Keszthelyi Márton: Tavasz

Lassan elköszön integet a tél
s lerántja hóleplét erről a világról
és a fázós meztelen földet majd
melengető napsugárral öleli át s
lágy virágszirmokkal takarja be
a kikelet.Erdő,mező,rét s legelő
melyen szeretnénk egy ember öltőt,
velünk együtt lélegzik s szippantja
be a tavasz bódult illatát.S ahogy
a fák duzzadt rügyeiket bontják
egy új élet halomnyi virágába,úgy
sétálnak alattuk új szerelmek
hóvirág halmok meseszép világában.
Kéz a kézben,szemek a szemekben
s felejtésbe merül minden bú e földi
létben.Kacér pillantás,fiatal szenvedély,
mindent elmond egy őszinte nevetés s
ha az ajkakon nem csüng már a szó,
csókban egyesül a vágy és a jó s
megállni látszik a tétova idő,az
erdő is mozdulatlan,néma figyelő.

Share
Posted on szerda, április 1st, 2015 at 08:06. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply