John Dunstable

angol zeneszerző
(kb. 1390-1453)

Életéről keveset lehet tudni, legkorábbi művei feljegyzése 1410-1420 között van. Művei - munkássága alapján magas képzésben részesülhetett, bár erről nincsenek feljegyzések. Eltérően sok más korabeli zenésztől, nem volt az egyház tagja, valószínűleg nős is volt, és Angliában több helyen birtokai is voltak. Legtovább V. Henrik angol király testvérének, Bedford grófnak volt zenésze. A gróf kíséretében - aki Franciaország régense is volt abban az időben - feltehetőleg hosszú időt töltött a mai Franciaország területén, Burgundiában, és ez is közrejátszhatott abban, hogy burgundi zenészek hatása alá került. Olaszországban is járhatott, mivel legtöbb műve francia illetve olasz kéziratokban maradt fenn. A 15. század elején fontos szerepet játszó angol iskola (társai - Powell, Piamor, Benet, Forest) legendás zeneszerzője volt, a középkori zenéből a reneszánsz zenébe való átmenet óriási alakjának, a zene fejedelmének tartották. Műveiben fellelhető új vonás volt például a disszonáns szabad szinkópa eltűnése, ami fokozatosan helyet adott a késleltetés strukturális disszonanciáinak. Franciaországi tartózkodása alatt nyilvánvalóan megismerkedett a francia "fauxbourdon" szerkesztésmóddal, és sokat átvett ennek jellegzetes hangzásvilágából. A terc és a szextakkord alkalmazásához járult főként hármas ritmusú nyugodt lendületű, íveket rajzoló dallamstílusa. Kompozícióira jellemző, hogy a ritmus a szöveghez szinte kötetlenül alkalmazkodik, énekbeszédhez hasonlóan. A zenei forma világosan elhatárolt egységekre tagolódik lélegzetvételek, pihenők, harmóniai zárlatok segítségével. Fennmaradt zeneművei (60 körül) főként egyházi művek. Két teljes-, három töredékes, de több részből álló mise, tizennégy önálló mise tétel, tizenkét teljes ritmikus motetta, (közöttük a leghíresebb, mely kombinálja a Veni creator spiritus kezdetű himnuszt, a Veni sancte spiritus kezdetű szekvenciát, és a St Alban’s apátság részére korábban általa írt Albanus roseo rutilat kezdetű motettát), huszonhét egyéb önálló egyházi mű, köztük három Magnificat és hét Mária-antifóna. A Mária-művek közül kiemelkedik a Quam pulchra es és Ave regina caelorum. Motettái között találunk a régi conductusokat idéző "deklamációs motettákat" (Quam pulchra es), misetételei a közös liturgikus tenorra épülő mise ciklus felé (tenormise) mutatnak új irányt. Kevés fennmaradt sanzonja közül legszebb az O rosa bella.

Ízelítő műveiből - MIDI: