot
2012-04-22
most csak beszélgetek veled,
mert nem vagy itt, gondolataimmal
öntözöm virágaimat, melyek mélyen
ívódnak a földbe, ha megjössz
kihajtanak, mint vágyaim s kávéillat
tölti be a szobát, kint sarjad minden élet,
a remények újraélednek, ahogyan
lelkemből is fényre törnek a kétségek
és kérdések, belefúlnak a nappalok
monoton perceibe, fahéjillatú-tea
gőzölög a csészében, melyben ajkad
ívét hagytad, nyelvemen méz-forró
emlék sejlik fel, éjszakánként
bőröd szantálfa-illatával takarózom
2012-03-24
már újul a természet, ibolyák, árvácskák
lebbentik szirmaikat s nyújtózkodnak téli
álmukból ébredve s hallani, ahogyan pattannak
a rügyek bomlanak ágyaikon, te tűpárnákon
fekszel, míg cseppekben hull beléd az élet s
minden semmivé lesz mit levendula-illatú
vágyaid teremtettek, fehér falak között
bujkálnak fájdalom-emésztett gondolataid,
pókhálóként szövik a jövőt, mint pók, ki
végül önmaga lesz az áldozat, a csapda
készre hízta magát, de harcolnod kell
ellene, mert anélkül Isten sem áll melléd,
még akkor sem, ha én kérem meg rá.
2012-03-24
Tudod Kedves most úgy ragyognak a fények a
város felett, mint meg nem gyújtott gyertyáink.
Kórházszagú napjainkra rátelepedett az idő,
s az üres folyosók csöndje úgy zúg fülembe
mint amikor delet harangoznak.
Lepedőránc-arcodról letörölnék minden
belevésett gyötrelmet, de oly távoli a
vágy a valósághoz, hogy már nem tudom
merre induljak. Félrehúzott függönyön túl
sötétbe-ragadt álmunk járja lassú táncát
valami megnevezhetetlen zenére.
2012-03-21
az utcán sietős emberek unott arcát
figyelem lábukat ütemre rakva húzzák
maguk után sorsukat próbálom kitalálni
mennyiből élnek naponta de nem néznek
rám szemükben szűk világuk mint egy kör
aminek nincs ajtaja sem ablaka amikor
meglátlak még nem tudom ki vagy nem
ismerlek mégis valami furcsa érintést érzek
bőrömön bár még háttal állsz nekem
megfordulsz én mosolyba-rekedten nézlek
s te azt mondod ugyanaz a szemünk
2012-03-14
az ajtó már rég magára húzta a tegnapot a
meghámozott narancs pőrén árválkodik a
konyhaasztalon mert éhségünket egymással
csillapítjuk s figyelmen kívül hagyjuk a
gyomor-szükségleteket csak szorítjuk
markunkban a pillanatot s félünk hogy
kicsorog belőle az idő egymásba fonódó
árnyaink betöltik a szobát s a csendben hallani
lehet ahogyan viaskodnak göröngy-botlott
múltjaink mindegyik a maga útján akar
haladni a szőnyeg rojtjaiba kapaszkodva
kint fékevesztett autók döccennek át
fekvőrendőrökön de mi őrizzük a csendet a
hártya-szőtt félhomályban gyapjúillattal
takarom tűz-égette tested s én megkérem
Istent hogy ne vendégként lépje át a küszöböt
mert szükségünk van jelenlétére de annyi
ideig sem marad míg kihúzom a fiókot hogy
gyógyszert keressek csak huzatnyi érintése
lehel bőrünkre tömjént
2012_03_13
Madártoll hullik a vetésre,
benne megbokrosodott kerekek.
A mélyben elvetemedett álmok
sarjadnak, s azt hiszik, itt a fenti
világban nincsenek se Istenek se gátak.
A héják vadásznak.
Alattam dübörögnek a sínek,
valami távoli, homályos
párhuzamba visznek,
nincs kitérő, csak a kanyarok
hitetik el velem, hogy „máshol” is van.
Százhármas szék vagyok egymagam.
2012-03-11
ősrobbanás óta zuhanok valami
felé át az éteren csillagokon
fékezhetetlen
átverekedem magam az Orion-
ködön végig a Tejúton
bolygók születnek halnak
körülöttem
parázsló tűzcsóvák között
csak hullok suhanok
talán Istennel is találkozom
homlokomon nap ragyog
s amikor megérkezem
szemközt vagy velem
2012-03-09