A török folklór rendkívül sokszínű. A zenével az európai zenekultúra az oszmán birodalom terjeszkedése során hosszú évszázadokon át kapcsolatban állt és egyes hangszerek is átkerültek az európai zenekarokba. A valódi török zene fejlődése mélyen az iszlám világ kultúrájában gyökerezik, önálló vonásokra a 15. századtól tett szert. Hangrendszerük 24 fokú, azaz a félhangoknál kisebb osztásokat is ismer, széles körben elterjedtek az aszimmetrikus ritmusképletek. A török népzenére általában az egyszólamúság jellemző. Ősi stílusát őrzi az elbeszélő-változó tempójú hosszú dallam, és az alkalmazkodó, darabos dallamritmusok. A hagyományok szerint három féle kurd előadót különböztetünk meg: történetmondókat, bárdokat és vándor énekeseket. A dalok nagy része epikus jellegű. Népszerűek a szerelmes dalok, táncdalok, esküvői és más ünnepségeken énekelt dalok, az erotikus költészet és a munkadalok. A török népdalok között nagy számban akadnak ritmikailag kötetlenek.
A JANICSÁR muzsika a török szultán testőrségéről elnevezett katonazene, a 16-17. századi török háborúk alatt lett ismert, még a magyar verbunkosra is befolyással volt (török indulók a klasszikus zenében). A török lakosság körülbelül egyharmada alevi, akiknek népzenéje jól ismert (melyet az utazó bárdok adtak elő). A dalok misztikus témákat dolgoznak fel, Alevi szentekhez és Mohamed próféta vejéhez, Alihoz könyörögnek. A mevlevi dervisek ismertek Törökországon kívül is. Zenéjük hosszú, összetett kompozíciókból állnak, melyek előtt és után is dalokat énekelnek. A dervisek misztikus kapcsolatban állnak Allahhal, imádkozással, meditációval, tánccal kerülnek közelebb hozzá. A lázok egy kaukázusi nép, melynek tagjai túlnyomó részt Törökország Fekete-tengeri régiójának keleti részén, kisebb részt Grúzia területén élnek. A bizánci korban ortodox keresztények voltak, nagy többségük az Oszmán Birodalom idejében áttért az iszlám hitre. Főképp mezőgazdasággal (kukorica, tea) és halászattal foglalkoznak.
A török népzenét egyetlen hangszer jellemzi leginkább - SAZ - egy fajta hosszú nyakú lant, amit magányosan, faluról falura utazó énekesek használták. Napjainkban a saz zenekarok, több más hagyományos hangszerrel kiegészülve, népszerűsítik a török népzenét. A népi együttesek előadásmódját zajos ütőhangszerek, mint a keretes dob, valamint sípok, csengettyűk használata jellemzi. A török népzene kedvelt hangszere a DAVUL (dob) KAMANCHE (egyfajta hegedű a Fekete-tenger vidékéről), zurna, valamint a nyárshegedű - a KABAK. ZURNA - más néven töröksíp, fából készült keleti, oboaszerű hangszer (pásztorsíp). Az Iszlám hatása alá került népeknél terjedt el. A magyar töröksíp is ennek a hangszernek egy változata. Ajaktámasszal ellátott kettős nádnyelves fúvókája van, furatának felső része hengeres, majd széles, kúpszerű tölcsérbe megy át. Hat-nyolc felső és egy alsó hanglyuk van rajta. A nádsíp – dob formáció vidéken népszerű esküvőkön és más ünnepi eseményeken.
Népzene kíséri a népi táncokat, melyek régiónként változnak. A sokszínű török táncok közé tartoznak például - semah (Konya város), zeybek (Égei-tenger), horon (Fekete-tenger), és halay (Kelet- Dél-kelet Anatólia). Iszlám ünnepi tánca a SEMAH (kerengő dervisek tánca). Föld forgását és Nap körüli keringését jelképezi a táncosok lassú körözése, miközben önmaguk körül gyors, forgó mozgást végeztek. Ősidők óta ez az egyetlenegy mód a kábítószer nélküli eksztázisba jutásnak. ZEYBEK - dél-nyugat Anatólia egyik közkedvelt tánca. Ennél a táncnál mindig lassú zene hallatszik, és ami a legfontosabb, hogy egyedül is lehet táncolni. Igazából nincsenek komoly szabályai.
HORON - a Fekete-tenger keleti partjainál honos, egy rendkívül látványos néptánc, melyet főleg a Törökország északi részén élő lázok táncolnak. HALAY - népszerű és nemzeti tánc Azerbajdzsánban és Törökországban esküvő során. Kézen fogva vagy vállvetve félkört alkotva táncolnak közösen, az első és utolsó táncos kezében kendőt tartva. Ezen kívül Törökországban az egyik legkedveltebb tánc a DARUTÁNC - a daru mozdulatait, szárnycsapásait szimbolizáló páros tánc.
|
