Francia Hatok

francia zeneszerző
(20. század)

1920 elején egy újságíró, Henri Collet cikket szeretett volna írni azokról a fiatal francia komponistákról, akiknek nevét a megelőző néhány esztendőben egyre sűrűbben láthatta plakáton, kikről információi alapján nem minden alap nélkül gondolhatta, egyfajta baráti kört alkotnak. Találkozót szervezett, hogy személyesen is megismerkedjen, elbeszélgessen velük. Hatan jöttek e1 erre az eszmecserére: Francis Poulenc, Germaine Taileferre, Louis Durey, Jean Cocteau, Darius Milhaud, Arthur Honegger. Co11et-nek remek ötlete támadt. Mindenki hallott az orosz "Ötökről" miért is ne lehetne a francia komponisták-e csoportját ennek analógiájára "Hatok"-nak nevezni? A január, 16-án és 23-án publikált kétrészes írás nyomán a reklám ízű név visszavonhatatlan beivódott a köztudatba. Az érintettek utóbb nem feltétlenül lelkesedtek érte. Sokszor hangoztatták, ők sok szempontból külön úton járnak, önálló egyéniségek, akárhogy nézzük, nem 6-an vannak. A művészi kérdésekben szorosabban egyetértők száma kevesebb, a baráti kör viszont tágabb, és nem csupán zenészeket foglal magában. A Hatok eredete 1917ig nyúlik vissza, amikor Gyagilevék bemutatták a Parade-ot Jean Cocteau szövegére, Erik Satie zenéjével és Pablo Picasso díszleteivel. A Parade a francia publikum szívének oly kedves botrányok egyikét robbantotta ki. Egy csapat fiatal zeneszerző a mű iránti heves csodálatában Satie köré gyűlt. Satie az ő Új Fiataljainak nevezte őket. A Debussynél mindössze 4 évvel fiatalabb Satie igazi különcnek számított. A Konzervatóriumból eltanácsolták, mert keveset teljesített. Egy darabig a híres Fekete Macska bárban zongorázott. Szegényen, egyedül élt, de mindig kifogástalan cvikkeres, keménykalapos, esernyős úrként mutatkozott. Halkan motyogta maga elé szarkasztikusan ironikus megjegyzéseit. Elképesztő címfeliratokkal, ötletekkel hökkentette meg a muzsikus-ifjúságot - "Bürokratikus szonatina" - írta például egyik művének címlapjára. "Ernyedt prelűdök egy döglött kutya emlékére"- így hangzik egy másik felirata. Miután ezzel a művel valamiért a szerző nem tűnt elégedettnek, hamarosan elkészültek a "Valódi ernyedt prelűdök" is, a nevezett eb tiszteletére. Az előadási utasításokban pedig a szokásos allegro vagy dolce helyén ezt olvashatta a zongorista: "közben kétszer kinézve" vagy - "zsebre dugott kézzel". Mindezek a furcsaságok nem kis részben Debussy "sejtelmes" címfeliratait parodizálták. Debussy és Satie egy ideig hasonló elveket vallottak, szembefordultak a Wagner-divattal, késő romantikával és a francia akadémizmussal. A radikális Satie-nak azonban hamar elege lett Debussy impresszionizmusából és a szimbolizmusához közel álló zenei világból is. Józanabb, egyszerűbb, hétköznapibb zenét igyekezett teremteni. Ez az új egyszerűség, az érzelmesség hiánya ragadta meg a fiatalabb generáció képzeletét. Hogy Satie miért válhatott példaképpé, azt jól foglalja össze Aaron Copland amerikai zeneszerző: Azáltal, hogy kerülte az impozánsat, a hősieset, a szónokiast, azaz mindazt, aminek célja a nagyközönség megindítása és helyette a nyugalmat, pontosságot, a hallási megfigyelés élességét a gyengédséget, őszinteséget és egyenességet értékelte, Satie megmutatta, hogy hogyan oldjuk meg azt a gordiusi csomót, amely minden zenét az előző század megkopott romanticizmusához köt. A csoport a svájci születésű Arthur Honeggerből, Georges Auric-ból, Louis Dureyből és Germaine Tailleferre-ből verbuválódott össze. Egy évvel később Francis Poulenc és Darius Milhaud is csatlakozott hozzájuk. Belefáradtunk a debussyzmusba, Florent Schmittbe, Ravelba - írta Poulenc. - Tiszta, egészséges, robusztus zenére vágytunk, amely éppolyan őszintén francia, mint amilyen őszintén orosz Stravinsky Petruská-ja. Az én szememben Satie Parade-ja ugyanazt jelenti Párizsnak, mint a Petruska Szentpétervárnak. Ennek az esztétikának nevében fogtak össze a fiatal zeneszerzők.


