KLASSZICIZMUS

A 18. század közepén egy új szellemi mozgalom bontakozott ki Európában. Az új filozófia - a felvilágosodás Franciaországból indult ki és az emberi értelem, a világosság eszméjét hirdette. Alapgondolata a racionalizmus, a szellem szabadsága. Ez a nagyszerű mozgalom a század második felében Európa kultúráját is meghatározta. Ez a korszak hozta meg a zenei életben a művész és munkaadó hűbér viszonyának a végleges megszűnését. A felvilágosodás eszméje tehát hatott a zenei életre, kialakult egy új -, a klasszikus stílus. A zenében 1750-1830-ig terjedő időszakot nevezik klasszikus kornak. Ebben az időben a Bécsben élő zeneszerzők, főleg Haydn, Mozart, Beethoven olyan tökéletes zeneműveket alkottak, amelyekben a tartalom és a forma egysége hiánytalanul megvalósult. Ez a törekvés az antik kultúrára emlékeztet, ezért nevezték ezt az időszakot klasszikus kornak. A klasszikus (osztály) szó latin eredetű. A római adózási rendszerben az első adózási osztályhoz tartozókat jelölte. A rokokó finomkodó kifejezésmódját a józanabb polgári gondolkodásmód elvetette, idegennek érezte, és az egyszerűség felé fordult. Egyre többen tanulmányozták az ókor kultúráját, ásatásokat indítottak, hogy a leletek alapján pontosan megismerhessék az akkori életet, művészetet. A 18. század második felében Bécs társadalmi életében feltűnően mozgalmas zenei élet bontakozott ki. A császári ház tagjai szinte mind műkedvelő muzsikusok voltak, az arisztokrácia nagy része pedig házi együtteseket tartott fenn, amelyek zártkörű hangversenyeken szólaltattak meg különböző zeneműveket. Bécsben pezsgő zenei élet uralkodott, a különböző színházi előadások (opera, balett, daljáték), ünnepélyek, álarcosbálok, tűzijátékok, kirándulások, nyári éjszakai szerenádok mind-mind megannyi alkalmai voltak a muzsikálásnak. A hangszeres muzsika igénye szinte szükségletté vált, a várostéren zenekarok játszottak. A külvárosok dallamvilága behatolt a kastélyok dísztermeinek zenei világába. A népi hangvétel egyre inkább otthonos lett az úri szalonokban. Megjelentek azok a mesterek akik a népi és műzenei hagyományokat klasszikus magaslaton ötvözik egybe. A bécsi klasszicizmus olyan stílus, amelyben a dallam a népdalokra emlékeztető tisztasággal és egyszerűséggel szólal meg, a stílus dallamközpontúsága szemben áll a barokk polifóniával.


szimfonikus zenekar - Cristofori és zongorája, 1726

A klasszikus műfajok fejlődése elválaszthatatlan a HANGSZERES ZENEI FORMÁK fejlődésétől. A bécsi klasszikus zeneszerzők művészetében a legkisebb ízektől a legnagyobb méretekig meghatározott, kikristályosodott formavilágot kapunk. A klasszikus formai gondolkodás alaptörvénye a párosság. A páros forma nyugalmat, kiegyensúlyozottságot jelent. A fél ütemet kiegészíti a másik fél ütem, az egyik ütemet a másik, az egyik ütempárt a másik ütem pár stb. A forma párok sokszorozódása közben elérünk egy határt, amikor úgy érezzük, hogy zártabb egységhez jutottunk, egy utat bejártunk, egy gondolatot kifejtettünk, lekerekítettünk. Az ilyen (rendszerint 8 ütemes) egységet periódusnak hívjuk. A PERIÓDUS a klasszikus formálás legkisebb alapvető zenei egysége. Két tagból áll, ezek rendszerint egyenlő hosszúságúak, a