Holbay László: Egy ismeretlen veréb mennybemenetele

Zsoldos-Demjén Anetta szerkesztő ajánlása:

“Az élet végén az eddig egyenesnek vélt utak összegabalyodnak, összekuszálódnak – vallja Holbay László Bosszankodó című írásában. Talán ezen utak kibogozása, a számadás késztette arra az idén 88. életévébe lépő felvidéki szerzőt, hogy a szobája rejtekében megbújó, régen papírra vetett kisprózai munkáit előkeresse és a nagyközönség elé tárja. „Sürget a Nap … úgy érzem magam, mint az a ló, kit  téli istállóba zártak, most első ízben futhat ki a szabadba és a tavaszi levegőtől megbokrosodik. Éjszakáim – örök keresés … újabb meglepő darabokat találok, közben  már jelzett és előkészített  írások részben vagy egészben elkallódnak a szobámban.” Ezen levélrészlet jól mutatja a kötet összeállítására irányuló lázas igyekezetet, és azt is, hogy a szerkesztő számára nem volt kevésbé izgalmas a szerkesztés folyamán váltott levelek olvasása, mint a szóban forgó írásoké.

A 27 művet felvonultató könyv csöppet sem nevezhető egyhangúnak, műfaji és tematikai változatossága jól mutatja az író sokrétűségét. A novellától kezdve a visszaemlékezésen, glosszán át egészen a kultúr- és társadalomkritikáig terjed a paletta. Többek között filmről, színházról, költészetről, zenéről, háborúról és békéről, az egérfogás művészetéről, a kenyér és a társadalom sületlenségéről, rólunk, emberekről és persze önmagáról vall páratlan iróniával és éleslátással, helyenként a tőle megszokott epés stílusban. A világlátott, sokat tapasztalt író nem fukarkodik, gazdag élet- és ismeretanyaggal tölti meg írásait, melyek nemcsak szórakoztatóak és elgondolkodtatóak, de tanulni is lehet belőlük.

Magam részéről ezt az összeállítást értékmérőnek tartom, nemcsak Holbayt ismerik meg belőle, de a kort is minden nyomorúságával – summázza a szerző levelében. És valóban: egy sokarcú Holbay bontakozik ki a közel harminc prózai műben, vall a múltról és tükröt tart jelenünknek, kijelölve az irányt, mely az alapvető emberi értékek mentén halad. Nem ígérem, hogy az olvasó felhőtlenül fog szórakozni, azt viszont igen, hogy tanulságos utat jár be, és értékes élményekkel gazdagodik. És hogy honnan jött a cím? Olvassa el a könyvet, és találjon rá a válaszra.”

A kötet megvásárolható az Irodalmi Rádió szerkesztőségétől 1890 Ft-os áron.

www.irodalmiradio.hu

FacebookTwitterIWIWShare
Posted on vasárnap, május 29th, 2011 at 21:41. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply