Oscar Arthur Honegger

francia zeneszerző
(1892-1955)

Emberileg szerény és diszkrét, művészileg igen képzett ember volt. A francia Hatok elnevezésű zenészcsoportba tartozott, a csoport legjelentősebb alkotói egyénisége. Svájci származású zeneszerző, Le Havre-ban született. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd 1907-1909-ig a zürichi Konzervatórium növendéke. Jó tanárai voltak, zeneelméletre Lothar Kempter, hegedűre Willem de Boer oktatta. 1911-től 1914-ig a párizsi Conservatoire hallgatója, ahol Capet, d'Indy, Widor és Kempter voltak a tanárai. Fiatal korában rajongott Bach zenéjéért, a nagy mesternek főleg a kantátái és a koráljai fogták meg. Később Beethoven és Wagner zenéjét tanulmányozta, majd felfigyelt a "modernekre", Debussyre, Stravinskyra és Prokofjevre is. Az első világháború idején kezdett komponálni, 1917-től kezdve kerültek művei a nyilvánosság elé. Első kamaraszonátáiban a Wagner és Debussy nevéhez köthető német és francia zenei nyelvet próbálta összeegyeztetni, de már ekkor fel lehet figyelni egyéni, merész, meglepő hangjára színpadi műveiben (például a Le Dit des Jeux du Monde című balett). Ifjúkori művei közül a Pastorale d’été (1920) aratott kimagasló sikert. Szinte törvényszerű volt, hogy 1920-ban a Hatok csoportjához (Darius Milhaud, Georges Auric, Louis Durey, Francis Poulenc és Germaine Tailleferre) és Jean Cocteau-hoz kapcsolódott, bár nem értett egyet a csoport minden zeneesztétikai nézetével. A csoport fő célja a pompás, nagyszabású zenei nyelvezettel való szembenállás volt, az egyszerű, modern zenét akarták elterjeszteni. A zene becsületes munkása akarok lenni - írta 1925-ben -, hivatásomat töretlen lelkiismerettel akarom szolgálni. A világhírt a René Morax szövegére írt Dávid király (Le Roi David 1921) című drámai zsoltára hozta meg számára. Valószínűleg Bach hatására vezethető vissza, hogy a műben narrátort szerepeltet, és a kórust is sajátosan alkalmazza. Később ezt a darabját oratóriummá dolgozta át. Az oratórium híven követi Dávid király történetét, amint Sámuel I. és II. könyve, valamint a Királyok I. könyve tartalmaz. Sámuel prófétát égi szózat inti: menjen Betlehembe és keresse meg Dávidot, a pásztorfiút. Kenje fel királlyá az ifjat még Saul király életében. Dávid legyőzi a filiszteus óriást, Góliátot, majd el kell menekülnie az ifjú népszerűségére féltékeny Saul elől. Dávid a hegyekbe vonul vissza. A király és fia, Jonatán - Dávid barátja - a Gilboa hegyén lezajlott csatában elpusztulnak. Dávid elsiratja a holtakat. Dávid Izrael és Júda királya lett, és a frigyládát diadalmenetben viszi Jeruzsálembe. Az Úr angyala tudtára adja Dávidnak, hogy nem ő, hanem a fia fogja felépíteni majd a jeruzsálemi templomot. Az uralkodó Dávid Bűnbe esik: megkívánja és - gyilkosság árán is - megszerzi Bethsabét, Uriás feleségét. Az Úr büntetéssel sújtja. Először fellázad ellene fia, Absolon, majd a várost meglátogatja a Halál angyala. Az öreg Dávid királlyá keni kedves fiát, Salamont, majd megbékélve sorsával, meghal. Még ebben az évben mutatták be, szintén sikerrel, a Nyári pásztorének (Pastorale d'été) című darabját, amit kis zenekarra írt. Ekkoriban írta finom hangú hegedű-, brácsa- és gordonkaszonátáit.