dallam és a harmónia szempontjából nyitás-zárás, kérdés-felelet viszonyban vannak egymással. A klasszikus periódus alaptípusa 8 ütemes: 4 ütem előtag + 4 ütem utótag = periódus. Ha V. fokon zár, fél zárlatról, ha I. fokon zár, egész zárlatról beszélünk. Az egy periódusból álló formát egytagú zenei formának nevezzük. Ha két különböző periódust társítunk, egyszerű kéttagú formát kapunk. Betűkkel jelezve: a kéttagú forma A és B részből áll. Az is előfordulhat, hogy a zeneszerző egy periódus elhangzása után más hangulatú dallamot szólaltat meg, majd ismét visszahozza az első periódust. Így keletkezik az A-B-A szerkezetű visszatéréses háromtagú forma. A SZONÁTA szónak e korban kettős jelentése volt: 1/mint műfaj, egy vagy két hangszerre íródott 3 vagy 4 tételes ciklikus mű; 2/mint forma, egy műfajon belül egyetlen tételnek a szerkezeti felépítése. A szonáta elv uralkodó a klasszikus zenében, valamennyi hangszeres műfaj formai építkezésében megtalálható. A kétrészes szonátaforma a barokk kéttagúságból alakult ki. A 2 részes szonátaformák második fele sokszor bővült kidolgozásszerű résszel, a fejlődés tehát a 3 részesség felé vezet. Az expozíció és a repríz közé modulációs kidolgozási rész ékelődik. A klasszikus szonátaforma egyik jellegzetessége az, hogy többtémájú. A témák elnevezése: 1. téma = főtéma; 2. téma = melléktéma; 3. téma = záró téma. A főtémát és a melléktémát többnyire átvezetés köti egymáshoz. A szonátaforma egy nagyméretű visszatérő szerkezet. A visszatérő A résznek van egy jellegzetes záradéka, zenei műszóval kódája, függeléke. Gyakran fejeződnek be kódával a legkülönbözőbb formában írt zenei alkotások. A mai értelemben vett SZIMFONIKUS ZENEKAR összetétele a 18. sz. utolsó harmadában alakult ki véglegesen. Ez az együttes már árnyaltabb zenekari hangzással fejez ki érzelmeket, hangulatokat. A barokk korban még változékonyabb zenekar a klasszicizmus idején meglehetősen állandósult összeállítást nyert, a következő hangszercsoportokból és hangszerekből állt: 1/vonósok - hegedű, 2. hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő; 2/fafúvósok - fuvola, oboa, fagott, klarinét, pikoló, angolkürt; 3/rézfúvósok - trombita, kürt, harsona, tuba; 4/ütősök - üstdob, xilofon, triangulum (fémháromszög), nagydob, kisdob, pergődob, réztányér, tamburin, gong, stb. A klasszikus korabeli zene áttörtebb, levegősebb, helyenként könnyedebb a barokk zenénél. Ennél is jobban érzékelhető különbség a hangerőváltás. Fokozatosan erősödő vagy gyöngülő. A fokozatos hangerősítést zenei műszóval crescendónak, a fokozatos halkítást pedig decrescendónak nevezik. A vízszintes szerkesztési elvet a függőleges váltja fel: megszűnik a szólamok egyenrangúsága, egy dallam van, a többi ennek van alárendelve. Az árnyalt hangzás, a zenekar megnövekedett létszáma, a biztonságos összjáték miatt került ez idő tájt a zenekar élére a karmester. A 18. sz. utolsó harmadában született meg a kalapácszongora (németül = Hammerklavier), mely a billentyűs hangszerek történetében nyitott új korszakot, felváltotta a barokkban használt csembalót és klavichordot. Az első zongorát a Mediciek szolgálatában álló csembalókészítő, Cristofori alkotta meg 17O9-ben.


