Niccolo Paganini

olasz hegedűművész, zeneszerző
(1782–1840)

Genovában született, ahol apja egy hajóstársaság szerény részvényese volt. Mint lelkes zenerajongó és tehetséges mandolinjátékos, fiának ő maga adta az első hegedűleckéket. A mindössze négyéves Niccolo súlyosan megbetegedett kanyaróban, ezért gyakran kataleptikus görcsökben szenvedett. Betegsége végigkísérte egész életén. Ötéves korában, 1787-ben kapta első hangszerét, egy mandolint de hétéves korára megkapta első hegedűjét is. 1790ben ismét lebetegedett, valószínűleg vörhenyt kapott. Ebből a betegségéből is többféle testi baja maradt vissza, amelyek haláláig gyötörték: ízületi fájdalmak, szemgyulladás, állandó köhögési inger. Legyengült szervezete már fiatal korában magában hordta a tuberkulózis csíráit, ami halálát is okozta. Az apa kegyetlen szigorral tanította, sokat kellett gyakorolnia, ha nem teljesítette a napi feladatokat, akkor bezárták a kamrába, hogy ott játsszék. 1791-ben a San Lorenzo székesegyház karnagya. Giacomo Costa folytatta a tanítást, hat hónapig tanult nála. Ezalatt többször is nézeteltérések támadtak közöttük, a gyermek szokatlan vonókezelése miatt - jobb felső karját a törzséhez szorította és csak az alsó karját mozgatta. Niccolo már népszerű zenésznek számított Genovában. 1794-ben Costa szervezte meg első nyilvános fellépését a San Filippo Neri-templomban. Ebben az évben már hangversenyen is fellépett - pénzt gyűjtött továbbtanulása költségeire. A fiatal művészt ez a hangverseny egy csapásra híressé tette, különösen a Carmagnole népdalra szerkesztett variációi ragadták meg a közönséget. 1795-ben apjával Pármába utazott, hogy Alessandro Rollánál, a híres hegedűsnél és karmesternél folytassa tanulmányait (elsősorban zeneszerzést), ez két évig tartott, majd visszatért Genovába. 1799-ben a család Polcevarába költözött, de ezt megelőzően, apja kíséretében hangversenykörutat tett Észak-Itália városaiban. A 18 éves művész számára menekülést jelentett az apai szigor alól, amikor Luccában első hegedűsi állást kapott a Nemzeti Zenekarban. A következő két évben kicsapongó életet élt, szerencsejáték szenvedélynek hódolt, hírhedt szoknyavadász és botrányhős volt. Keveset koncertezett. Ebben az időszakban egy különös eset során övé lett egy Guarneri-hegedű. Az anekdoták szerint Paganini egy este szerencsejátékon elveszítette a hegedűjét. Másnap, egy gazdag Livornói művészetpártoló kereskedő Livron kölcsönadta neki a hegedűjét és a sikeres szereplés után megkapta ajándékba. Hasonló eset történt Pármában, ahol a kiváló festő, Pasini ajándékozta meg egy szintén nagyon értékes Amati-hegedűvel. 1804-ben az egyre terjedő trópusi láz-járvány miatt visszatért Genovába, ahol több sikeres hangversenyt adott. 1805-ben visszatért Luccába, első hegedűs lett a Nemzeti Zenekarban. 1805-ben Napóleon húga Elisa Toszkán uralkodója és székhelyének Luccát tette meg. Már első találkozásuk után félreérthetetlenül intim kapcsolat szövődött a művész és az uralkodónő között. 1806-ban Paganini elfoglalhatta az udvari kamarazenekar második hegedűsi állását. 1807-ben írta meg, a hercegnőnek ajánlva a híres Duetti amorosit (Szerelmes duettek), valamint a császár dicsőítésére a Napóleon-szonátát. Az uralkodónő meglehetősen nagyvonalúan kezelte kedvenc hegedűsét, még hangversenykörutakra is elengedte, így előbb Genovába, majd Torinóba utazott, ahol két nagy sikerű koncerten lépett fel, majd az év végét Livornóban töltötte. 1809 elején visszatért Luccába, ahol a tavaszi hónapokban szorgalmasan dolgozott, még operaelőadásokat is dirigált. A hercegnőhöz fűződő viszonya lazult, néhány hónapig Firenzébe költözött, ahol megkapta az udvari csendőrség kapitánya címet, azonban az év végére feladta udvari szolgálatait. 1810-ben 12 nagyobb hangversenyt adott, amelyeknek színhelyei Livorno, Lucca, Cesena, Forli, Cappi di Piangipine és Rimini. Folytatta kalandos és kicsapongó életét, rengeteg pénzt veszített szerencsejátékon, de mindig ügyelt arra, hogy családjának is juttasson bevételeiből. A következő évben fellépett Modenában, Pármában, majd Ferrarában, 1813 elején pedig Bergamóban és Bresciában. Májusban Milánóba utazott, ahol több hónapot visszavonultságban töltött. Ekkor keletkeztek híressé vált Le Streghe (Boszorkányok) című variációi. Október 29-én emlékezetes hangversenyt adott a La Scala operaházban. A közönség őrjöngő lelkesedéssel fogadta. Milánóban még több mint 12 koncertet adott. 1814-ben Paviában, Torinóban, majd ismét Milánóban hangversenyezett. Közben március 24-én Signora Calcagno, Paganini 16 éves, egyetlen tanítványa is bemutatkozott a milánói konzervatórium közönsége előtt. Szeptemberben visszatért koncertezni Genovába, ahol ismét szerelmi botrányba keveredett, megszöktette a fiatal Angiolina Cavannát, de rövidesen elhagyta, miután megtudta, hogy az gyermeket vár tőle. 1815-ben a lány apjának feljelentése nyomán letartóztatták és kiskorú elcsábítása vádjával börtönbe vetették. 9 napot ült fogságban, majd rögtön szabadulása után feljelentette az apát zsarolásért. 1816. március 7-én Milánóban, közös hangversenyen lépett fel Charles Philippe Lafont-nal a híres francia hegedűvirtuózzal, majd ezt követően Padovában, Velencében és Triesztben koncertezett. 1817 áprilisában meghalt apja. Temetését követően Paganini Ferrarában és Milánóban koncertezett, és egy értékes Stradivari hegedűre tett szert.