Milhaud, Auric (rajz), Honegger, Tailleferre, Poulenc, Durey és zongoránál Cocteau 1925ben és 1961ben

Milhaud így írja le (magyarul Életem partitúrája c. könyvben), hogyan álltak össze a Hatok: A Salle Huyghens-ben tartott hangverseny után (1919-ben), amelyen Bertin elénekelte Louis Durey Images ci Crusoe'-ját Saint-Léger szövegére, és a Chapelle Quartet eljátszotta az én 4. vonósnégyesemet, Henri Collet kritikus közölt egy cikket a Comoediá-ban ezzel a címmel: 'Öt orosz és a franciák'. Abszolút önkényesen kiválasztott hat nevet: Auricot, Dureyt, Honeggert, Pulencet, Tailleferre-t és engem, csupán azért, mert ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, és többnyire együtt szerepeltünk, teljesen függetlenül attól, hogy más a vérmérsékletünk és teljesen más a karakterünk. Auric és Poulenc - Cocteau követője, Honegger a német romantikusok utóda, én a mediterrán lírizmus felől indultam... De fölösleges volt minden tiltakozás. Collet cikke akkora érdeklődést keltett világszerte, hogy a HATOK CSOPORTJA bekerült a köztudatba, és én akarva, nem akarva közéjük számítódom. Ha már így lett, elhatároztuk, hogy adunk néhány 'Hatok hangversenyét'. Az elsőt az én műveimnek szenteltük, a másodikat külföldi zenészeknek... Satie volt a kabalánk. Roppant népszerű volt köztünk. Annyira szerette a fiatalokat, hogy egyszer azt mondta nekem: 'Szeretném tudni, vajon milyen muzsikát írnának a most négyéves gyerekek!' Művészetének ritkasága, mindennemű engedménytől való rettegése, a pénz iránti megvetése és a kritikusokkal szembeni könyörtelensége remek példát mutatott nekünk. Jean Cocteau, az író, aki a muzsikusok szószólójának szerepét vállalta, egy 1918-ban A kakas és paprikajancsi címmel közreadott aforizma-gyűjteményében szellemesen fogalmazta meg az alapelveket. Elég a felhőkből, a hullámokból, az akváriumokból, a sellőkből s az éjszakai illatokból. Nekünk földönjáró zenére van szükségünk, a hétköznapok zenéjére. Erre mutat példát Satie: ..a mi korunkat a legnagyobb merészségre tanítja, arra, hogy egyszerűek legyünk. Ehhez a józan hétköznapisághoz hozzátartozik az a harsányabb, könnyedebb hang is, amely a mulatókban és a cirkuszban hallható. A harmadik guru Stravinsky volt, de csak hatása révén. A Hatok jobban csodálták a zenéjét, mint bárki másét az élő zeneszerzők közül. Debussy az ő szemükben "halott" volt, Ravel zenéje "giccses", "szertelenül kifinomult", "elavult". A zene általában steril, mondták, a régi mesterek képleteiből él. Vegyes házasságra és friss vérre van szükség: a komoly zene és a dzsessz, a népszerű muzsika, a vaudeville, a music hall, a cirkusz, a kommerciális zene vegyes házasságára. A kifinomult ízlés proccság. Fügét kell mutatni a hagyománynak. Az ember ne írjon szimfóniákat. Írjon foxtrottot, szatírát, burleszket, karikatúrát, tánczenét, rövid darabokat. Ez volt a "dzsesszkorszak" - az a periódus, amely (mára jórészt elfelejtett) jókedvű műveket produkált. Durey és Tailleferre hamarosan eltűnt szem elől, Auric pedig sosem alkotott különösebben értékes műveket. A világ figyelmét elsőnek Darius Milhaud keltette föl. Honegger lassan fejlődött, akárcsak a könnyed Francis Poulenc, akit kezdetben bohócnak tartották. A Hatok csoportja sohasem szűnt meg, egyszerűen mindegyikük járta a saját útját. 1927-ben, Auric, Milhaud és Poulenc, valamint hét másik zeneszerző, akik nem voltak részei a csoportnak, közösen alkottak egy gyermek balettet (L'éventail de Jeanne). 1952-ben, Auric, Honegger, Poulenc, Tailleferre és három másik zeneszerző pedig együttműködött egy album létrehozásában (a La guirlande de Campra). Közösen írt alkotások, amiben a Hatok több, mint egy tagja részt vett: 1/Hatok albuma (1920) - a 6 zeneszerző zongorára írt zenei gyűjteménye az egyetlen zenei projekt, amelyben mindannyian részt vettek. 2/Esküvő az Eiffel Toronyban (Les Maries de la Tour Eiffel 1921) - Auric, Honegger, Milhaud, Poulenc, Tailleferre, Cocteau forgatókönyvére. 3/L'éventail de Jeanne (1927) - 10 zeneszerző által közösen írt balett, hárman közülük (Auric, Milhaud és Poulenc) a Hatok tagjai voltak. 4/Frédéric Chopin Centenárium - halálának emlékére (1849-1949) - dalok (bariton, vagy basszus) zongorára - zeneszerzők: Auric, Milhaud és Poulenc, valamint Jean Francaix, Léo Preger és Henri Sauguet - Louise Leveque de Vilmorin francia regényíró, költő szavai segítségével. 5/La guirlande de Campra (1952) - zenei változatban tag Auric, Honegger, Poulenc, Tailleferre és három másik zeneszerző.

Ízelítő műveiből - meghallgatható videó itt (aláhúzott kattintásra):
Les Six: Les Mariés de la Tour Eiffel (komplett balett) 

Auric, Honegger, Milhaud, Poulenc, Tailleferre, Cocteau forgatókönyvére

Overture (július 14.) - Aura
Marche nuptiale - Milhaud
Discours du General (Polka) - Poulenc
La Baigneuse de Trouville - Poulenc
La Fugue du Massacre - Milhaud
La Valse des Depeches - Tailleferre
Gyászinduló - Honegger
Négyes - Tailleferre
Ritournelles - Auric
Sortie de la Noce - Milhaud