Horváth Dávid Boldizsár: Virágvasárnapi passió

Virágvasárnap volt – delet ütöttek a püspöki székhelyen. Az öreg kántor házában négy férfi állt – egy kis szobában. A passió főpróbáját tartották a fél egyes szentmise előtt.
Tivadar, a misét celebráló fiatal pap már várta őket – hogy elmondhassa a hírt: „a következő szentmisén nem lesz énekes passió!”. Erre készült, annál is inkább, mert a passió éneklés tervét ő is csak Ambrustól, az énekes kvartett legifjabb tagjától tudta meg – pár nappal korábban.
„Velem itt mindent le lehet nyeletni?” – kérdezte magában dühösen Tivadar atya, amikor Ambrus – aki a főiskolás hittanos-csoportjának tagja volt – így szólt: „Az öreg kisegítő kántor, Gáspár bácsi, idén is tervezi a virágvasárnapi miséden kórusunkkal a passió eléneklését.”
„Hát nekem erről nem szólt!” – mondta meglepetten Tivadar. És azt gondolta a dolog kapcsán: elöljáróim már biztos elutasították az öreg kántort azzal az ürüggyel, hogy a többi virágvasárnapi misén a város két nagyobb létszámú, mi több, mívesebb templomi énekkara teljesít szolgálatot. És ezért most ismét hozzám jön, mint ahogy tavaly és tavalyelőtt is… De mindennek van határa! Tudja, hogy nem szeretem azt a vérszegény produkciót, amit passió címén előad sorstársaival – ezért idén már meg se kérdezett, hogy jöhetnek-e. Hát ezt nem! Különben is, a fél egyes mise az orgona és éneklés nélküli csendes mise az év minden vasárnapján: hát legyen virágvasárnap is az. Ebből nem engedek! – dohogott magában, és az is eszébe ötlött: Ő már külön készült lélekben az alkalomra – kíséret nélkül…
Ambrus a fellépés tervét nem minden számítás nélkül osztotta meg Tivadar atyával. Ugyanis ő csak pár hete érkezett – immár szezonálisan – besegíteni a passió-játékba. Hívták, de ő csak könyörületességből jelent meg, mert a vasárnapi énekpróbákat a kántorlakon a háta közepébe kívánta. Tán nem tudott énekelni? Dehogynem! Bivalyerős hanga volt, négyük közül a legerősebb, csak hát kottát olvasni nem tudott… Ez volt fő a hátránya korosabb társaival szemben. Nem szólva az öregek több évtizedes rutinjáról, amit a közös éneklések kapcsán szereztek, így a szólampróbák a korábbi műsorszámok felelevenítéséből álltak, ahol idősebb kórustagoknak nem volt türelme az újoncok betanítására. Tapasztaltságuk nyomán a passió előadásánál is értelemszerűen minden fontosabb szerepet maguk között osztottak ki évről-évre. Mise évtől függően Márk, Máté vagy Lukács evangélistát, Jézus és Pilátus szerepét is.
Ambrusnak meg Péter apostol, a római százados, jobb és bal lator vagy a szolgák nem is állandó szereplői közül jutott egy vagy két szerep. Illetve a társakkal közös szerepben idézte meg a tömeg „Feszítsd meg! Keresztre vele! Barabást!” stb. kiáltozásait, a megváltástörténet drámai, sorsfordító pillanatait. Mégis bántotta hát, hogy a megernyedt hangszálú veteránok domboríthatnak, neki – a legerősebb hangi adottsággal – pedig csak az örökös epizódszerep jut. Pedig egy hosszabb szerep vállalása csak felkészítés kérdése lenne, de az öregek mindent rutinból megoldanak – akar is közülük bárki foglalkozni vele!
Ráadásul ennek a kórusnak korábban voltak Ambrus korosztályából is tagjai. De őket a régi-módi kórusvezető, Gáspár, csipkelődő stílusával, keresetlen modorával elüldözte. Ö maradt hírmondónak, akit húsvétkor még be lehetett fogni: Ő, aki nem tudott nemet mondani. De most Ambrus – Tivadar atyában esetleges szövetségest talált az idei esztendőben. Reményt az idei virágvasárnapra, hogyha már a kotta-analfabétizmusa miatt nem kaphatott komolyabb szerepet, akkor immáron társai sem fognak labdába rúgni. Ugyanis ő már értesült, hogy a püspökség két papi munkatársa elutasította Gáspárt a virágvasárnapi passió-éneklés tervével. És remélte titkon, hogy idén Tivadar atya is nemet mond…
Így is lett. Négyen léptek be a sekrestye ajtaján 10 perccel a szertartás előtt – előkészülni a bevonulásra. Tivadar atya kérdő tekintetében érkeztek meg.
– Dicsértessék Jézus Krisztus! – lépnek be az ajtón.
– Mindörökké. Hát kántor uramék mi járatban? – érkezik a felelet.
– Hogyhogy? Jöttünk idén is a virágvasárnapi szolgálatra – felelte kimért ünnepélyességgel a kántor.
– Hát ma nem! Nem is volt megbeszélve! – veti oda hamiskás döbbenettel az atya.
– Azt hittük örömmel látsz, és különben is hónapok óta ezt próbáljuk! – túloz, nyomásgyakorlás céljából a kántor.
– Amit megmondtam, megmondtam – akarta rövidre zárni a pap a vitát.
Közben Gáspár valami mentő ötleten törte a fejét, majd felkiáltott:
– Legyél te akkor Jézus! Legyen tiéd a főszerep!
– Akkor sem. – rökönyödött meg a kántor húzásán a pap.
Döbbent csend lent…
– Márk evangélista? – vetette fel egy kis szünetet tartva, de szinte már pimaszul a kántor.
– Nem volt megbeszélve: ének és orgona nélküli csendes mise lesz! – próbált magabiztos lenni a fiatal pap.
– Hát jó! – adta meg magát Gáspár, az öreg kisegítő kántor, hangjában sértődöttséggel. A kántor úr elkomorultsága nem is volt csoda, hiszen ő ilyen szégyent hivatásában még nem élt meg. A párbeszédet követően rövid tétovázás után a kis kórus elindult kifelé. Aki nem tudja maga elé képzelni őket, tanúsíthatom, vert hadak voltak… A hangulatot még gyászosabbá tette Béla, az egyik öreg kórustag, maga elé vetett mondatfoszlánya: „A mi időnk is lejárt…”

Ambrusban is az események után felemás érzések bolyongtak. Egyrészt megkönnyebbült az elmaradt – nem kívánt – fellépés okán, másrészt együttérzés járta át Gáspár, az öreg kántor és a másik két idős társa iránt – a drámai hangvételű párbeszédet követően. Feltárult benne az emberi viszonylatok örök igazsága – mindig több nézőpont van…

Így szakadtak meg az öreg Gáspár szervezte passiók a fél egyes szentmisén a Székesegyházban.

De egy kérdés azóta is ott motoszkál időnként Ambrus fejében: Ha tőle egyszer hirtelen – mellbevágó módon – azt kérdeznék: „Lehetsz te a Jézus! Vállalod a passiót?” – akkor vajon mit válaszolna…

Csak a jelenlegi választ ismerte: „Nem tudom elvállalni, még nem tanultam ki a szólamot.”

Share
Posted on vasárnap, április 8th, 2012 at 13:57. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply