Ma sem köszön be kartonomba még
az éhhalál. Maradhatok tovább
kevély király, kinek koszos, koros
borosta körpalástja zsírban áll.
Könyörgyönyör. Padon hagyott falat.
Neked csömör, nekem fagyos zamat.
Telem felén felém dobott szemét!
Örömre gyúrva gyűr kezem belém.
Belem velem vigad ha megtelik,
szagos vihar csavarja reggelig.
Amit leírsz,
üres szavak füzére csak.
Lehetne akár egy világ is,
vagy a kozmosz spirális fénytánca
tükre, a csillagász szemében,
búvárok jelzőfénye a tengermélyi éj
nem szűnő sötétjét hasítva,
kritikusod könnye, ki verseid tanítja
hosszú-hosszú emberöltők távolában,
téged választva a holt költők láncsorának
medalionjaként …
Lehetne didergőnek kabát
vagy fuldoklónak csónak,
gyilkosnak ítélet,
esetleg a tizenharmadik hónap
éhbére a nyugdíjas zsebében,
rettegés a vágóhídra vonszolt állatok szemében,
marcipánfigura,
születésnapi torták krémjére állított
édes, cukros igézet …
…
Persze akármi más is.
ezernyi csábító ígéret.
…
Korhelynek óbor, halottnak koporsó,
sörbűzös csehók szutykos pultján a korsó,
süketek csöndje, némák hallgatása,
vakok ében fényű íz-érzés-hang világa,
vonatfütty, madárdal, munkába hívó sziréna, s a
döglött zebrák marjából koncot szakító
félős hiéna is lehetne,
vagy királyok méregdrága nincsből szőtt ruhája szélén a szégyen foltja,
munkanélküli, akinek semmi dolga,
mégis minden nap új reménnyel ébred;
lehetne bármi.
De értsd meg végre! Kérlek!
Üres szavak füzére csak.
Nyelvelő prosti.
Kufára a szónak,
ki felkínálja magát
minden olvasónak.
Majom ül az ágon, s lázban
figyeli a vászon sátram.
A vacsora nájlon zsákban,
fut a maki gyorsan, bátran.
Szedi-eszi Hakapeszi,
kiveszi, bekebelezi,
ügyeli nehogy meglássam,
hogy ürül a vászon sátram.