olvas és festményeken (G. F. Kersting, 1830 körül - J. Whittle, 1836)

Genovába visszatérve megkomponálta I. hegedűversenyét. A furcsa hegedűverseny érdekessége, hogy Paganini mindig a rendesnél félhanggal magasabbra hangolta a hegedűjét, annak üres húrjai tehát nem G-D-A-E, hanem Gisz-Disz-Aisz-Eisz voltak, de a D-húrnak megfelelő fogásokkal és ujjazattal játszott, miközben a zenekart Esz- (Disz) -dúrban, tehát transzponálva játszatta. Ezzel biztosította a hegedűszóló kiemelkedően fényes hangzását. 1818-ban tovább koncertezett Észak-Itáliában. Bolognában az Accademia Filarmonica meghívta tagjai sorába. Az év második felében Firenzében, Luccában, Livornóban, Pistoiában és Sienában koncertezett, majd a következő év márciusában Rómában és Nápolyban lépett fel. Meghívást kapott Metternich hercegtől, hogy lépjen fel Bécsben. Az 1820-as esztendőt Dél-Itáliában töltötte, ahol a kedvező éghajlat egészségi állapotának jót tett. Fellépett Nápolyban és Palermóban. Ez utóbbi helyen súlyos balesetet szenvedett: elesett és legurult mintegy negyven lépcsőn, ami ágynak döntötte. Ugyanebben az évben két nagy zeneszerzői sikere is volt. A milánói Ricordi zeneműkiadó nyomtatásban közreadta néhány művét és előadták egyik kantátáját is. 1821-ben Rómában járt, ahol műsorra tűzték Rossini új operáját, a Matilde di Shabrant. Az előadás előtt a színház karmesterét szélütés érte, helyette Paganini ugrott be és maga játszotta a hiányzó hangszerek szólamait is. Ezután visszatért Nápolyba, ahol egészségi állapota romlott és ágynak esett. Állapota siralmas volt, mire házgazdája a súlyos beteget ágyával és holmijával együtt kitette az utcára. Egy zenészbarátjánál kapott megfelelő szállást. A következő két esztendőben betegsége miatt nem koncertezett. Milánóban telepedett le, remélve, hogy az észak-itáliai nagyvárosban talál majd olyan doktort, aki segíteni tud rajta. Megírta a végrendeletét is. Rövid ideig Genovában tartózkodott, ahol leckéket adott egy Camillo Sivori nevű csodagyereknek, akiben az utódját vélte felfedezni. 1823 májusában Paviába utazott gyógykezelésre, de végül az év végén mégiscsak Milánóban talált rá arra az orvosra, akinek kezelése eredményesnek bizonyult. 1824 elején Milánóban megismerkedett Antonia Bianchi karénekesnővel. Szerelmi kapcsolatuk 1828-ig tartott. A betegségéből felépült hegedűművész ismét koncertkörútra indult. Az egyházi áldás nélkül együtt élő Paganini és Antonia 1825-ben előbb Rómába és Firenzébe, majd Nápolyba, utána pedig Palermóba utazott, ahol megszületett fiuk, Achille Cyrus Alessandro. Erősödő köhögése miatt kénytelen volt délen maradni, visszavonult egy Nápoly melletti birtokra, ahol a zeneszerzésnek szentelte idejét. Két hegedűversenyt írt, az egyiknek része a híres rondó-tétel, a La Campanella. Egy év pihenés után 1827 februárjában Rómában hatalmas sikerrel mutatta be hegedűversenyeit. XII. Leó pápa megajándékozta az Aranysarkantyú-renddel és a vele járó lovagi címmel. Ezek után ismét koncertezett. 