olasz
zeneszerző
Rossini életműve több tucat opera mellett egyházi művek, kantáták, vonósnégyesek és vokális zene. A sevillai borbély - 2 felvonásos vígopera. Beaumarchais 1775-ben Párizsban bemutatott komédiája nyomán Cesare Sterbini írta szövegkönyvét. Bemutatóján, 1816. február 20-án megbukott, de az azt követő előadások átütő sikert arattak. Magyarországi bemutatójára 1820-ban a pesti Német Színházban került sor. Beaumarchais többször is átdolgozta a témát. Ezek a színművek tucatnyi zeneszerző megzenésítésében láttak napvilágot. Így - többek közt - Mozart, Rossini, Paisiello és Paër is zenés darabot komponált belőle. A cselekmény: Az idősödő Don Bartolo doktor egy barátja árván maradt leányát, Rosinát neveli. A kisasszony busás örökség várományosa, amihez akkor jut hozzá, ha nagykorúságát elérve férjhez megy. Ezt a doktor is jól tudja, és a házasság gondolatát forgatja fejében. A cél érdekében szinte bezárva őrzi a leányt, aki csupán énektanárával, Don Basilioval és Figaroval, a borbéllyal találkozhat. Egy nap Almaviva gróf a Prado sétányán meglátja a szemrevaló leánykát, s szerelem gyúl kalandor szívében. Kinyomozza, hogy Sevilla óvárosában, Bartolo doktor házában él leendő arája. Diák ruhában, Lindoro álnévvel ad szerenádot a kedvesnek. Nehezen sikerül kapcsolatba kerülnie a leánnyal, ezért Figarohoz fordul segítségért, akinek esze, mint a beretva és egy-két zacskó csengő aranyért igen segítőkész szokott lenni. A borbély ötlete alapján Almaviva kapatos katonakáplárként akarja elszállásoltatni magát Don Bartolo házában, de kiderül, hogy a doktor mentesítő okmánnyal rendelkezik. A látogatás viszont épp elegendő ahhoz, hogy Rosina felismerje a neki szerenádot adó ifjút. Időközben a doktor tudomására jut Almaviva szándéka. A frigyet meg akarja akadályozni. Don Basilio a gróf rágalmazásában látja a megoldást, Don Bartolo viszont egy azonnali házasságkötésben. Almaviva újra próbálkozik. Megjelenik Don Basilio házában, mint az énektanár Don Alonso nevezetű tanítványa, s arra hivatkozva, hogy a mester megbetegedett ő kíván Rosinának órát adni. Persze Figaro is feltűnik. Don Bartolot szeretné megborotválni. Ezzel az elterelő hadmozdulattal a fiataloknak ismét lehetőségük adódik rövid szóváltásra: a gróf odasúgja Rosinának, hogy este megszöktetik. Figaro közben - arra hivatkozva, hogy a borotváláshoz szükséges eszközökért megy - megszerzi az erkély kulcsát. Minden rendben is lenne, de megjelenik Don Basilio is énekórát adni. A borbély és a gróf próbálja meggyőzni (egy zacskó csilingelő pénzzel is), hogy menjen haza pihenni. A jelenet láttán az ál énekmester gyanússá válik a doktor számára és Figaroval együtt elzavarja. Don Bartolo Rosinának azt mondja, hogy azért akarja megszöktetni Lindoro és Figaro, mert el akarják adni Almaviva grófnak. A leány elhiszi gyámapja meséjét, ám amikor éjfél előtt megérkezik a két ifjú az erkélyen át, a gróf pillanatok alatt tisztázza magát. Don Bartolo az őrséget odarendelve várja a leányszöktetőket. Időközben megérkezik Don Basilio és a jegyző is, akinek házassági papírt kellett írnia. Almaviva kérésére - persze egy csengő-bongó zacskóval alátámasztva - az okmányon Don Bartolo nevét átírják Almavivára, a borbély és az énekmester pedig mint tanúk írják alá. Így mire a doktor a szobába toppan az őrséggel, addigra nem tehet már semmit. A szerelmesek egymásra találtak, sőt, frigyre is léptek. A nagyopera műfajában legnagyobb sikere a Tell Vilmos. Sok operájának ma inkább nyitányát játsszák csak (pl. A tolvaj szarka). Rossini szerepe és jelentősége szinte felbecsülhetetlen az utána következő generáció számára. Hosszú évtizedek pangása után új lendületet adott az olasz dalműnek. Stílusának legérdekesebb oldala a ritmus rendkívüli változatossága, a gyors tempójú áriák, a virtuóz dallamkezelés, ragyogó (olykor harsány) zenekari színek már-már a burleszk határán járó humor. A pontos kiírásokkal elejét vette az önkényeskedő, rögtönző sztár-kultusznak. Szigorú kritikusai nem látnak benne mást, mint a napóleoni háborúból ocsúdó Európa nagy mulattatóját. Ez igaz, de a nagyobbik hangsúly mégis azon van, hogy új olasz zenevirágzás alapjait vetette meg, amelynek szépségében, erejében, változatosságában és igazságában mindmáig gyönyörködünk. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