28 évesen és később

Az 1923-as Pacific 231 című zenekari darab, amit Serge Koussevitzky vezényletével mutattak be, kirobbanó sikert aratott. A mű a "gépzene" első példája, és egy gőzmozdony volt az "ihletője". Ha a mozdony, mint zenei téma meglepő, akkor az 1928-ban szintén sikerrel bemutatott Rugby is meghökkenést válthatott ki, ez ugyanis a zeneszerző kedvenc sportjáról szólt. Ezek a művek mind meglehetősen ellentétesek a Hatok deklarált zenei hitvallásával: nem "egyszerűek", nem laza szövésűek, sokkal inkább pompás hanghatásokra épülő drámai képek sorozatából állnak. Jelentős műve az Antigoné című operája, amit Jean Cocteau drámai műve alapján írt és amit a nagyközönség és a kritika nem értékelt eléggé. 1931-ben mutatta be első szimfóniáját, amit még négy további követ ebben a műfajban. Az 1935-ös év eseménye a különleges hangvételű Johanna a máglyán (Jeanne d'Arc au bucher) című "színpadi oratóriuma", amely Franciaország történelmének legválságosabb éveiben a szabadság és a nép erejébe vetett hit magasrendű eszmeiségét képviselte. Drámai oratórium ez, mely részben operajellegű. A francia történelem 15. századbeli legendás hírű hősnőjének állít emléket, aki a 100 éves francia-angol háború idején isteni küldetéstudattól vezérelve a francia seregek élére állt, és kiverte az angolokat hazája földjéről. Később tettéért boszorkánysággal vádolták, inkvizíciós pert indítottak ellene, majd máglyahalálra ítélték. A szövegíró Paul Claudel úgy építette fel a darabot, hogy az eseményeket visszapergetve, a halál pillanatától visszatekintve beszéli el. Johannát elégetésének tragikus pillanataiban látjuk, amint megelevenednek látomásai, hallucinációi, és leperegnek előtte életének főbb eseményei. Az oratórium érdekessége, hogy a két főszereplő, Jeanne és Domonkos testvér nem énekes, hanem prózai szerepek. Énekhangon tehát csak a mellékfigurák szólalnak meg, a kórus pedig hol a föld, hol az ég titokzatos hangjait képviseli. A próza és a zene szembeállítása tehát fokozza a mű drámaiságát. Rendkívül hatásos és hazafias hevületű zene ez, mely már a premier során, 1938 májusában Orleansban nemzeti tüntetést váltott ki, és a náci megszállás alatt erősítette a francia nép hitét. A II. szimfóniában is a második világháború, Párizs német megszállása ellen emelte fel szavát a zene nyelvén. A bemutatót Paul Sacher vezényelte a Bázeli Kamarazenekar élén. Az 1. és 2. tétel felkavaró indulatai és tépelődése után a 3. tételben megbékélést hozó, vigasztaló korál dallam hangzik fel trombitán. Ezért a szimfóniát "trombitás" szimfóniának is nevezik. A következő szimfóniákat felváltva Charles Münch és Sacher mutatta be. Legjobb művének sokan a III. "Liturgikus" szimfóniát tartják, amelynek első és harmadik tétele haláltánc jellegű, de a befejező részből a feloldozás hangját hallhatjuk ki, különösen a záró fuvoladallamból. Művei karmestereként egyébként maga Honegger is sikeres hangversenykörutakat tett Európában és Amerikában. Felesége, Andrée Vaurabourg kiváló zongorista, férje műveinek elhivatott tolmácsolója volt. 1948-ban a zürichi egyetem díszdoktorává avatták, 1952-ben az Institute de France választotta tagjává. Párizsban tanított is, nevesebb tanítványai közé számít Eugene Kurtz és Lester Trimble. Élete vége felé már megromlott az egészsége, Párizsban hunyt el 1955-ben, szívbetegség következtében. Halála után felesége Honegger-díjat alapított, amivel kétévente jutalmaznak zeneszerzőket. A schönbergi dodekafóniát nem alkalmazta művészetében, mert azt spekulatívnak, öncélúnak tartotta. Zenéjére általában eklekticizmus (többféle stílus keveredése) jellemző. Zenei forrásai: a bachi polifónia, Debussy impresszionizmusa, a gregorián liturgikus zene, a francia népzene, a jazz világa, sőt korának technikai vívmányai is inspirálták. A gazdag életművet több alkalmi jelentőségű mű egészíti ki, közöttük 14 táncjáték, 24 színpadi kísérőzene, mintegy 30-40 filmzene és néhány rádiójáték kísérőzenéje.  

Ízelítő műveiből - videó:
Pacific 231