Rózsa Iván: Apocalypto

április 23rd, 2012 Posted in Rózsa Iván | No Comments »

 

 

Rózsa Iván: Apocalypto

 

 

Egyszer felfortyannak az istenek,

És akkor vége lesz mindennek,

Ebbe a Föld is beleremeg,

Eltűnnek majd az ózonrétegek,

Elolvadnak majd a jéghegyek,

Kiömlenek majd a tengerek,

Menekülnek – de hova? – az emberek,

A magasban meghasadnak a bércek,

A mélyben megolvadnak az ércek,

Miattatok lesz ez, férgek,

Ti vittétek zsákutcába a földi életet,

Ti játszotok ki egymással népeket,

Megváltást még csak ne is kérjetek,

Igaz, erre nincs is igényetek…

 

 

Budapest-Budakalász, 2007. január 11.

 

Share

Rózsa Iván: Abszurd

április 23rd, 2012 Posted in Rózsa Iván | No Comments »

 

 

Rózsa Iván: Abszurd

 

 

Mi volt előbb?

 

Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Szerintem a tyúktojás…

 

Szemüveg nélkül

 

Szemüveg nélkül nem látom jól, hogy hová tettem a szemüvegem…

 

Klubhűség

 

Lilla cicám piros színű bolha-nyakörvet visel, fekete csat-bújtatóval. Ezzel is jelzi lojalitását a gazdájához. Ugyanis Lilla macskámhoz hasonlóan én is Pécs, Kispest és Milan drukker vagyok. Ezen focicsapatok mezének színe köztudottan piros-fekete…

 

Derűre ború

 

Délutánra kiderült, hogy beborult… Majd lassan eleredt az eső…

 

Guillotine

 

Franciaországban vágasd le sürgősen a hajad, miután halálra ítéltek…

 

Abszurdisztán

 

Abszurdisztánban a vak látja a jövőt, a színvak elismert festő, a botfülű híres énekes, pedig csak tátog a mikrofonba, a pösze hosszasan szónokol a tévében, a süket rádiót hallgat, a kopasznak futás közben lobog a haja, a rendőr nem a közért van, hanem a köz ellen, a törvényhozó politikus szegi meg leginkább, leggyakrabban a törvényeket, a kecskére bízzák itt a káposztát, a disznók pedig szabadon megválasztják gyilkosuknak a böllért… Talán elég ennyi példa, hogy mindenki előtt világos legyen, hogy melyik – még – létező országról van szó…

 

Élet és halál

 

Halálunk után kezdődik a tényleges életünk? Addig csak álmodtuk, hogy élünk? És ami most még megfoghatatlannak tűnik, az lesz az igazi valóság? Elalszunk és egy más dimenzióban ébredünk…

 

Paradoxon

 

Mihelyst teljesül egy vágyunk, máris másra vágyunk. Ez is egy megoldás: a vágyaink kioltása. De mégsem élhetünk aszkétaként, egykedvűen…

 

Születés és halál

 

Szenvednünk kell, hogy megjelenhessünk e világban. Szintúgy gyötrődni kell, hogy ezt elhagyhassuk…

 

Kártyajáték

 

Az egyik 19, a másik meg egy híján 20. A kaszinóban a 21 a nyerőszám…

 

Amorf

 

Az amorf is egy alak: az alaktalan alak…

 

Semmi és valami

 

A semmi is valami: a valami ellentéte, negatív lenyomata…

 

Pásztorok

 

A kondát a kondás őrzi, a gulyát a gulyás, a csordát a csordás, a csikót a csikós: a nyájat miért nem a nyájas?!

 

Ha ez így megy tovább…

 

Lassan eljön újra a magyar narancs, a magyar gyapot időszaka, világa. Nemsokára, ha ez így megy tovább…

 

 

                                                                                                Budakalász, 2009. február 8.