zenekar karmesterrel

A stílusváltás ÚJ MŰFAJOK születését is eredményezte (SZONÁTA, SZIMFÓNIA, VERSENYMŰ, VONÓSNÉGYES). A 18. sz. közepén megindul a hangszeres zenében egy egységesítő folyamat, mely az összes műfajt a tételek száma szerint csoportosítja, és 2 alaptípusba sorolja: 3 tételes felépítés - első tétel szonáta forma, második tétel dalforma v. triós forma, harmadik tétel rondó; 4 tételes felépítés - első tétel szonáta forma, második tétel dalforma v. triós forma, harmadik tétel tánctétel (menüett), negyedik tétel rondó. A műfajok közti különbséget a megszólaltató együttes összetétele határozta meg. Ha a 3 vagy 4 tételes művet 1 vagy 2 hangszer szólaltatta meg, szonátának nevezték. Ha zenekar - szimfóniának. Ha a zenekar mellett megszólalt egy szólóhangszer is, akkor ez a műfaj a versenymű vagy concerto, amely kivétel nélkül 3 tételes. A kamaraegyüttesek szonátái a hangszerek számáról kapták a nevüket: trió, kvartett, kvintett stb. A 16. sz. második felétől kezdve az addig csak énekelt világi dalokat hangszeren is megszólaltatták. Az új műfaj neve: "canson da sonar" (sonare = hangszeren játszani igéből), rövidítve SZONÁTA lett. A klasszikus kor előtt szonátának neveztek minden olyan egy vagy több tételes zenedarabot, amelyet nem énekelve, hanem hangszeren szólaltattak meg. A szonáta tehát egy vagy két hangszerre íródott több tételes mű. A SZIMFÓNIA (görög szó = együtthangzás) nem egyéb, mint zenekarra írt szonáta. A 18. sz. közepéig egy tételes zenekari bevezető zenét jelentett, míg a több tételes műfajokra inkább a francia nyitány elnevezést alkalmazták. A klasszikus szimfónia közvetlen előde a nápolyi opera nyitánya. Ez a nyitánytípus 3 részes: gyors, lassú, gyors. Kialakulásához hozzájárult a hangszerelés megváltozása, gazdagodása. A fúvós és vonós hangszín szétválasztása, valamint az a tény, hogy a csembaló kiszorult a zenekarból, egy világosabb, tisztább, könnyedebb hangzást eredményezett. A klasszikus szimfónia tehát 4 tételes zenekarra írott mű, melynek első tétele legtöbbször gyors és szonátaformát mutat, második tétele lassú (olykor variációs formájú), harmadik tétele menüett vagy seherzo (ABA triós forma), negyedik tétele gyors, s legtöbbször ismét szonátaformájú. A 4 tételes klasszikus szimfónia első nagy mestere Haydn. Szimfóniáinak száma 1OO fölött van, Mozart 47, Beethoven 9 szimfóniát írt. A kamara szó jelentése szoba. A KAMARAZENE olyan muzsika, amely nem terembe, hanem szobába való. A kamaraegyüttesekben csak néhány hangszer vagy énekes muzsikál együtt és többnyire úgy, hogy mindegyik külön szólamot játszik. A klasszikus kamarazene műfajai: VONÓSTRIÓ - 3 vonós hangszer játszik, általában 2 hegedű és 1 cselló; a klasszikus stílus legfontosabb kamarazenei műfaja a VONÓSNÉGYES - (kvartett) 4 vonós hangszerből álló együttes, 2 hegedű, 1 mélyhegedű (brácsa) és 1 gordonka (cselló). A vonósnégyes 4 tételes kompozíció, a műfaj megteremtője Joseph Haydn. KVINTETT - vonósnégyes + 1 hangszer, mely lehet zongora, kürt, fuvola, klarinét stb., az ilyen együttesekben mindig a vendéghangszer a névadó. pl.: vonósnégyes + zongora = zongoraötös; SZEXTETT, SZEPTETT, OKTETT - vannak 6, 7, 8 hangszerre írt kamaraművek is, ezek azonban nem olyan gyakoriak, főként vonós és fúvós hangszerekből tevődnek össze. A barokk muzsikában a versengő elv jelentős szerepet játszott, még az operában is feltűnő helyet kaptak a szólóhangszerek. A VERSENYMŰ szólóhangszerre és zenekarra írt zenemű, amely a barokk zenében már ismert műfaj, de a klasszikus stílus ezt is a maga képére formálta. Általában 3 tételes: az első tétel minden más hangszeres műfajhoz hasonlóan szonáta formát ölt; a második tétel lassú; a harmadik tétel leggyakrabban rondó. A zongoraverseny megteremtője Mozart. Versenyműveiben újszerű a zongora és a zenekar egymást kiegészítő viszonya. A zenekar fokozatosan a szólóhangszer egyenrangú partnerévé nő fel, a kettő rugalmas, sokszor szinte kamarazenei viszonyban áll egymással. Míg a barokk korszak operatípusa a komoly opera volt, a bécsi klasszicizmus idején az OPERA BUFFA vált jellemzővé, ami az olasz vígoperák megnevezése. Ehhez illett leginkább a klasszikus zenei nyelv mozgékonysága, elevensége. A barokk (recitativo és ária) egyoldalúságát felváltotta a komikus opera pezsgése: az áriák mellett duettek, és még nagyobb együttesek (tercett, kvartett, kvintett) tették változatossá a zenei anyagot. Eredete a 18. századi nápolyi iskolához kötődik, ahonnan kiindulva Rómát, majd Észak-Itáliát is meghódította a műfaj. Jellemző rá a hadaró stílusú recitativo secco, a gyors énekbeszéd - még az áriákban is -, továbbá kisebb dallamfrázisok ismételgetése. Az opera buffát képviselő első remekmű Pergolesi Az úrhatnám szolgáló című operája. A zenei dramaturgiát együttesek és finálék gazdagítják. Az utolsó kiemelkedő opera buffa Donizetti Don Pasqualéja. Az opera buffához hasonló külföldi műfajok a francia opéra comique és a német singspiel, melynek legkiemelkedőbb mestere Mozart volt.