1828-ban elérkezettnek látta az időt, hogy eleget tegyen a bécsi meghívásnak. Március 29-én került sor az első koncertre az osztrák fővárosban - hatalmas sikere volt, bejárta Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Bajorországot, Poroszországot; 1831-ben Párizsban vendégszerepelt óriási feltűnést keltve, innen Londonba vitt útja, majd Skóciában és Írországban adott hangversenyeket. Az 1834-es esztendőt belgiumi hangversenysorozattal kezdte, de már nem volt akkora sikere, mint korábban, majd visszatért Olaszországba. Élete utolsó éveiben élvezhette mindazt a vagyont és világhírt, amit mozgalmas pályája során szerzett. 57 éves korában Nizzában hunyt el. Paganini a 19. század első felének elkápráztató technikájú, a hangszer lehetőségeit korábban nem ismert mértékben kihasználó hegedűművésze volt. Gyakorta virtuóz balkezes pizzicatójával vagy azzal lepte meg közönségét, hogy egyetlen húron játszott le egész futamokat. Nemegyszer élt az elhangolás eszközével, azaz egyes speciális hanghatások érdekében elhangolta hegedűjét. Nemcsak az Il Cannone (Ágyú) nevű, 1742-ben készült kedvenc hegedűjén volt virtuóz, de gitáron és Berlioz hatására brácsán is művészi szintre jutott játékával. Zeneszerzői életművét imádott hangszere határozta meg: vonósnégyesek, kamaradarabok és 3 hegedűszonáta mellett 24 capriccióból álló, 1805 és 1818 között komponált ciklusa a legnevezetesebb. Szerzeményei a legnehezebben eljátszható, virtuóz hegedűdarabok közé tartoznak. Művei hegedűtechnikailag a legbravúrosabban kihasználnak minden lehetőséget a dúr-moll rendszeren belül. Személyének regényes titokzatosságát azzal is fokozni igyekezett, hogy legtöbb művét nem adta ki (ezeket csak halála után tették közzé tanítványai) és hogy a 17-18. században sűrűn használt húr áthangolást (scordatura) is titokban alkalmazta. Főműve az op. 1. Caprices (24 hangversenyetűd), amelyeket zongorára Schumann és Liszt is feldolgozott. Utána jelentőségben a variációs művek következnek (pl. a Velencei karneválra op. 10), a két hegedűverseny (Esz-dúr és H-moll), a Boszorkánytánc, a Moto perpetuo stb. Paganini különlegessége volt egész művet csupán a G-húrra alkalmazni (Mózes-fantázia, Napóleon-szonáta), az egy hegedűre irt duó, vagyis a balkéz pizzicatójával kísért dallamjáték (Merveille) stb. Néhány énekművet és számos gitárkompozíciót is írt, utóbbiak közül jó néhányat kamaraegyüttesre. Kitűnő gitáros is volt. Paganini 1840-ben bekövetkezett halálakor fia, Achille húsz mesterhegedűt örökölt, köztük tíz Stradivari-t, valamint egy Carlo Bergonzi féle remekművet, ami 1720-ban készült.  

Ízelítő műveiből - videó:
Hegedű szonáta No 6