Kováts Péter: Mindig volt egy

Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.

És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.

Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,

kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.

Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.

Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzd’tünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.

Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a soros keserűségét elviselni.

És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.

Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.

Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.

Most van egy,
Ki hajdan elvarázsolt,
Ki mindig megbocsátott.
De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
S a végtelen létbe átvezet.

S ha majd a hangom elakad,
És tollam is árván marad,
Mindig lesz, ki olvassa majd
A neten szétszórt álmaimat.

Share
Posted on kedd, június 11th, 2013 at 18:52. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

3 hozzászólás to “Kováts Péter: Mindig volt egy”

  1. Nagyon tetszett a versed.

  2. avatar Hajdu Zsuzsa szerint:

    Visszaidézted a fiatalságom, az életem. Hálás köszönet érte. Nagyon tetszett a versed.

  3. avatar Eniko szerint:

    Ez nagyon szep!!!!

Leave a Reply