Pesaroban
született, édesapja, Giuseppe Rossini trombitán és kürtön játszott,
édesanyja, Anna Guidarini pedig nagyon szépen énekelt. Gioacchino gyönyörű
hangot örökölt, ezért szülei művészpályára szánták. Először 8 éves korában
adták szakavatott kézbe: a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdhette
meg zenei tanulmányait. Miután az 1800-as évek első évtizedében a család
Bolognában telepedett le, az ottani konzervatóriumban tanulhatott
gordonkázni, később zongorázni. Példaképe Haydn és Mozart. A tehetséges fiú
nem csak a közönség előtt mutatkozott be, hanem megírta első operáját, első
szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Csupán 18 éves volt, amikor
Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (A
házassági kötelezvény
1810). Újabb vígoperáját
A szerelem próbája
címmel (Rossini első igazán jelentős műve) a Milánói Scálában mutatták be
1812-ben. 1813-ban komponált műveivel - a
Tankréd
és az
Olasz nő Algírban
darabjaival nemzetközi hírnévre tett szert. 1814-ben Nápolyba költözött,
ahol megismerte későbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnőt. Folyamatosan
komponált. Megszüntetett egy ősi nápolyi "intézményt", amelyet a
szaknyelv így nevez - cadenza, vagyis - szabad rögtönzés (improvizáció
azokon a helyeken, ahol az ária bizonyos pihenőket vagy kitartott hangokat
engedélyez. Jó nápolyi szokás szerint itt az énekes és énekesnő cadenzát
énekelt, vagyis szabadon, ad libitum csapongott hangterjedelme, képessége és
fantáziája szerint. Rossini ezt a rögtönzési lehetőséget megszüntette. A
parancs félreérthetetlen: azt énekeld, amit én leírok! A nápolyi színházzal
évi két opera megírására kötött szerződést, de más társulatok számára is
komponált zeneműveket. Hét év alatt közel 20 operát írt. Hamarosan Rómába
utazik, ahol életének talán legdöntőbb fordulata következik be. Kezébe kerül
Baumarchais vígjátéka, és megszületik Rossini fő műve -
A sevillai borbély
c. opera buffa. A szövegkönyv briliáns, a zenei csúcsok szinte maguktól
adódnak. 1816-ban - a premieren elszenvedett bukást követően - átütő sikert
aratott. 1822-ben néhány hónapot Bécsben töltött, ahol a közönség rajongása
közepette vezényelte operáit. További sikeres vendégszereplések következtek
Párizsban, majd Londonban. Végül 1824-ben Párizsban telepedett le. Az ottani
zenei élet, és a Théatre-Italien vezetője lett. Utolsó vígoperája az
Ory grófja
(1828) nem véletlenül szólal meg szinte a párizsi nagyoperett frivol
cinizmusának hangján. 1829. augusztus 3-án mutatták be utolsó komoly
operáját, a
Tell Vilmost. Az
elkövetkező években visszatért Olaszországba, ahonnan utazásokat tett
Franciaországba, Spanyolországba és Németországba. 1836-tól Bolognában élt,
olyan zenei kérdések foglalkoztatták, mint a líceum ügye, melynek egy ideig
igazgatója is lett. Első felesége halála után néhány hónappal újranősült.
Kedélyállapota egyre romlott, a sokféle kitüntetés (császártól, pápától,
szultántól) sem tudta megállítani elhatalmasodó búskomorságát. Az 1848-as
forradalom hatására előbb Firenzébe költözött, majd gyógykezelés céljából
Franciaországba utazott, ahol le is telepedett a Párizshoz közeli Passyban.
Ezután csak egyházi műveket komponált (Stabat
Mater
1842). 1868-ban bekövetkezett haláláig ottani kastélyában élt.
