|
Az ÉNEKBESZÉD (recitáció) átmenet a beszéd, szavalás és az ének között (hangszerkísérettel vagy anélkül). Az ének az emberi beszéd mélyebb érzésű, a szenvedélyesség fokára emelt kifejezésének is nevezhető. A recitáció lényege, hogy a szöveg határozza meg a zenei formát és dallamot; a zenének követnie kell a szöveg tagolódását. Az "emelt hangú beszéd" már az ősi kultúrákban is fellelhető az ünnepi, kultikus tevékenység során. A recitáció a liturgiában a szent szöveg, a kinyilatkoztatott szó hordozója (a Biblia szövege teljes egészében szótagszám, ritmus, és rím nélküli próza. Az énekbeszédet az 1600-as évektől az operákban is alkalmazzák. A Schönberg által kialakított énekmód elnevezése Sprechgesang (beszélő ének). Lehet kíséret nélküli, vagy hangszerekkel, zenekarral kísért. Jellemző a sanzon előadásmódjára, de a népdalokban és a tánczenében (rap) is gyakran feltűnik.
A KÖNNYŰZENE bármely olyan zenei stílus, amely "széles körben népszerű", és nem tartozik se a komolyzene, se a hagyományos népzene körébe. A 19. század vége óta folyamatosan jönnek létre új műfajok, amelyek kialakulásuk után számtalan zenei stílusra ágaznak szét, majd ezek később fejlődésük során, újabb stílusokban egyesülnek. Műfajai közé tartozik többek között a Ragtime (1890-as évek) és a Jazz (1910-es évek) is. RAGTIME - amerikai zenei stílus, ami a népszerűsége csúcsát az 1900 és 1920 közötti időszakban érte el. A stílus eredetét általában az 1897-es évhez kötik, amikor több nagyon fontos ilyen stílusú dal jelent meg. A blues zenével együtt általában a dzsessz előfutárának szokták tartani. A stílus leginkább a zongorával köthető össze, bár ritkábban más hangszereken is játsszák, mint a gitár és a bendzsó. Az Alexander's Ragtime Band és a Bohém Ragtime Jazz Band vidám dallamait mindenki ismeri. 2012. április 20-án 84 éves korában New York-ban meghalt Joe Murányi jazzklarinétos. Az Egyesült Államokban született, mindenkivel játszott, aki számít a klasszikus jazzben. Karrierje csúcspontjaként a Louis Armstrong All Stars utolsó klarinétosa volt (1967-71 között). A kilencvenes évektől gyakran járt Magyarországon, játszott szinte az összes magyar tradicionális jazz-zenekarral. Joe Murányi 2012. január 14-én töltötte be 84. életévét. A Budapest Ragtime Band 1980-ban alakult főiskolát végzett jazz- és klasszikus muzsikusokból, akik a hagyományos ragtime zongorajátékot merész ötletekkel és újszerű hangszereléssel ültették át egyedülálló zenei hangzássá. A zenekar nemcsak a ragtime muzsika ápolása és megszerettetése a célja, hanem a közönség mindenkori magas színvonalú szórakoztatása, amelynek soraiban minden korosztály megtalálható.
DZSESSZ/JAZZ - zenei stílus, amelyre jellemző az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok, szinkópák, szvingelés és párhuzamos ritmusok alkalmazása. A stílus legfontosabb jellegzetessége az improvizáció, az előadók sokszor rögtönzött szólót játszanak vagy válaszolgatnak egymás játékára (kérdés-felelet). Ez az első olyan művészeti stílus, amely az Amerikai Egyesült Államokban alakult ki. Gyökerei a nyugat-afrikaiak kulturális és zenei kifejezésmódjában, az afro-amerikai zenei hagyományokban és az európai katonai zenekarok zenéjében találhatóak meg. A 20. század elején az afro-amerikai közösségekből indult ki, ezt követte az 1910-es években a korai New Orleans-i stílus és az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismertté. Innentől kezdve fokozatosan vált meghatározó zenei stílussá a világban, amely jelentős hatással volt/van a többi zenei irányzatra is és folyamatosan fejlődik. Hangszerei - gitár, basszusgitár, szaxofon, harsona, zongora, klarinét, trombita, nagybőgő, dob, ének. A DZSESSZ-EGYÜTTESEK megszokott összeállítása: zongorákból vagy gitárból álló ritmus-szekció: húros, elektromos vagy rézfúvós basszus: dobfelszerelés, olykor kiegészítő ütőhangszerekkel; egy vagy több fúvós hangszer kórusa, tipikusan trombita-, vagy szaxofonkórus. Az együttesek létszáma triótól big bandig terjed. A két véglet között gyakori a hagyományos héttagú együttes - trombita, pozan, klarinét és négy ritmushangszer -, és a modern kvintett - trombita, szaxofon és három ritmushangszer.
A dzsessz TÖRTÉNETE során óriási változásokon ment keresztül, mialatt szabad örömzenélésből először populáris tánczene, később zeneművészet lett, majd az európai zenére visszaható, modern tudománnyá és zenei stílussá vált. A RAGTIME, a DIXIELAND, a SZVING, a BEBOP, a COOL, a FUSION és a FREE jazz látszólag különböző műfajoknak tűnnek, azonban egy folyamat részei. A dzsessz alapját a blues, a ragtime és a 19. századelő divatos indulóinak zenei keveréke jelenti. Ragtime-ot eredetileg csak feketék játszottak. Idővel megjelent a DIXIELAND JASS stílus, ahol már vegyesen játszották feketék és fehérek is. Chicago volt az első város, amely befogadta az új stílust és néhány forrás szerint itt nevezték el először a New Orleans-i stílust "jass"-nek. New Yorkban alakult át a jass elnevezés jazz-re az 1910-es évek végén, főleg azért, mert előfordult, hogy a plakátokról lekaparták a J betűt, így a felirat ass maradt, ami "segg"-et jelent. King Oliver volt az 1920-as évek dzsesszkirálya Chicagóban, ami akkor az ország dzsesszközpontja volt. Zenekara a New Orleans-i stílusban játszott, stílusuk komolyan befolyásolta a fiatalabb zenészeket, legyenek azok feketék vagy fehérek. Sidney Bechet volt az első dzsessz-zenész, aki először játszott szaxofonon. Igyekezett személyes stílust kialakítani és sok szóló elemet vinni a zenéjébe. Ehhez csatlakozott Louis Armstrong, aki kivételesen tudott improvizálni, képes volt egy egyszerű melódiából végtelen számú variációt játszani. Ő népszerűsítette a scatet is, ami egy emberi hangokból képzett – egyébként értelmetlen – ének, és gyakran kérdés-felelet játékot játszik más színpadon lévő hangszerrel. Egyedi hangja és ösztönössége gyorsan sikerre vitte az új stílust. Miközben a hangszerelés egyre fontosabb szerepet kapott a dzsesszben, a népszerű zenekarok mérete is egyre növekedett. A big band együttesek voltak a legnépszerűbbek ebben a korszakban. A nagyzenekarok különböző stílusokban játszottak. Egyesek, mint a Benny Goodman's Orchestra teljesen dzsesszesen játszottak rengeteg szólóval, míg Glenn Miller inkább kerülte az improvizációs részeket. A legtöbb zenekar a két véglet között helyezkedett el, szólók közben a háttérben többnyire tovább szólt a szám harmóniamenete. De szólót kerülő zenekarok is alkalmaztak dzsesszes vonásokat, például szaxofon betéteket, amelyekben a dallam improvizációnak tűnt. A nagyzenekari dzsesszkorszak kulcsfigurái főleg a szervezők és zenekarvezetők voltak, így Duke Ellington, akit az amerikai zenetörténet legtermékenyebb művészének tartanak. Mindeközben Louis Armstrong hatása egyre erősebb lett. Zenészek, mint az énekes Ella Fitzgerald is csatlakoztak a halandzsás stílusú énekesek táborához. Emellett olyan popénekesek, mint Bing Crosby is felvették Armstrong improvizációs stílusát, azóta amerikai dzsesszénekes talán nem is énekelt ki tisztán egy dallamot sem. (videó - BENNY GOODMAN - Minnie's in the Money - 1943) A szórakoztatóiparban a merevség a faji elkülönítés tekintetében egyre kevésbé volt jellemző. Azok a fehér zenészek, akik igyekeztek zenéjüket az ortodox ritmusokhoz illeszteni, elkezdtek feketéket felvenni a zenekarba. A 30-as évek közepén Benny Goodman felvette a