Keszthelyi Márton: Úgy jöttél…

Magasan a nap közelében hol
Ikarus szárnyai olvadtak meg
hókristály hegyek omlanak
össze s a csordultig telt kis
patak kanyargós medrében
kapaszkodva rohan a mélybe,
hóvirág szirmok földjére s
hullámzó felszínén elhajózik
vele a tél,csupán a reggeli
csípős szél dagasztja vitorláját
kövérre,hogy önmagát túlélve
reménykedjen a világ zord
évszakának más hazát találni
végre s hol a telet nem temetik
el örömködve,bábuként elégetve.
S ahogy ablakomból kihajolva
fürkésztem a távolt lestem
minden percét az óvatlan
pillanatnak mely szemembe fújta
távoli pillantásod s úgy jöttél,mint
a tavasz oly lengén és illatosan,
törékeny fiatal hasadon játszadozott
a nap s mosolyod,mint egy virág
nyílt ki arcodon és piros ajkad
szegletébe ült nevetéssel öledben
olvadtam fel erre a zsibongó világra,
hol most lankás völgyeiden át
menekülök hozzád Te kedves,
Te szívemnek oly drága.
Mondd hová leszek nélküled ha
elcsitul bennem vad fiatalságom
mérhetetlen lázadása?Mondd hová?

Share
Posted on szerda, április 1st, 2015 at 08:07. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply