Szépirodalmi alkotások az Irodalmi Rádió szerzőitől

…feltört tenyeremmel
letört arcod simogatom
fogyó mosolyú Ősz,
sápadt sikátorokba rejtelek,
ölemben pihegsz…

 Szeretem a bronz ízű várost
mikor magányos agg lámpatestek
kísérnek az évszakon át,
léptemre válaszol a tér,
színtelen kopogás.

 A Duna-part,mint zongoracipelő
fáradatlan robot, vállain
megpihen a történelem,
a folyó, lomha, törtető,
időt karcolnak habjai,

letűnt kort idéz a macskakő,
repedések közt inal a múlt,
de kitart és mesél,
mint megannyi vascipő…
és kolonc lelkek bolyongnak.

Hat. Vagy talán nyolc tojás.
Átlag napesti fejadag.
Bors,
csók,
vegeta,
ölelés,
pirospaprika,
mosoly.
Megfelelő arányban elkeverve,
precíz, csomómentesen.
Hogy csinálod?
Nekem összeragadtak a fűszerek.
-Sótlan lett kedvesem…
(Talán már a veled is,
vagy a biztos velem).
A hagymát kifelejtettem.
Pedig az a legfinomabb,
üvegesen.
S mégis könnyezem…

A monitor tükre szemednek,
szemtelen smile a mosoly
mely a hétköznapokon
flegma arcodra ráfeszül.
Ülsz magányban, egyedül
és nem vagy több, csupán
egy séma, internet fogoly.

A billentyűk “puha” ujjaid,
bőröd helyett hozzájuk érek.
Villog a színtelen ideál,
-egy új üzenet érkezett és
ülsz vackolt szerelmeken
és nem vagy több, csupán
egy séma,internet fogoly.

… és újra rajzolom ajkad ívét
tested lágy vonalát,
hajad esését miként válladra omlik
és arcomba csap,
újrahangolom hangodat
szerelmes szavaid
foszlott érzelmeink húrjait;
átírom emlékeinket
térben és időben s, majd
a csillagokban landolunk.

újra álmodom azt a mosolyt,
kiszínezem tetteim
szivárvánnyá lesz minden,
és nem hull több levél,
minden bokron fehér szegfű terem…
-itt a toll! Rajzolj velem!

Rajzold újra életem,
fesd át lelkem
zongorázz el egy dallamot
mit azelőtt nem hagyott.
Írd át emlékeink
itt e földgolyón
és utazzunk együtt egy léghajón
mi a fellegekbe visz…
addig újra álmodlak
és kiszínezem tetteim.

A nap nyugszik, majd felkel,
szirmot sír tavasszal a barack,
a pázsiton harmat szendereg reggel
és kakasszóra ébred a paraszt,

kócos búzaszálak közt viháncol,
pajkos bújócskát játszik a szerelem,
néha szemöldökén a hold egyet ráncol
és mosolyogva szemlél csendesen…

még hömpölyögsz ereimben,de
csupán néha serkensz fel,
általad ejtett barázdákon
és szép lassan kérgesedsz,
egy seb a többi mellett,
majd heggé leszel…