zongorista Teddy Wilson-t, a vibrafonon játszó Lionel Hampton-t és a gitáros Charlie Christian-t (aki a bebop megteremtésében vívott ki óriási érdemeket). Ebben az időben volt a szving és a big band népszerűsége a csúcson. A SZVING - a jazz egyik műfaja ami a harmincas évek elején alakult ki, és 1935-re meghatározó stílus lett az Egyesült Államokban. Erőteljes ritmusszekciója nagybőgőből és dobokból áll, ez adja a kíséretet a rézfúvós (trombita és harsona), a fafúvós (szaxofon és klarinét) illetve néha a húros (hegedű vagy gitár) hangszereknek. A zene tempója általában közepestől gyorsig terjed, jellemzőek a nyújtott, triolás nyolcad. Az együttesekben legtöbbször szerepel egy szólista, aki a hangszerelt részekre improvizál. A táncolható szving volt az amerikai populáris zene legdominánsabb formája 1935 és 1945 között. A BIG BAND egy bizonyos jazz zenekarra utal, ami a szving korszak idején gyakori volt Amerikában. Általában 12-25 zenész játszik egy ilyen zenekarban, szaxofonosok, trombitások, harsonások, énekesek és egy ritmusszekció. A kisebb jazzbandáktól eltérően a big band zene nagyrészt meghangszerelt, a zenészek kottából játszanak, de improvizált szólók is teret kapnak. Hangszerszekciói: rézkórus (trombita, pozan, néha kürt); szaxofonkórus; ritmusszekció (nagybőgő, gitár, dob, zongora) Videó - Louis Armstong énekel. Eközben Európában megjelent a kávéházi dzsessz, amelyre komolyabb befolyást Debussy zenéje és a francia musette tett. A francia-cigány gitárművész, Django Reinhardt Stéphane Grappelli hegedűssel megteremtette a cigány-, szinti- vagy mánus szvinget. A negyvenes évek végén kezdődött a DIXIELAND másodvirágzása és reneszánsza. Tíz évvel később Louis Armstrong új saját zenekara lett az irányzat vezetője. Az ötvenes-hatvanas években a dixieland volt az egyik legsikeresebb dzsesszstílus Amerikában, Európában és Japánban.
A modern dzsessz megjelenését a szving-korszak végére datálják. Míg a szving tánczene volt, a BEBOP magas zeneművészet. A hangszerelés háttérbe szorul, előtérbe lép az individualizmus, az egyéni rögtönzés lesz a zene központja. New York pezsgő klubjai szolgáltak műhelyül a korai bepop zenészeknek. A számokat inkább vertikálisan, a harmóniák felől közelítették meg, szemben a szving horizontális, dallam-központú megoldásaival. Fontos bebop - himnusz a Donna Lee, a később legendássá váló trombitás, Miles Davis szerzeménye. Davis az akkordok kilencedik, tizenegyedik vagy tizenharmadik hangját fél hanggal lejjebb vagy feljebb módosította. Az ilyen megoldások következtében a zene harmóniavilága jelentősen kitágul. Egy klasszikus bebop zenekarban szaxofon, trombita, nagybőgő, dob és zongora található meg. Ezt a formátumot az alt szaxofonos Charlie Parker és a trombitás Dizzy Gillespie dolgozta ki a negyvenes években. Néha megjelent a színen egy kiegészítő szaxofon vagy egy (elektromos vagy akusztikus) gitár is, esetleg egyéb rézfúvósok (például harsona) vagy vonós hangszerek (például hegedű). Másrészt történhetett akár az is, hogy egy szólóhangszerrel kevesebben játszottak, és így csak kvartett felállás szerepelt. A bebop zenekarok kis létszámúak, általában 4-6 fő, érdemes hallgatni, nem tánczene. alkalmazva.
