A 16. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát (1356 polgári lázadás, 1381 az angol parasztok felkelése). Az egyház abszolút hatalma megingott, a művészetek fokozatosan elvilágiasodtak. Az eddigi "névtelen" zenével szemben már sok zeneszerző neve ismerhető. A reneszánsz (újjászületés) Itáliából indult ki, bár a szó francia eredetű. Az antik görög szépségideál újjászületése - nem az ókori művészet másolása, hanem éppen a művészet mondanivalójának megújítása. A középkor vallásos szemlélete után a reneszánsz az ember nagyságát és életörömét hirdeti. Fellendülnek a művészetek és a természettudományok, elterjed egy új eszmei áramlat, a humanizmus, amiben mindennek a középpontjában maga az ember áll. Csodálatos korszaka volt ez a történelemnek. Az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlődése, a feltörekvő polgárság, az egyházi és a világi főurak művészetpártolása soha nem látott fejlődést, "újjászületést" hozott. A művészek között többen egyetemes tudású, sokoldalú személyek ún. polihisztorok voltak (Pl. Leonardo da Vinci a legnagyobb festőművészek egyike lázas, nyugtalan kutató és nagyszerű zenész is volt). A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják: 1/Trecento - 14. sz. vége - a megismerés kora; 2/Quattrocento - 15. sz. - a valóság realisztikus ábrázolásának kora; 3/Cinquecento - 16. sz. - a kiteljesedett, érett reneszánsz művészet időszaka.

Leonardo da Vinci: Vitruvius-tanulmány - mise kórus - zenészek

A reneszánsz (1400-1600) változást hozott mind a vallásos, mind pedig a világi zene terén. Elkezdődött az Új Művészet korszaka (Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után). A kor emberéhez szorosan hozzátartozott a muzsika. A reneszánsz a kórusművészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az a capella (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A 15. században jelenik meg a kórus. Ezek igen kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számlálnak. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Páratlan szépségű kórusművek születtek, amire jellemző a harmóniák egyszerűsége. A vallásos zene uralkodó műfajai a mise és a motetta. Ezek alapjául szolgáló egyszólamú dalokat polifonra írták át, aminek jellemzője, hogy a szólamoknak önálló szerepe, dallambevezetése van ellenpontozás szerint. A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise (liturgia - görög eredetű - nyilvános, vallásos közösségi szertartást és annak rendje). A reneszánsz mise gyakori formája a meghatározott dallam (cantus firmus). Ebben a mű valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, amely rendszerint a tenor szólamban, vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehetett gregorián idézet vagy világi dallam is. A mise szertartásának állandó ima szövegrészeire épül az egyházi zene legjelentősebb műfaja, a mise. Mivel a szertartás maga öt részből áll, a misekompozíció is öt tételes, s a tételek elnevezésüket az imaszövegek kezdő sorairól kapták:

1/Kyrie = könyörgés (Kyrie eleison - Uram, irgalmazz!) - általában nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú bevezető zene, a mise nyitánya.

2/Gloria = hiszek - a Szenthármasságot dicsőítő tétel a legmozgalmasabb, legelevenebb valamennyi közül.

3/Credo = hiszek - a legfontosabb hitigazságok vallomásszerű összefoglalása, súlyos tömbökkel bemutatott, fenséges, ünnepélyes zene.

4/Sanctus-Benedictus = szent vagy, áldott vagy - hozsannázó üdvözlés, dicséret, mozgalmas, lendületes tempójú. A dinamikus
Sanctus szárnyalása után a nyugodt, többnyire szólókra épülő Benedictus következik. Érdekessége ennek a tételnek a két egymás után
következő ellentétes hangulatú zenei rész, mely változatosságot kölcsönöz a műnek.

5/Agnus Dei = "Isten báránya" - mise zárótétele, könyörgő imádságot foglal magába, és egyetemes békeóhajtással zárul.

F. Canova la Milano lantkomponista - madrigál énekesek falikárpiton  - William Byrd

A motetta latin nyelvű, vallásos tárgyú szövegre írt, több szólamú kórusmű. Elnevezése a 13. századból ered, amikor a tenor fölött következő szólamot szöveggel látták el, ezért motetusként tüntették fel (mot = szó). Három szólama közül a motetus volt a középső, a tenor az alsó, mely hagyományos gregorián dallamból átvett, egyetlen szótagra énekelt melizmából állt. A felső szólamok szövege kétféle volt, idővel ugyanis gyakran világi témákkal cserélték fel az egyházi szövegeket. A reneszánsz korszakban egyre változatosabb lett a motetta műfaja, a mise mellett a többszólamú kórusművészet legjelentősebb műformája lett. Zenei szerkesztésében a homofónia és a polifónia is érvényesül. Giovanni Palestrina a kor egyik leghíresebb zeneszerzője több mint 100 misét és 250 motettát írt többféle stílusban. Az egyházi többszólamú kórusművekkel ellentétes a világi kórusmű a homofónia, azaz egyforma szólamúság, ahol valamennyi szólam ritmusa azonos, vagy egy vezető szólam alá rendeződnek a szólamok. A világi zenét a madrigál uralja (mandriale = pásztordal). Ennek a hangszerkíséret nélküli, több szólamra írott műnek alapjául általában irodalmi művek, versek szolgáltak. Hangulata játékosan könnyed. A reneszánsz zene mesterei magas színvonalúvá emelték a madrigál műfaját. A kor egyik legnagyobb muzsikusa, zeneszerzője volt F. Canova la Milano, kinek kijárt az "isteni" jelző. Szinte minden európai országba eljutott, költészete Itália mellett főként a polgárosodó Angliában virágzott, a 14. sz. legvégén. A késő angol reneszánsz zene legnagyobb mestere: William Byrd (1543-1623), az angol katolikus zene utolsó képviselője. A hangszeres zene a 16. században indul igazán fejlődésnek Hangszeres zenét elsősorban lanton, orgonán, virginálon adtak elő. A reneszánsz hangszerkészítők számára nemcsak a hangszerek használhatósága volt a fontos, hanem külső formája is, faragásokkal, berakásokkal, festékekkel díszítették. A zene terjedésében döntő szerepet játszott az első zenei nyomdák megjelenése. Az eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak.