 

Share

Szebeni Sándor: Rózsát vagy valami más virágot

április 22nd, 2012 Posted in Szebeni Sándor | No Comments »

Csók személytelen és oszthatatlan
zeneszó nagyságos fájdalommal
s az emlegetett sárga nagy hajó
körülötte a csodálkozókkal

fluoreszkáló védősisakban
ácsorognak a figyelők között
csak állnak viharban jégesőben
a kiválasztott férfiak mögött

rózsát vagy valami más virágot
kapnak a százéves nyeretlenek
a sűrűsödő örvényspirálok
gyűrűjében rekedt kísértetek

őszi bánattal felvirágozott
bús özvegyeik csónakba szállnak
s bedobják a folyó közepébe
a szívükből sarjadt virágszálat

Share

Szebeni Sándor: N.N. festő halálára

április 22nd, 2012 Posted in Szebeni Sándor | No Comments »

Ágaskodó cirkuszi lovak
hátán lapul meg kapaszkodva
s banánfüzérek között sétál
festményein a futórózsa

szolgálói cirmos bogarak
ravatalán huszonegy lepke
tündérrózsa-álom-virágpor
hull a domború pontszemekre

Share

Szebeni Sándor: Valami ismeretlen bánat

április 22nd, 2012 Posted in Szebeni Sándor | No Comments »

Barátok boldog őrületben
emberrel teleírt vasárnap
feltartott ujjamra lepke száll
valami ismeretlen bánat

kutyatej a vaslétra alatt
bóbiskol egy elgurult kalap
játszom az üres madárházban
röptetek tört szárnyú madarat

 

Share

Szebeni Sándor: Tarisznyás bolond öregember

április 22nd, 2012 Posted in Szebeni Sándor | No Comments »

Életpusztító hadigépe
nyergéből leugrik  a földre
hadonászik lobog szakálla
zihál konokul lélegezve

viseli vitézi érmeink
ez az ember közülünk való
s ő merengve így szól én vagyok
az a széles szertelen folyó

tarisznyás bolond öregember
lábad nyoma a sáros havon
összezárt szájad éneklését
áthallani a vályogfalon

gyűlnek időtlen énekedben
kőtáblák izzó parancsai
ördögfik másznak lányaidra
nem tudsz az égig kiáltani

Share

Czégény Nagy Erzsébet: sors

április 22nd, 2012 Posted in Czégény Nagy Erzsébet | No Comments »

vicsorgó nappalok tépázzák

múltból szőtt kabátod

nem veszed le csak

szorongatod foszladozó

szálait melyek ujjaidba

égetnek stigmát

körülted csahos lelkek

marakodnak nem létező

koncon te térdre rogyva

várod hogy fél lábad kinőjön

 

2012-04-18

Share

Czégény Nagy Erzsébet: szenvedély

április 22nd, 2012 Posted in Czégény Nagy Erzsébet | No Comments »

úgy égeted sejtjeimbe a szenvedélyt,

hogy minden megszűnik körülöttem,

őrült vágy indul ujjaimban, hozzád érek,

végigszáguldok pőrén és esztelenül

hajlataidon, felfedezem a csodát,

magamévá teszem buján

szemérmetlenül mit Isten adott,

kirobbanó vágyban

fürdetem a holnapot

 

2012-04-22

Share

M.Simon Katalin: Föld Napjára

április 21st, 2012 Posted in M. Simon Katalin | No Comments »

Fát ültetek neved napján,
Életünk szerelme,
Tiszta vízzel locsolgatom,
Hogy tegyek kedvedre.

Erdő, mező szép virágát
A pártádra tűzöm,
Minden lélek, kit nemzettél,
Benned gyönyörködjön.

Számodra a Jóistentől
Méltó kegyet kérek:
Őrizze meg tisztaságát
Tengerkék szemednek!

Share

T. Molnár Zsuzsanna: Jegyzeteimből (1)

április 18th, 2012 Posted in T. Molnár Zsuzsanna | No Comments »

Tisztában vagyok azzal, hogy naponta legalább egy oldalnyit kellene írnom, hogy karban tartsam magamat.  Rettenetesek ezek a gondolatszegény szürke téli hónapok!  Lebénulok, és legfeljebb az újság lapozásáig jutok el. Keserűen figyelem lustaságomat, bénultságomat, tehetetlenségemet. Ennyi lett volna az a csoda, igyekezet, amelyet húsz évvel ezelőtt megkaptam?  Elveszíthetem a gondolataim sebességét, az írás kegyelmét, ami megérintett?  Gyakorolnia kell az írónak is, mint a zenésznek, énekesnek és a jó kézművesnek.