Az ötvenes évekre a beboppal ellentétes utakra tért zenészek egy csoportja, Miles Davis vezetésével. Az új stílus jellemzője a visszafogott, hűvös hangzás, a lineáris dallamok, szokatlan hangszerek (tuba, szárnykürt, fuvola) alkalmazása. A COOL jazzben sok zenekar mellőzi a zongorát, és a kíséretet különböző fúvós hangszerelésekkel helyettesíti. A cool művelői képzett zenészek, a beboppal ellentétben, ami inkább ösztönös volt. E dzsessz képviselői közé tartozik a zongorista Dave Brubeck, szaxofonosa Paul Desmond, valamint George Shearing, Jim Hall és a Modern Jazz Quartet, ami 1952-ben alakult. Tagjai - John Lewis (zongora), Milt Jackson (vibrafon), Percy Heath (bőgő), Kenny Clarke (dobok) és 1955-től Connie Kay (dob). A műfaj aranykora az ötvenes évek végén kezdődött a nyugati parton, mikor Dave Brubeck és zenekara kiadta a Time Out című lemezt. Ez a Billboard popalbum-listáján második helyezést ért el. A HARD BOP azzal próbálta meg a közönség számára is élvezhetőbbé tenni a bebopot, hogy soul-os, gospel-es, blues-os – azaz afroamerikai – elemeket alkalmazott, szemben a cool jazzzel, amely inkább európai hatásokat mutatott. Arthur Blakey, amerikai jazz-dobos és zenekarvezető. Több, mint 30 éven keresztül vezette híres zenekarát. 1954-ben alakította meg Horace Silverrel (zongora) a Jazz Messengerst, amely Silver két évvel későbbi távozása után az ő neve alatt működött haláláig. Tagok - Donald Byrd (trombita), Hank Mobley (tenorszaxofon), Horace Silver (zongora), Doug Watkins (basszus), Art Blakey (dobok). A hard bop Hammond-orgonára épülő ágának elnevezése SOUL JAZZ, népszerűsége a hatvanas évek közepére tehető. Később a bebop és hard bop stílusok követői, köztük Miles Davis (1958) kialakították a MODÁLIS dzsesszt, amelyben a dal elemei sokkal szabadabban illeszkedtek egymáshoz mint korábban és gyakran csak a zongora és a basszus volt kötött, amire mindenki improvizált valamit a megadott hangnemben. A modális dzsessz a beboppal ellentétben nem használ bonyolult akkordmeneteket; a számok rendszerint csak pár "mini-hangnemből" épülnek fel, amelyekkel modális skálákra utalnak. A FREE jazz a bebop egyik leszármazottja. A többi dzsesszstílustól leginkább az különbözteti meg, hogy semmi sem kötött; sem dallam vagy hangszerelés, sem megadott skála vagy harmóniamenet, sem megadott metrum vagy ritmus nincs, minden a zenészektől függ, akik teljesen szabad kezet kapnak az előadás idejére. A free jazz jelentős 1950-es évekbeli egyéniségei Ornette Coleman és Cecil Taylor. John Coltrane szaxofonos kései munkái is e műfaji besorolás alá kerültek. Egyéb híres free jazz-innovátorok: Charles Mingus, Eric Dolphy, Albert Ayler, Archie Shepp, Joe Maneri és Sun Ra. A SOUL JAZZ is a hard bop leszármazottja, ami még erősebben fuzionálja a dzsesszt a gospellel, a blues-zal és a rhythm and blues-zal. Kiszenekari felállású, gyakori az orgona trió, ahol a Hammond-orgonistát egy dobos és egy tenorszaxofonos kíséri. A POST-BOP alatt jazz zenét játszó kiszenekarokat értünk. A stílus a hatvanas évek elején nyerte el végleges formáját olyan zenészek és zenekarvezetők által, mint John Coltrane, Miles Davis, Bill Evans, Charles Mingus, Wayne Shorter és Herbie Hancock. A post-bopra egyaránt hatással volt a hard bop, a modális jazz, az avant-garde jazz és a free jazz, de nem mondható el, hogy ezek közül bármelyikkel is azonosulna, vagy ellenkezne. A post-bop viszonylag újabb fogalom, így saját időszakában nem használták. Ma a dzsessz szinte minden ága él és virul, ezen belül népszerű a tradicionális dzsessz, a ragtime és a dixieland, ami a gyökerekhez való visszatérés egyik formája.
A MAGYAR dzsessz szinte egyidejűleg jelent meg az eredeti, tengerentúlival. A kis-zenekari ragtime (és később szving) hagyományokat jellemzően a kávéházi cigányzenészek tartották életben. Az első magyar dzsessziskola nagyon korán, 1926-ban nyílt meg Szekeres Ferenc (orgonaművész) vezetésével. A kis jazz-együttest propagálta (zongora, nagybőgő, hegedű, gitár). 1960 és 1980 között a műfaj neves pártfogója Pernye András, híres zenészei Gonda János, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György és Csík Gusztáv zongoristák, Berki Tamás énekes, Lakatos "Ablakos" Dezső altszaxofonos, Pege Aladár nagybőgős, Dezső Csaba hegedűs, Kőszegi Imre dobos, Tomsits Rudolf trombitás illetve Babos Gyula és Kovács Andor gitáros voltak. A Táncdalfesztiválok idejéből meg kell említeni a Magyar Rádió big bandjét és a Deák Tamás által vezetett Deák Big Bandet. A magyar free jazz fontos alakja volt ekkor Szabados György zongorista és zenekara. Ekkor kezdődött a magyar dixieland rendkívül méretes színterének kialakulása is, miután (Benkó Sándor vezetésével) megalakult a Benkó Dixieland Band. Nemzetközi karrierjüket a 60-as években kezdték a szomszédos országokban. Turnéztak az NDK-ban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban. A 70-es években indultak el nyugatra. 1971-ben megnyerik a Montreuxi Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastian-ban a Közönség Nagydíját kapják. 1976-ban a londoni Music Week "Stars of the Years" kitüntetettjei Angliában. Amerikai sikersorozatuk a 80-as években indul. 1982-ben a kaliforniai Sacramentói Jazzfesztivál Nagydíját nyerik, majd ugyanabban az évben kitünteti a Kaliforniai Parlament. 1983-ban az "Év Zenekara" - "International Jazz Band of the Year" Kaliforniában, és kitüntetik őket Jerry Brown, majd az őt követő George Dukmenjian kaliforniai kormányzók. 1987-ben maga az Amerikai Egyesült államok elnöke, Ronald Reagan részesíti őket kitüntető elismerésben, az amerikai nép nevében megköszönve, hogy az amerikai jazzt a legmagasabb szinten képviselik a világban. 1998-ban Benkó Sándor művészeti munkásságát a nemzetközi szakma által adományozott EURÓPA INTER LYRA díjjal jutalmazták. A zenekar 2001-ben HUNGAROTON életmű díjat kapott. A másik nagy hatású, tradicionális dzsesszt játszó magyar zenekar a Molnár Dixieland Band. Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese (szegedi), 1964-ben alakult meg (Molnár Gyula) egyetemistákból, amatőr zenészekből. Az akkoriban legnagyobbnak számító hazai könnyűzenei rendezvényen, a Salgótarjáni Jazz- és Tánczenekarok Fesztiválján 1966-ban, 1967-ben és 1969-ben egy ezüst és két aranydiplomát nyertek. Külföldön 1972 óta szerepelnek rendszeresen, az első években SZEGED OLD TIMERS néven. Először a csehszlovákiai Prerovban jártak, ahol "Európa Klasszis" díjat nyertek. Eddig több, mint ötven alkalommal képviselték hazánkat külföldi jazz-fesztiválokon. A legismertebb európai jazz szövetség, a Német Jazz Föderáció megszerkesztette a tradicionális jazz európai családfáját, ahol a MDB az előkelő legfelső régióban helyezkedik el, a szólistákról készült családfán Magyarországról Molnár Gyulát és Garay Mártát is felül helyezték el. Ötletük nyomán sikerült létrehozni 1998-tól a "Dóm Dixie Gála" című műsort a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, mely az ország legelőkelőbb és páratlan bemutatója ebben a műfajban. Az együttes vezetője Juhász Gyula díjat, majd EMERTON díjat kapott. Az együttes az EMERTON díjat 2001-ben kapta meg. A zenekar 1994-ben a Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztiválok szervező házigazdájaként Pro Urbe díjat, 1996-ban városukban a Szegedért Emlékérmet kapta. 2004-ben a 40 éves jubileum alkalmából Szeged Város Aranyérmét vehették át. A Hot Jazz Band Magyarország egyik legnépszerűbb jazz-zenekara, repertoárja elsősorban a 30-as és 40-es évek amerikai és magyar jazz-számait öleli fel. Különösen népszerűek a két világháború közti magyar szving- és jazzdalok, filmzenék interpretációi. Tagjai - Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Bera Zsolt (harsona), Fodor László (klarinét, alt szaxofon), Galbács István (dob), Juhász Zoltán (bőgő), Szili Róbert (gitár) és állandó vendég Bolba Éva (ének). A végére egy kis csemege - Hofi Géza
|