verbunkos zenekar és tánc

A 18. századi MAGYARORSZÁGON a németes kultúra uralkodott, az egyház nyelve a latin, a városokban szinte kizárólag külföldi muzsikusok, zenekarok és karmesterek működtek - magyar zene csak a perifériákon jutott szóhoz. Dal- és kóruséneklés elsősorban a református kollégiumokban élt. (Debrecen, Sárospatak, Pápa, Kolozsvár.) A kor magyarnyelvű dalkincsét megőrizték a diákénekeskönyvek, ún. melodáriumok: Kulcsár-féle sárospataki-, Szkárosi-féle melodárium; Pálóczi Horváth Ádám kéziratos gyűjteménye (1813) - összesen 357 dallam - kollégiumi énekek, kuruc dalok, divatos műdalok szerepelnek benne. A hangszeres zene területén a 18. sz. második felében alakul ki a VERBUNKOS műfaja, amely hosszú időre meghatározza a magyar zene uralkodó nemzeti stílusát. A szó német eredetű, werbung - fogadást, édesgetést, szerzést, toborzást jelent. A tánccal társított verbuválás célja az volt, hogy a magyar parasztlegényeket katonai szolgálatra csábítsa, csalogassa, toborozza. Ez a hadkiegészítés adott nevet új stílusú férfitáncunknak, később pedig a verbunkos műzenei stílusnak. A verbunkos stílust tehát a zene és a tánc kölcsönhatása alakította. A verbunkos táncot a méltóságteljes katonás testtartás, a kétrészesség, a bokázó és a változatos figurák jellemzik. A verbunkos muzsikára jellemző a hegedűjátékból fakadó dallamalkotás, a páros ütemű pontozott ritmus, amelyet triolák tarkítanak, és a "bokázó" zárlattípus. A pontozott ritmus egy éles és egy nyújtott ritmust tartalmaz. Mindkettő egy rövid és egy hosszú hangból áll, a hangok hosszúságát egy ponttal jelöljük. Tehát ha az első után áll a pont, akkor nyújtott, ha a második után, akkor éles lesz a ritmus. Ezért is nevezik pontozott ritmusnak. A triola azt jelenti, hogy egy mértékegység alatt három hang szólal meg. A magyar népzenére és a néptáncra is általában jellemző a díszítés, cifrázás. A verbunkos zenében is gyakran találunk díszítő, motívumokat. A verbunkos tánczene könnyen felismerhető sajátsága, stílusjegye még a kétrészesség. Ez azt jelenti, hogy a lassú kezdést gyors második rész követi. A verbunkos a maga korában egyet jelentett a magyar zenével. Elemei, mint ún. "ungarizmusok" szinte minden európai szerző zenéjében nyomot hagytak. Brahms például műveiben a verbunkos muzsikát egészen magáévá tette, mintegy anyanyelvi szinten művelte. 21 magyar táncot írt, valamennyi eredeti dallam feldolgozása. Joseph Haydn, a bécsi klasszicizmus egyik vezéralakja, mint ismeretes - megszakításokkal ugyan -, de több mint 30 évig állt az Esterházyak szolgálatában. Nem csoda, hogy hatott rá a magyar verbunkoszene (Magyar nemzeti induló). Beethoven több alkalommal is járt hazánkban. Szoros kapcsolatban állt a művészetet pártoló Brunszvik, Erdődy, Esterházy családokkal. III. szimfóniájának egyik részletében az ünnepélyes dallam, a pompázatos ritmus nagyon emlékeztet a verbunkos tánczenére. Johann Nepomuk Hummel, a pozsonyi származású zeneszerző, aki Mozart egyik kedvenc tanítványa volt, évekig Haydn helyettes karmestereként dolgozott Kismartonban. Szinte természetes, hogy trombita versenyműve magyaros hangvételű. Liszt Ferenc volt az első, aki műveivel fölkeltette Európa érdeklődését a verbunkos alapú magyar műzene iránt. Magyar rapszódiáival Európa-szerte mindig elsöprő sikert aratott. Erkel Ferencnek a verbunkos zenéhez kapcsolódó munkássága még színesebb. ő stílussá formálta ezt a zenét, így alkotta meg énekes és hangszeres műveit. Erkel operáiban a hagyományos balett verbunkos elemeket tartalmazó táncbetét. A Bánk bánban a csárdást, a Hunyadi Lászlóban a kifinomult úri palotást található. A verbunkos muzsika a 20. században is tovább él Kodály, Bartók és követőik munkásságában. Kodály nagyzenekari művében a Galántai táncokban is megtalálható nemzeti múltunk e legszebb zenei öröksége, a verbunkos.

