A modern olasz elbeszélők közé tartozott. Kemény, férfias, gyakran sivár jelenség, mint Szicíliának sárgára aszott sziklás tájai, melyeken ifjúságát töltötte. Könyörtelen realista volt, azok közül való, kik elbeszéléseikben embereik sorsát kegyetlenül előre eldöntik és az eseményeket úgy irányítják körötte, hogy a neki kiszabott útról le ne térhessen: hogy csoda, vagy véletlen kedvező fordulat ne érhesse, és a reá halmozott életterhet le ne rázhassa magáról. Minden hőse tönkremegy. Elég szenvedélyében, vagy erőszakos halállal pusztul el, vagy lassan emészti el a sorvadás.   

Verga csaknem szűkszavú, a jellemzést rövid mondatokba összesűrítő drámai temperamentum. Ösztönösen, teoretikusan naturalista. Írói pályájának jókora részén inkább romantikus világnézetű író volt. Első regényei, szerelmi cselekvényük szövedékével, a mese bonyolításának és kifejlésének módjával Dumasra és kortársaira emlékeztetnek. (Egy apáca története, Éva, A királytigris stb.) Ami mégis megkülönbözteti tőlük, az az olasz elbeszélőnek ördögi szenvedélyessége, elbeszélése tempójának lihegő menete, mellyel egy egész iránynak lett megkezdője Verga. Életének e kevéssé eredeti korszaka a nyolcvanas évek elején ért véget. Addig Milanóban élt és a nagyvárosi élet embereit, emberi sorsait rajzolgatta regénnyé szélesítve és rövid rajzokba szorítva. Gúnyos és megindult volt a hangja, nem ritkán szinte szentimentális. Amíg nem utolérte a kornak diadalmasan rohanó áramlata - a naturalizmus szele - és magával ragadta. Benne ismert önmagára, igazi hivatására, tulajdonképpeni írói feladataira, eljövendő írásainak tárgyára és hangjára. És a kicsiny faluból nagyvárosba származott természetfiában felébredtek gyermekségének és ifjúkorának emlékei, a rég nem látott tájak, Szicília hegyeinek, völgyeinek és embereinek képe. Szimbolikus értelmű visszatérése a természethez, ami egy íróra nézve mindig a közvetlen inspiráció forrására való rábukkanást jelenti. Ennék a korszakának mindjárt az első alkotása, a Nedda című rajz csaknem remekműnek sikerült. Egy szegény napszámos leány történetét beszéli el benne, kit az ág is húz, kinek jegyese meghal, minekutána anyává tette s ki végül nyomoréknak született gyermekének holtteste előtt így jajdul föl: "Áldott óh te, aki halott vagy! Áldott óh te, Szent Szűz, ki elvetted magzatomat, nehogy annyi szenvedést kelljen rámérned, mint reám!"

A rövidebb-hosszabb elbeszélések vagy inkább rajzok kora volt ez, Európa-szerte. Verga tehetségének, tömör kevésszavúságának igen jól megfelelt ez a forma. A remekművek egész sorát írta meg benne. Közülük a Parasztbecsület és A farkas címűek világhírre jutottak. A drámai koncentrálásnak nagyszerű példája mind a kettő s még több-kevésbé híres társuk is. Az író, a cselekmények legfontosabb részét rövid mondatú párbeszédekben hagyja kifejleni. Kevés szóval elevenít meg embereket és tölti meg őket óriási életerővel. Ugyanolyan hatalmas jellemző erővel rajzolja a tájat és érezteti levegőjét is. A naturalizmus szemléletének módja volt az oka annak, hogy igazi történetet kikerekíteni nemigen tudott. Egy-egy emberéletnek egy-egy részletét ragadta ki az egészből és fejlesztette szét, hogy azután valami erőszakossággal - a kés nagyon fontos szerepet játszott elbeszéléseiben - véget vessen neki. Annyira tárgyilagosnak - szinte tudományosan érdekeletlennek - igyekezett maradni, annyira vigyázott, hogy részvételével ne kedvezzen történetei bármelyik szereplőjének is, hogy ettől nem egy története sematikus hatású lett. Valójában Nedda története is ilyen gépiesen végzetes események sorozata. Verga bizonyára nem vette észre, hogy az életfolyamatok ilyen mechanizálása mennyire moralista célzatú. Nem is ezek a legkülönb írásai, hanem azok, melyekben emberegyéneket szabadít egymásra, véres és halálos tusákra. Bár rövid elbeszélései az igazi főművei, remekmű lett két hosszabb lélegzetű írása is: Malavoglia család és Don Gesuaedo mester című regénye. Az előbbi egy halászcsaládnak - nagyapának, fiúnak, unokáknak - története, az utóbbi egy meggazdagodott szicíliai parasztnak élete és halála. Mind a kettő élettől duzzadó és bizonyára soha el nem évülő alkotás. Nemes és előkelő lélek volt mind e történetek írója, az íróerkölcsnek ritka példája nem csak a maga nemzedékében. Megérte, hogy a hír az egész világon meghordozza nevét. És megérte, hogy az irodalmi divat változatával elfelejtsék még a hazájában is. Méltósággal viselte el mind a kétféle sorsot. Már évtizedek óta nem írt vagy legalább is nem adott ki semmit. Katániában élt csöndesen és békésen. Ott is halt meg, csöndben és békében.