lantkészítő - Beatrix és Mátyás - Tinódi L. S.: Cronika 1554

Az Árpád-ház kihalása után megindult a kor nyugati zenéjének és kultúrájának beáramlása Magyarországra. Az olasz reneszánsz Európában elsőként Magyarországon már a 14. század végén megjelent. A magyar művészet történetének csodálatosan gazdag korszaka kezdődött ekkor. Jól lehet Itáliához való kötődésünket a megelőző évszázadok kulturális, kereskedelmi, családi kapcsolatai is segítették, ezek azonban a 15. században Mátyás király uralkodása idején jelentősen fölerősödtek. A király külföldi művészeket, muzsikusokat, építészeket és tudósokat hívott meg az országba, ezzel Európa egyik legnagyobb reneszánsz kultúra központjává tette a budai udvart. Fejlett hangszeres és többszólamú zenei élet kezdődött, kitűnő énekkar működött, amely a kor francia-németalföldi zenéjét művelte. Virágzott az orgona és lantjáték is. Kulturális életünk virágzásának 1526-ban Mohácsnál a török túlerőtől elszenvedett vereség vetett végett. Az ország három részre szakadt. A végvárak élethalál harcai másféle éneket hívtak életre. Megjelentek a középkori krónikások utódai, vándor költők és lantosok. Ezek énekes rímbe, dalba foglalták a végvárak dicső harcait, a török elleni háború pusztításait, a katonaélet epizódjait. Ezt a műfajt nevezzük históriás éneknek, mely a 16. sz. magyar műzenéjének jellegzetes műfaja. Mintegy 40 ilyen dallamunk maradt fenn. A 16. századi históriás énekirodalom legjelentősebb művelője Tinódi Lantos Sebestyén, aki művészetével megteremtette az első önálló magyar műzenei stílust, a históriás éneket. A lantzene magyar származású egyik mestere Bakfark Bálint volt. A kor hangszeres zenéjét képviselték még az úgynevezett magyar táncok, más néven Ungarescak (ungareszkák), melyek igen népszerűek lettek Európa-szerte. Többségük a dudával kísért hajdútánc típusához tartozik. Talán a reneszánsz volt az utolsó korszak, amelyben a zene irányító helyet foglalt el a kultúra egészében. Minden művelt embertől, akár művész, akár tudós vagy diplomata volt, elvárták a zene elméletének és gyakorlatának ismeretét. A zene, a szám és a kozmológia antik társítása a reneszánsz idején. Megértésének kulcsa a monochord (=egy húr), osztásán bemutatott egyszerű hangarányok ismerete volt. A reneszánsz művészek a legkülönbözőbb területeken, főleg az építészetben, zenei arányokat alkalmaztak.

A reneszánsz és a barokk közötti átmeneti korszakban (1520 után - 1600) egy ellentmondásos stílus alakult ki, ahol egyszerre volt jelen a klasszikus formák utánzása és azok eltorzítása. Manierizmusnak nevezték, maniere (olasz) módot, modorosságot jelentett. A művészet fokozatosan elidegenedik a klasszikustól, a nagy alkotók új kifejezőeszközöket kerestek. A reneszánsz klasszicizmusának viszonylagos egyensúlya nem fér már össze a nyugtalan kor bizonytalan életformájával és egyre kapitalizálódó szellemével. Itália elveszti politikai vezető szerepét, a reformáció terjedése megrendíti az egyházat. Válsághangulat uralkodik el, melynek filozófiai lecsapódása a belenyugvás elvét hirdető újsztoicizmus. A lemondáshangulat és következménye a vallásos elmélyülés elfojtotta a reneszánsz természetes emberi érzéseit, moralizáló tartalmakat állított előtérbe. Ezt a száraz tartalmat a díszítő és szokatlan stílusformákkal igyekeztek ellensúlyozni. Az alkotásokra szabott törvényszerűségeket széttörik az alkotó egyén szubjektívebb és szuggesztívebb kifejeződései. A realizmus és misztikus vallásosság, konkrét és absztrakt, formalizmus és formabontás összefonódik. Az érzelmek és eszmék állnak a mondanivaló középpontjában, és ezeknek alárendelve vonaglik, küzd a test. Egyik zenei képviselője Claudio Monteverdi. Magyarországon a késő-reneszánsz vagy manierizmus a 17. században jelentkezik, ez a monumentális építkezések ideje, és jelentőségére nézve vetekszik a Mátyás-kori kora-reneszánsszal.