Daniel Francois Esprit Auber

francia zeneszerző
(1782 – 1871)

A 19. századi francia vígopera egyik legjelesebb képviselője. Apja párizsi műkereskedő - fiát is annak szánta, ezért Angliában, Londonban kereskedőnek taníttatta. Néhány kisebb művének sikere után (például egy magánszínpadon tetszést aratott Julie c. kis operája) azonban 1804-ben visszaköltözött Párizsba, és pályát változtatott. Operaszerzőként 1805-ben mutatkozott be. Előbb Boieldieu-nél tanult. Azután Cherubini - miután meghallgatta első két operáját – maga mellé vette az ifjú tehetséget, hogy kitanítsa a zeneszerzés fortélyaira. 1806-ban lépett be az "Apolló gyermekei" társaságba. Hangszeres művei közül négy gordonkaversenye, hegedűversenye (1808) és zongoratriója említendő. Ezután misét irt (később ebből illesztette A portici-i némába az Esz-dúr imát vegyes karra a capella), majd az 1820-as évek elején kamatoztatta a tanultakat, miután első dalműveinek lanyha fogadtatásán okulva Rossini modorát kezdte utánozni (1820: Kastélybeli pásztornő; 1821: Emma, vagy meggondolatlan ígéret), ami meghozta számára az első igazi sikereket. Hamarosan tartós együttműködést alakított ki Eugene Scribe-bel. Vígoperáinak többségét az ő librettóira írta, akinek szövegkönyvei a legközelebbi rokonságban álltak Auber szellemes, többnyire vígan lüktető zenéjéhez. Hírneve gyorsan nőtt, művészete az 1820-as évek második felében érte el csúcspontját. 1828-ban mutatták be A portici néma című művét, amely a francia nagyopera mértékadó alkotásának számított: a drámai hatásokhoz jól értő dallamvezetését ötvözni tudta a szenvedélyektől izzó, olaszos érzelemvilággal. A mű 1830-ban Brüsszelben felkelésre lelkesítette a tömeget, ami az önálló Belgium kikiáltásához vezetett. 1829-ben az Institut National de Musique tagjává választották; 1842-ben a párizsi Konzervatórium igazgatójává -, 1857-ben III. Napóleon udvari karmesterévé nevezték ki. Ő írta az 1862-es londoni világkiállítást megnyitó ünnepi zeneművet. A párisi nagy opera igazgatóságát nem fogadta el, csak hogy ráérjen komponálni; de 1870-ig példátlan buzgalommal vezette a Konzervatóriumot. Mogorva ember volt, összes szeretetreméltóságát zenéjébe öntötte. Auber szerencsés volt - 41 dalműve közül több kiváló nagy hírnévre tett szert, így - A hó (1823), Udvari hangverseny (1824), Kőműves és lakatos (1825), A portici-i néma (1828), A menyasszony (1829), Fra Diavolo (1830), Bráma és a bajadér (1832), A fakefe Domino (1837), A korona gyémántjai (1841) és még a Carlo Broschi, vagy az ördög része (1842). (Mindezek, a pesti Nemzeti Színházban is színre kerültek.) A Manon Lescaut Daniel Auber 1856. február 23-ám Párizsban bemutatott három felvonásos operája. A darab zenéje a vígopera műfaji jellegzetességeinek engedelmeskedve könnyed hangvételű. Auber műve szinte teljesen különbözik a témát szintén feldolgozó Massenet és Puccini operáitól és azok bemutatása után szinte teljesen feledésbe is merült. Auber - Manon teszi meg abszolút főszereplővé, neki több szólószáma is van, de ezek közül önállóan szinte egyiket sem szokták játszani. Magát az operát is csak ritkán, alkalomszerűen adják elő. Utolsó operáját 1869-ben mutatták be.

Ízelítő műveiből - videó:
Manon Lescaut - Manon nevetődala (Joan Sutherland szoprán; Suisse Romande Zenekart vezényli Richard Bonynge)