A vígopera leginkább a vígjátékhoz hasonlítható műfaj. A 19. század első harmadában alakult ki, a BIEDERMEIER idején, amikor a dallamosság és a kedélyesség volt a meghatározó elem a közönség ízlésében. Két út vezetett hozzá, műfajilag, de egyik sem azonosítható teljesen vele. Az egyik az intermezzóból a 18. században kialakult olasz opera buffa, illetve a közvetlenebb német singspiel. A vígoperának országonként különböző válfajai alakultak ki. 1/Franciaországban az OPERA COMIQUE - tematikájában keveredik a komikus, a szatirikus, a tragikus és az idillikus elem. Később a fogalom általánosodott, és tekintet nélkül a cselekmény jellegére azoknak az operáknak a francia elnevezése lett, amelyekben párbeszéd fordul elő. A legismertebb opéra comique Bizet Carmenjének eredeti változata. 2/Nagy-Britanniában a BALLAD OPERA - az opera egyik jellegzetes szigetországi változata. A műfajt John Gay teremtette meg 1728-ban, Koldusopera című munkájával. A 18. század közepén érte el népszerűségének tetőfokát - gyakran a 18. századi londoni operai világ tiltakozásának tekintik az olasz opera hódításával szemben. Általános jellemzője, hogy a mű prózai részek és ismert népdalok vagy románcok láncolata. Ezek a dalok a kor ismert dallamai vagy azoknak átdolgozott változatai. További jellegzetessége a szatirikus hangvétel, amellyel a domináló olasz operaműveket parodizálja, gúnyolja ki, néhol csípős, trágár szövegeket alkalmazva. 3/Ausztria-Magyarországon az OPERETT - egy színpadi, zenei műfaj. Mozart nevezte el operettnek. Szó szerinti jelentése: "kis opera" vagy "operácska". Könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve. Témája vígjátéki, vidám, komikus, gúnyos elemeket egyaránt tartalmazhat. A cselekmény fonala prózai monológokban és párbeszédekben bontakozik ki, ezekhez kapcsolódnak a zenei tételek (zenekari nyitány, közjátékok, egyszerűbb formálású áriák, dalok, kuplék, együttesek a duettektől a kórusig) és a táncjelenetek, amelyek általában kortárs táncokra épülnek. 1840-ben Donizetti Az ezred lánya című operájával lázba hozta Párizst, de az első operettnek Hervé Don Quijote és Sancho Panza című művét tekintik. Az első nagy operett komponista Offenbach volt, aki előbb egyfelvonásos, később egész estét betöltő darabjaival aratott sikert. 4/Egyesült Államokban a MUSICAL - zenés színpadi műfaj az ókor óta létezik, azonban a musical őse a daljáték és az operett. Az átmenetet a komolyzene és a könnyűzene közt a dzsessz operett. A musicalt gyakran a modern kor operájának nevezik. 5/Spanyolországban a ZARZUELA - zenés, népi spanyol színpadi mű, drámai daljáték prózai betétekkel. A korai zarzuelák Antonio de Literes és Calderón de la Barca munkásságához kötődnek. A 18. század Spanyolországában a zenei életet az olasz stílus és az olasz művészek dominálták, így a zarzuela is átalakult, hogy az olasz divatnak megfeleljen, noha továbbra is spanyol nyelven íródott. Az 1800-as évek közepén hazafias zeneszerzők egy csoportja, élükön Francisco Barbierivel és Joaquín Gaztambidével újjáélesztették a zarzuelát, ebben a műfajban látva a szakadási lehetőséget az olasz és francia hegemóniától a zenei életben.