Olvasni próbálok. Több könyvért nyúlok, de nem köt le egyik sem. Sokféle szerző megfordul polcomon: a klasszikusok, a jelen divatosai és az ismerőseimé is. Felnyúlhatok értük egy gondolatcsere erejéig. Ott a Biblia is. Súlyos szövegét azonban alig értem. Bár szeretném, még nem jutnak el lelkemig a kinyilatkoztatások mély, szavakon túli misztikus metaforái, jelentései. A katolikusok imakönyvet forgatnak, nem Bibliát.

**

Két oltást kaptam, mégis romokban heverek. Zsuzska azt mondja, ez nem az a vírus. Ez valójában Papó vírus, tőle kaptam el. Mindketten pocsékul állunk. Azt kell mondanom nagy rossz indulatomban, hogy ő egy megátalkodott macsó. Munkál a férfigőg. Gyógyszert suttyomban szed, befolyásolhatatlan. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki meggyógyult. Én igazi nő vagyok. Mértékkel, de panaszkodom. Zsuzska olyan kimerülten jön haza a rendelőből, hogy csak messziről nézeget bennünket. Nem tartja komolynak a bajunkat. Együnk vitamint és Aszpirint! Mintha a drága Sanyi doki mondta volt 1940-ben!

**

Pihenésképpen kezembe vettem egy 1887-ben írt Krúdy-regényt: Régi és új emberek. Egy régen eltűnt korszakról és alakjairól mesél. A témát Mikszáth sem tudta kikerülni. A dzsentrik hanyatló világa kiégett, lerongyolódott, halálra ítélt alakjaival. Ahogy mesél, ahogy fest tájat, embert, kocsmabelsőt! Még nem ér fel Szimbádig, még Mikszáth köpenyébe kapaszkodik, de míg a nagy előd megbocsátással nézi a századvéget, Krúdy szomorúsággal tekint a korra, mintha koporsó után ballagna egy őszi délután. Kiragyogtat egy–egy nőalakot a környezetből, de nincs általános jó véleménye hősnőiről. A Felvidék különös tájai, aztán Buda, benne Tabán girbegurba utcái a későbbi műveiben is megjelennek, és varázslattal övezi mindet, ahol gyönyörű asszony – és leányalakjai élnek, szeretnek, meghalnak, ahol csipkefüggönyök mögül jelezgetnek a szerelemre vágyó gavalléroknak.

**

Stefi, azt hiszem, felháborodott a prózaversemen. Mindjárt küldött is egy szonett koszorút a szépről. Érlelem a válaszomat. Ő valóban csodálnivaló. A reneszánszba gondolom őt, áradó versfolyamait, akár szonettet, akár sestinát ír. Útban van az országos hír felé.

**

Sára unokám vackot készített magának a másfél négyzetméteres tárolóban. Nem jutott számára fél négyzetméter sem. Plédet terített a kőre, két kicsi párnát a háta mögé csúsztatott. Összehúzódott embrióülésben, behúzta a szekrényajtót. Villany nincs, teljes a sötét. A konyhából hallgatózunk. Csak csend szűrődik ki. Egy idő után kibújik. Derűs, nevet. – Mit csináltál odabent? – kérdésünkre annyit mond: – Kísérleteztem. Mi felnőttek nem értjük a kíséretezés tárgyát és célját. Nincs lombik és pipetta, csak a sötét.

Álmatlan éjszakáim viaskodásaira gondolok, az útkeresésre, a megoldás lehetőségeire, az éjszaka sötétjéből érkező jó és rossz válaszokra. A sötétben mindent tisztábban lát az ember. A lehunyt szemhéjunk mögött a dolgok más „megvilágításba” kerülnek, számtalan aspektusból jönnek elénk a problémák és a megoldások. A csendben és a sötétben érzékenyek vagyunk és bölcsek, mint a vak emberek.

Vajon a nyolc éves unokám, mire kereste vállalt csendjétől és sötétjétől a válaszokat?

Share